Éppen ezért talán felesleges is volna a háromszoros világbajnok érdemeit felsorolni, az autósporthoz való hozzállásáról mindent elmond egyetlenegy mondat.
…Azért versenyzünk egymással, mert a győzelemért harcolunk! Mindannyiunkat az motivál, hogy nyerjünk, nem az, hogy 3., 4. , 5. vagy 6. helyen érjünk célba…
Ayrton mindig mindenhol győzni akart, még akkor is, ha az autója felmondta a szolgálatot. Karrierjének egyik legnagyobb győzelmét 1991-ben hazájában, Brazíliában aratta, amikor is úgy nyerte meg – életében először – hazája versenyét, hogy az utolsó tíz körben rossz volt a váltója, így hármas, négyes és ötös fokozat nélkül kellett versenyeznie, majd a fájdalomtól üvöltve haladt át a célvonalon.
Ilyen és ehhez hasonló pillanatokról és tettekről órákon keresztül lehet mesélni, azt hiszem ez az a nap, amikor mindenképpen meg kell néznünk Asif Kapadia 160 perces filmjét, ami kiválóan bemutatja milyen is volt ő. Aki még nem látta nézze meg, aki már látta, most megnézheti újra. Kötelező!
Ayrton Senna ma ünnepelné 52. születésnapját.






















