A választás a Syma rendezvénycsarnokban zajlott. A két jelölt délelőtt elmondta kampánybeszédét, majd ebéddel egybekötött szavazás következett.
Kampánybeszédében Mesterházy kihívója, Szanyi Tibor vezérelvűsége miatt bírálta Mesterházyt, ez azonban nem bizonyult sikeres taktikának, ahogy az sem, hogy megígérte, cool pártot csinál az MSZP-ből.
Mesterházy Attila az MSZP kongresszusán, miután újraválasztották, szombaton azt mondta: a szocialisták önmaguknak és a választóknak is tartoznak azzal, hogy eredményeik mellett a kormányzásuk alatt elkövetett hibákról is számot adnak.
A pártelnök hibának minősítette, hogy 2006-ban nagy eltérés volt az MSZP választási és a kormányprogramja között. Ennek tanulsága szerinte, hogy mindig, zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről.
Szólt arról, hogy 2006 őszén a szélsőjobboldal akciói váratlanul érték a rendőrséget, amely erre hibákat elkövetve válaszolt. Hiba volt az is – folytatta -, hogy olykor kapkodás jellemezte a kormányzást, a reformokat nem készítették elő.
Súlyos hibának nevezte, hogy az MSZP immunrendszere nem volt elég erős ahhoz, hogy a tisztességtelen, nyerészkedő politikusokat időben kivesse a pártból. Mesterházy Attila azonban hangsúlyozta: ebből is tanultak, szigorították az etikai szabályokat.
Azt is mondta, az MSZP kormányon eltávolodott az emberektől, majd aláhúzta: ezen is változtatnak, választ ígérve a legfontosabb társadalmi és szociális problémákra.
Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusa. Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.
Botka László megválasztása után újságíróknak elmondta: feladatuk a választók bizalmának visszanyerése, az elmúlt két évben ugyanis az MSZP bizonyította életképességét, túlélte a választási vereséget és a Gyurcsány-platform távozását is.
Kiemelte, hogy a szombati kongresszus lezárta az MSZP megújítását, ezután pedig “hiteles, demokratikus és vállalható” alternatívák felállításába kezdenek, mert a szocialista párt nélkül nem lehetséges a Fidesz-kormány leváltása.
Simon Gábor szoros versenyben – 56:44 arányban – győzte le az előzőleg a pártelnökválasztáson Mesterházy Attilával szemben alulmaradó Szanyi Tibort, miután az eddigi elnökhelyettes, Balogh András visszalépett a jelöltségtől.
A küldöttek alelnökké választották Horváth Csabát, a szocialisták fővárosi frakcióvezetőjét és Gúr Nándort, az MSZP borsodi elnökét.






















