Adómoratóriumot és pótköltségvetést szeretne az LMP

Az adók év közbeni módosítását tiltó jogszabályra tesz javaslatot az LMP, és azt várja, hogy a kormány nyújtson be pótköltségvetést.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. április 21. | Hozzászólások kikapcsolva

Heltai László, a párt szóvivője az úgynevezett sárgacsekkadóról, illetve az internet- és telefonadóról beszélve annak a véleményének adott hangot, hogy a kabinet különböző kisadók kivetésével próbálja betoldozni “egy megbukott költségvetésnek a lyukait”.

Szerinte ezek helyett inkább egy pótköltségvetésre lenne szükség – mondta, hozzátéve, hogy az LMP hétfőn újra beterjeszti a parlament elé az adómoratóriumról szóló korábbi javaslatát. Ennek alapján év közben nem lehetne módosítani az adókat. Megjegyezte: ez alól egyetlen kivétel lenne, ha a kabinet pótköltségvetés keretében hajtana végre változtatásokat.

Heltai László felhívta a figyelmet, hogy a banki tranzakciós adóról már többen is megírták, hogy “sok értelme nincs”, azon kívül, hogy bevételhez juttatná a költségvetést. Hozzátette, hogy a telefon- és internetadóval pedig egy újabb ígéretét szegi meg a Fidesz, mert a jelenlegi kormánypárt 2008-ban még elfogadhatatlannak tartotta az internetadó bevezetését.

A szóvivő egyetértett a Fidesz korábbi véleményével, amelyik szerint az internetadó károsan hat az internet terjedésére, illetve csökkenti a gazdaság növekedését.

A szóvivő emellett általánosságban is problémásnak nevezte a kormányzat adókivetési filozófiáját, amit úgy írt le, hogy a “háttérben valakik kitalálnak valamiféle dolgokat, ötletelnek és ezekből az ötletekből egy hét múlva törvény születik”. Egyetlen nyilvános hatástanulmány sem készült a tervezett adófajtákról – jegyezte meg.

A saját megoldási javaslataik között az egykulcsos adó megszüntetését, a pazarló beruházások felfüggesztését, illetve a tőkeadók 2010 előtti szintre való visszaállítását említette

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása