Mitévő? – 11. hét

Pszichedelikus irodalmi est, bábszínház felnőtteknek, rendhagyó tizenötödike, reggae a Rohamban és egy kis színház szombatra. Heti ajánló.

Szerző: | 2012. március 12. | Hozzászólások kikapcsolva

fotó: Fekete Attila

Igen jó kis tavaszi idő sikeredett így március idusára. A feltételek tehát megvannak, mozduljatok ki Ti is!

Március 12. Tejpor orrvérzésig

Irodalmi pszichedelik élményre invitál a Roham bár. Hétfőn hattól indul a szett, hogy még épp időben rápihenjünk a hét elejére. A nyolcvanas évek magyar szürreál-valóságáról indul beszélgetés – aki kérdez Tóth Kinga, s akik válaszolnak Csepregi János, Falvai Mátyás, Képes Gábor, Szabó Tibor Benjamin. Kik a szervezők? A FISZ, aka Fiatal Írók Szövetsége. Miért érdemes ellátogatni a rendezvényre? Talán azért, mert az irodalom – főleg emberi közelségből – sokak szerint túl lila, belterjes és érdektelen. A Rohamban megrendezendő irodalmi estek nem titkolt célja pedig az, hogy fény derüljön ennek ellenkezőjére, miszerint az irodalom közösségi, megismerhető és szinte kiált az eszmecseréért.

Március 13. Akárki hivatása – bemutató

Szokatlan premier, szokatlan műfajban. Bábjáték felnőtteknek, moralitás és halálközeli élmények – a fogyasztói társadalom elhasznált pénzköltői öntudatukra ébrednek. A darab egyébként egy XV. századi angol szerző Everyman című írásának adaptációja és a FÜGE Produkció büszkesége. Tehát ha kedd, akkor MU Színház! Miben különleges az előadás? Az Akárki hivatása egy új bábszínházi gondolkodás kezdetét jelentheti Magyarországon, amely a bábjátékos szakma nagyjainak (Blattner Géza, A. Tóth Sándor, Moholy-Nagy László) méltatlanul mellőzött bábszínházi esztétikáját gondolja újra. Olyan saját utakat kereső, fiatal képzőművészek, zenészek és színházi emberek közös munkája ez, amely a bábszínház műfaját összművészeti formában, új hangon szólaltatja meg. Kik kerülnek fókuszba a darabban? Az előadás témája egy olyan test nélküli utazás, amiről a halál közeli élményben részesült emberek adnak számot, akiknek az egész életük lepergett a szemük előtt. A „kétszer született emberek” az átélt események hatására sok esetben változtatnak szokásaikon, és más morális szinten folytatják életüket.

Bár Brett Easton Ellis szerint nincs menekvés a posztmodern traumából („No exit”), azért mindig jó, ha valaki nem ért egyet a mesterrel.

Március 15. PIM

„- Ön jobbra vagy balra fésüli? – Hát..leginkább középre lógatom.” Hangzik el a beszélgetés a Rumnaplóban. Ehhez igazodva megpróbálok politikamentes lenni, s bevallom, ez nem is olyan nehéz. Akinek van kedve kimozdulni piros betűs ünnepünkön, annak a PIM-ben a helye. Mit ajánlunk az egész napos programból különösen? Délben a koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést, a múzeum udvarán álló Petőfi-szobornál. Itt Kányádi Sándor költő mond beszédet. Ezután pedig az Ünnepi tárlatvezetést a Petőfi-kiállításban. Tizenötödikén egyébként a múzeum valamennyi kiállítása ingyenesen látogatható!

Március 16. Gravefruit Sounds

Előbújnak a napsugarak, egyre hangosabb a pozitív vibrálás. Babilon katonáit hagyd otthon ameddig a Rohamban leszel. Open your mind like a christmas gift! Miért a Gravefruit Sounds hazánk első, létezése alatt Supergrouppá váló formációja? A zenekar ritmusszekciója Serious P (basszusgitár) és General B (dob) kis hazánk első riddim zenekarának a Budapest Riddim Band-nek oszlopos tagjai, mellyel egy év alatt jelentős sikerre és szakmai elismertségre tettek szert. A zenekar énekesnője Mammazita szólóban is bizonyította tehetségét és mára a magyar reggae szcéna élvonalbeli szereplőjeként tartják számon. A zenekar gitárosa Vetopet számtalan zenekarban csillogtatta meg tehetségét és jelenleg főállásban, az igényes funkrock zenét játszó, MR2 által is kedvelt Propellerband frontembere. A zenekar szintise Hangszi, korábban az ígéretes és funkos É-trend zenekarban tevékenykedett. A zenekar szaxofonosa Ogüz, Bársony Bálintot megszégyenítő popszaxofonvirtuóz, aki jelenleg az Ogüz trilógia kibővítésén fáradozik. A zenekar MCÉnekesGitárosa Week-t továbbra is a Gravefruit Sound együttes frontembere és Serious P-vel az ország első underground gyermekzenekarának az Apacuka együttesnek tagjai.

Március 7. Talált tárgy a Malomudvarban

A Radikális Szabadidő Színház múlt héten mutatkozott be a Malomudvar Színházi Műhelyben. Szombaton a kulisszák mögé kukkanthatunk – Csetneki Gábor és Lantos Iván bő 2 hetes, intenzív műhelyének nyilvános bemutatójára kerül sor. A Talált tárgy című előadás a hétvége mindkét napján megtekinthető, 19 órás kezdéssel.

Talált tárgyak, talált lelkek, talált életek.
A mienk, a tied, az enyém.
Ritusok, szólók, performanszok.
Ezek a műhely talajából nőnek ki, organikus módon, s bizonyos, hogy nem csak a résztvevők számára fontosak.

Kik adnak elő? Bitó Kati, Bíró Éva Gabriella, Bordi Gábor, Czap Gábor, Dévai Lili, Formanek Csaba, Kása Tímea, Pintér Ákos, Pokorny Szilárd, Regényi Júlia. A zenefelelős Lantos István, aki a Vízöntő és Kolinda együttesek egyik oszlopos tagja volt a 70-es években. Lantos világa egyedi. Zenéjében a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul. Hol tudtok jegyet foglalni? A szinmalom@gmail.com -on.
 

fotó: Fekete Attila

Szerző:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása