A tények azt mutatják, hogy először is január elején letartóztatták a Népi Felszabadító Hadsereg – mit csináljak, tényleg így hívják a kínai néphadsereget – két teljes légi alakulatát, az utolsó emberig, és azóta is ismeretlen helyen őrzik őket. Ezzel egyidőben visszarendeltek a kikötőjébe egy, a Sárga-tengeren járőröző atom-tengeralattjárót, amely, minő véletlen, nukleáris robbanófejekkel ellátott rakétákat is hordozott. Majd később, március 25-e táján tankok tűntek fel Peking utcáin, és a pártfunkcionáriusok lakónegyedeiből géppisztolysorozatok félreismerhetetlen hangja hallatszott. Meg is indult a lázas találgatás a Weibón, a „kínai Twitteren”, vajon mi történhetett – majd, pár óra elmúltával az illetékes hatóságok leállították a szervereket és minden politikával kapcsolatos bejegyzést töröltek. Talán ennek köszönhető az a mai Anonymous-támadás, melynek során mintegy ötszáz állami intézmények által üzemeltetett honlapot deface-elt a hackercsoport kínai szárnya, a címoldalakon szívhez szóló, szerelmes kis üzeneteket hagyva a kormányzatnak. Például: „Ne higgyétek, hogy megdönthetetlenek vagytok. Ma még cenzúráztok, holnapra oda a hatalmatok!”
Időközben letartóztatták Csungking neomaoista párttitkárát, Po Hszi-lajt, aki állítólag feleségével együtt most is házi őrizetben van, ellentétben leghűségesebb hívével, Zsu Jongkanggal, aki viszont egyszerűen eltűnt a föld színéről. Ami azért is érdekes, mert Jongkang úr vagy inkább elvtárs a közbiztonsági szervekért felelős politikai bizottsági tag volt a Nagy Népi Gyűlésben. Hej, rosszul tehette a dolgát, ha a Középső Birodalomban emberek válhatnak köddé egyik pillanatról a másikra! A csungkingiak abból vették észre a változásokat, hogy a hivatalokban teljesen lecserélődött a személyzet, és a tévéműsorokban újra megjelentek a reklámok – az újmaoista Po Hszi-laj ugyanis ultrabalos videoklipekkel helyettesítette a hirdetéseket.
Akkor végül is mi folyik Kínában? Nehéz megmondani, hiszen ennél jobban talán semmit sem titkolnak a Nagy (Tűz)Fal mögött. Tény, hogy Ven Csia-pao miniszterelnök, aki a jómúltkorában Orbán Viktorral is tárgyalt, bár ismereteink ezek a tárgyalások nem jártak a magyar fél számára túl nagy eredménnyel, szóval az ország második embere új pártvonalat szeretne kezdeményezni. Ugyanis az a kínai modell, a „kapitalista szocializmus”, amit a mi vezetőink is őszintén csodálnak, kifulladni, csődbe jutni látszik. Ven Csia-pao jogállamiságot, jogbiztonságot szeretne, és nem utolsósorban a pártkáderek fiatalítását – ez különben épp most esedékes. Egyébként is, tízévente szokás a funkcionáriusokat arrafelé egy lépcsővel feljebb rakni, ennek épp szezonja van. Ez a törekvés ütközhetett az újmaoista csungkingi polgármester tökéletesen ellentétes, a keményvonalas szocializmust restaurálni kívánó terveivel – és az sincs kizárva, hogy az ország elnöke és a Kínai Kommunista Párt főtitkára, Hu Csin-tao is beleszólt a konfliktusba. Hiszen neki meg nem fűződik érdeke semmiféle változáshoz, legyen az jobb-, vagy baloldali, neki az a jó, ha minden marad, ahogy van. Erre utal az a hír, mely szerint a hadseregben figyelmeztették a tisztikart: legyenek „minden eddiginél hűségesebbek Hu Csin-taohoz”. Igen, így, személyesen hozzá. Nem a Kínai Népköztársasághoz.
Akármi is fő a pekingi és csungkingi konyhákon, nem ártana, ha szem előtt tartanák: egy hatalmi harc, netán polgárháború Kínában törvényszerűen együtt járna a jüan teljes bedőlésével, értékvesztésével, ami azonban a bolygó teljes gazdaságát is magával rántaná. Alig kecmergünk kifelé egy jóval kisebb krízisből, amit végső soron csak pár amerikai pénzintézet felelőtlen ingatlanhitelezési stratégiája okozott – még egy válságot, ráadásul várhatóan nagyságrendekkel nagyobbat senki sem bírna ki. Még Svájc sem.
Legyünk óvatosak, keleti szél fúj.
Szele Tamás
