Pedro de la Rosa: a Ferrari jobb, mint hinnék

Pedro de la Rosa, a Forma-1-es Hispania pilótája szerint a Ferrari F2012-es jelzésű modellje sokkal jobb, mint sokan hinnék.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. március 9. | Hozzászólások kikapcsolva

“Ez az autó egészen kiváló és biztos vagyok abban, hogy az elsÅ‘ perctÅ‘l kezdve harcban lesz a dobogós helyekért” – idézte az As című lap a Cadena Ser csatornának nyilatkozó spanyol versenyzÅ‘ szavait. “Úgy gondolom, hogy semmivel sincs több gondja jelenleg a csapatnak, mint a többieknek. Azt viszont látom, hogy a gép elképesztÅ‘en gyors, sokkal sebesebb, mint sokan feltételezik”.

A 41 éves De la Rosa, aki korábban több csapatnál – Arrows, Sauber, Jaguar, McLaren – is megfordult, kifejtette, hogy az idén jóval kiegyenlítettebb lesz a mezÅ‘ny. Nem úgy mint tavaly, amikor már az idény elején sejthetÅ‘ volt, hogy a Red Bull és a német Sebastian Vettel újra bajnokok lesznek – fogalmazott.

“Lehet, hogy Sebastian gyÅ‘z Melbourne-ben, de ezzel együtt nehéz dolga lesz a szezonban” – mondta a tapasztalt pilóta.

A múlt heti barcelonai tesztelés után többen azt állították, hogy a Ferrarin még bőven van mit javítani, sőt Pat Fry, az olasz istálló technikai igazgatója sem tartotta az autót dobogóra esélyesnek a jövő vasárnapi, melbourne-i idénynyitó viadalon.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása