A jobbikos polgármester lemondását követelték Gyöngyöspatán

Juhász Oszkárnak, Gyöngyöspata jobbikos polgármesterének a lemondását követelték a Heves megyei községben tartott demonstráción.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. április 23. | 4 komment

MTI Fotó: Komka Péter

Ifj. Farkas János, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetője az atv.hu-n április 19-én nyilvánosságra hozott hangfelvétel kapcsán – amelyen Juhász Oszkár egy polgárháború lehetőségéről beszél korábbi kampányfőnökével és két másik személlyel – azt követelte: a község képviselő-testülete haladéktalanul határolódjon el a polgármestertől, és ha a falu vezetője nem mond le tisztségéről, akkor a testület oszlassa fel magát.

A demonstráción több magánszemély is felszólalt. Daróczi János, az MTV roma magazinjának korábbi szerkesztője úgy fogalmazott: van egy párt, amelynek az az érdeke, hogy Magyarországon ne legyen béke romák és nem romák között. Hangsúlyozta, hogy akik ezt akarják, azok nem Magyarország érdekeit szolgálják, és ne képviseljék se Magyarországot, se Gyöngyöspatát.

A demonstrációt követően ifj. Farkas János a helyi önkormányzat ülésének kezdetén átadta Juhász Oszkárnak azt a petíciót, amelyben a demonstráció szervezői a polgármester lemondását követelik.

Erre reagálva a faluvezető a jelenlévő újságíróknak nyilatkozva “gumicsontrágásnak” nevezte a történteket. Szerinte ehelyett azzal kellene foglalkozni, hogy milliók éheznek és embereket lakoltatnak ki Magyarországon.

Juhász Oszkár azt mondta: Gyöngyöspatán nem bántottak egyetlen romát sem a származása miatt, sőt 68 embernek munkát biztosítottak közfoglalkoztatás keretében. Hozzáfűzte, politikai ellenfeleik a képviselő-testület segítségével elért kézzelfogható eredményei miatt támadják őt.

Kérdésre válaszolva közölte: nem mond le a polgármesteri tisztségről.

Az önkormányzati ülés megnyitását követően Mátyás István, a község jegyzője bejelentette, hogy Matalik Ferencné, a település független alpolgármestere lemondott posztjáról, egyben mandátumáról is.

A hétfői demonstrációt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint egy budapesti magánszemély jelentette be, ám a helyszínen ifj. Farkas János arról tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy a szervező a helyi cigány kisebbségi önkormányzat.

A mintegy 2800 lakosú település azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy tavaly tavasszal etnikai jellegű feszültség alakult ki a faluban. Juhász Oszkárt júliusban választották a község első emberévé, azután, hogy áprilisban lemondott tisztségéről a község korábbi, független polgármestere.

Forrás:

Beküldte:

4 hozzászólás : “A jobbikos polgármester lemondását követelték Gyöngyöspatán”

  1. gyurmahekker #

    Az ATV félretudósítása után (tegyük hozzá gyorsan úgy írtak mást, hogy közben a hülyék belinkelték az eredeti szöveget tartalmazó videót) most mindenki “polgárháborúellenes” lázban ég. Pont ez a sok idióta fasszopó fújja fel ezt az ügyet.

    2012. április 24. at 15:33

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása