Kertész Ákos ügyesen gyújtott újabb tüzeket (ahelyett, hogy oltani próbált volna), sikeresen mutatta meg, hogyan lehet kirekeszteni, a gyűlölködést a baloldali értékekre hazug módon hivatkozva szítani. Ő elmegy, ennyi volt. Aki valóban baloldali értékeket vallva (ezeknek szerintem nagyjából semmi köze a pártokhoz és az azok holdudvarához tartozó személyzethez) marad, az meg magyarázkodhat, igazából nem erről szól ez az egész, a “nagyok” hamis képet mutatnak.
“Kertész Ákos író február 29-én Kanadába távozott, és ott menekültstátuszt kért – áll a 80 éves Kossuth-díjas író sajtóirodájának közleményében. Emigrációjának oka, hogy az Amerikai Népszavában tavaly megjelent publicisztikája miatt hecckampány és üldözés folyt ellene.”
“Kertész Ákos Magyarországon azután lehetetlenült el, hogy az Amerikai Népszavában megjelent cikke miatt „politikai hecckampány és üldözés” folyt ellene, szélsőjobboldaliak részéről pedig nemcsak verbális támadások, hanem fizikai fenyegetés és tettlegesség is érte, számolt be szombaton a külföldön bejegyzett Amerikai Népszava.”
Személy szerint két dolog jut erről az eszembe, az egyik, hogy épp ésszel nincs elfogadható magyarázat arra a szövegre, amit Kertész 2011-ben leírt. Lehet átszellemült arccal mantrázni, hogy a haza és a nép iránt érzett féltő szeretete adott korbácsot a kezébe (bla-bla), de tökéletesen felesleges minden magyarázat, ha szavait politikai beállítottságtól függetlenül (majdnem) mindenki gyűlölködőnek, kirekesztőnek, bántónak és megalázónak érezte. Ha Kertész kollektív bűnösséget emleget, nincs az a féltés, nincs az a szeretet, ami ilyen szavakat legalizálna. Emellett pedig, ahogy semennyire nem tudom elfogadni a jobboldalon megjelenő kirekesztést, a szélsőjobb rasszizmusát, azt még kevésbé, ha valaki a szabadságra hivatkozva, a liberalizmus nevében (aminek persze csak retorikai szinten van köze a liberalizmushoz) gyűlölködik.
“A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a holokausztért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!
Pár napra rá közleményt adott ki, amelyben azt írta: „az Amerikai Népszavához írt publicisztikámban szereplő mondatot: „A magyar genetikusan alattvaló” – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs. Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások. Ezzel az ügyet lezártam.”
Nem sajnálom Kertész távozását, nem érzem úgy, hogy ártatlan hős, akit a terror elűzött hazájából. Kertész kevés munkával is sokat tett azért, hogy leértékelődjenek, hogy nevetség tárgyává váljanak olyan baloldali értékek, amelyek számomra nagyon-nagyon fontosak. Öntött egy kis olajat a szélsőjobb tüzére, adott egy kis muníciót a gyűlölködőknek, a baloldali értékeket elutasítóknak, majd vette a kabátját és elballagott, titokban, sajtóközleménnyel, hiszen hogyan is maradhatna tovább? E lángoktól ölelt kis országban, aminek határain belül ő is hősiesen játszadozhatott a gyufával.
A másik dolog, ami beugrik, hogy a hiteltelen jobboldalnál egy valami van, ami számomra kiábrándítóbb: a hiteltelen bal. Ha kiüresítik, kiforgatják, kelléknek, olcsó retorikai fogásnak használják azokat az értékeket, amik hiteles jelenléte komoly változásokat eredményezhetne. De amíg jó üzlet ezekre az értékekre hivatkozni, miért is merülne fel, hogy lehetne ezt másképp is. Ez pedig óriási kár, mert nagy szükség lenne a hiteles baloldalra, de félek kevés lenne az átfedés azokkal, akik ma így próbálják eladni magukat.























Íme a magas szellemi színvonal az olvasójukat is jellemzi (aser# avagy ascher#?).
De legalább tudna magyarul!
Aki 1-es volt Magyar Irodalomból,mint te,az képtelen megérteni egy író írását sem.
Ez nem baj,a hozzád hasonló Funkcionális Analfabétákból áll Magyarország 50%-a.
Hiszen te még azt is képtelen vagy felfogni,hogy Kertész Ákos Kossuth díjas író nem baloldali és nem jobboldali.
Vagyis ő nem járatott le senkit.
Egyszerűen látja,hogy hová tart Magyarország.
De te azért csak rágalmazd és gyűlölködj csak tovább…..
BUNKÓ !
“Aki 1-es volt Magyar Irodalomból,mint te,az képtelen megérteni egy író írását sem.” ezt pontosan milyen nyelven szeretted volna írtni?
Egyébként értékekről volt szó, ebben az esetben pedig ami, nem pedig aki. Kertész magát nevezi baloldalinak, feltételezem, hogy egy baloldali ember baloldali értékeket vall, de javíts ki, hisz bunkó vagyok. Én nem rágalmaztam és gyűlölködtem, ha picit jobban figyelsz, hamar kiderül, hogy éppen te teszed ezt.
Amúgy valakivel összekeversz, nem velem találkoztál a folyosón amikor pótvizsgázni mentél ötödikben, nyelvtanból.
Bunkó? Ha te vagy az, aki nem bunkó, akkor örülök a jelződnek. Szép napot neked és kevesebb indulatot!
írni-t szerettem volna gépelni, de gondoltam, így biztosan jobban átmegy. ;)
Figyelj Aser, Kertészt én sem szeretem, de azért leBUNKÓzni, az kicsit erős…
igaza van,hogy elmegy ebből a sötét veremból,még sokan fogják követni őt…Erősödik a jobbik? Megverték az írása miatt? És holnap boltokat törnek be? Vagy újabb zsidó törvényeket vezetnek be,ha a jobbik akarata szerint kimegyünk az Unióból? Hát nem igaza volt az írásában? Ja és,hogy miért nem hazai lapban publikálta ezt az ominózus írását,nos mert itthon nem erre nincs kereslet….
Kétségtelen, hogy rossz dolgok történnek, hogy félelmetes dolgokat lehet megtapasztalni, de ez tényleg jogossá/védhetővé teszi ezt a hangnemet? Én határozottan ellene vagyok azoknak a dolgoknak, amiket veszélyforrásként említesz. Pontosan ezért nem tudom elfogadni Kertésztől sem, ahogy mástól sem, ha kirekeszt, általánosít. Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy a sorai mindenki másra vonatkoznak, rád azonban nem, téged ugyanazokkal emleget egy lapon, akiktől félsz, akiktől félni kell.
Kitől fél, mitől fél?
Lehet attól, hogy napvilágra kerülvén magas szellemi nívója, maradék Kossuthját is visszavonják, amit a haverok kiosztottak neki?
Lényeg, hogy a pénz megmarad Svájcban.
Igazából Kertész írásával nekem az a fő problémám, hogy ha jobbító szándékkal “ostorozni” akarta nemzetét, akkor miért nem egy hazai lapban jelentette meg a véleményét, miért az Amerikai Népszavában?
Miért abban a közösségben, ahol a holocausthoz való hozzáállás még mindig az első számú igazodási pont, és miért nyilatkozta azt, hogy az írásához az itthoniaknak semmi köze, hisz az az Amerikai Népszavában jelent meg?
Ez így nagyon bűzlik, mint ahogy bűzlik ez a menekültstátusz is.
Lóf@szt fog ő kimenni Kanadába. Ez is csak a cirkusz része…
Mindenesetre Az amerikai fiút meg fogom látogatni, ha ott ilyen jó írások vannak.
9 pontot adok erre a cikkre.
Kedves Irma! Kívánom, soha ne kerülj olyan helyzetbe, hogy “mártírrá kelljen avanzsálnod”.
Kertész Ákos írásait olvasva elég gyakran derültem magamban, hogy az “öreg komcsi” megint ráb.szott a kanállal azok kezére akik túl mélyre merítetek a kondérba – egyébként TGM írásainál ugyanez a gonosz kisördög mondogat ilyeneket hátul a kisagyamban “megvilágosodott anarchistával” :)
DE! Ugyanakkor mindkettőt mélységesen tisztelem. TGM-et most hagyjuk. Kertész Ákost pölö azért, mert megkövesedett baloldalisága és munkásmozgalmársága ellenére sem dőlt be a Thürmer féle maszlagoknak.
Szóval Kedves Irma, a máriablogon már megosztottam némi párhuzamot a két világháború közti szélsőjobb és a mai trollok között.
Szerinted, az nem fordulhat elő, hogy egy nyolcvanon túli idős munkásembert a trollok pölö a kurucinfón közzétett lakcímével és egyéb uszító gecizéssel kiutálnakl az országból?!! Azt hiszed akkora buli egy Kertész Ákosnak elhagyni a hazáját a gyökereit pusztán azért hogy a hozzád hasonló no name bloggerek előtt egy két poszt erejéig pár hétre mártírrá avanzsáljon?!
Szerinted nyilván bárki lehet Kossuth díjas író, de van egy olyan érzésem, hogy a Microsoft helyesírás ellenőrzőjét ráküldted az avanzsálra mielőtt a poszthoz fogtál :(
Túl sok a velem kapcsolatos feltételezés, ettől a dolog számomra kevésbé hiteles. Egy Kossuth-díjjal kitüntetett írónak vélhetően tudnia kell, hogy a szavaknak bizony van ereje – ami nem igazolja a megalázást, megfélemlítést, bántalmazást, de ilyet nem is írtam -, te talán elfogadhatónak tartod a kollektív bűnösség emlegetését 2012-ben, én biztosan nem, senkitől sem…
Nem. Nem. És Nem. Nem tudok haragudni rá.( Akkor Petrovicsra és Deákra is kéne….mert kimondták az igazat).Sajnos, minden szava igaz. Lehet megsértődni.( Nála sokkal borzalmasabb mondatokat mondtak ki “vezető politikusaink”.Akik, sajnos, semmi hajlandóságot nem mutatnak a kivándorlásra) .De előbb tessék már végigolvasni (igen, barátaim, OLVASNI KELL! LEGYEN BÁRMILYEN FÁJDALMAS IS!), ami a magyar történelemből elérhető és viszonylag igaz (nem reklám-és propaganda-anyag…).Nem kell hőst csinálni belőle. 70 évig nem félt. Most igen….Én is. Milliók félnek, mi lesz velük, a gyerekeikkel, unokáikkal.A (vér)lázító bűvészinas (Goethe) és csapata, a megvadult seprű miatt…( ez megint irodalmi utalás akart lenni,gyengébbek és idősebbek itt abbahagyhatják…)
De kik engedték kiaz Országból??????????????????????????????
Most így ebben a nagy NER-ben ( Nemz.. együtt..rendsz.. ) szabad bárkinek bármiről bármilyen véleményének lenni ? Egyébként pedig Neked kedves Irma azt üzente nem olyan régen valaki, hogy genetikusan rá szoktál törni ( te és a hozzád hasonló un. baloldaliak, aminek itt láttaod magad ) a nemzetedre. Erről pld. mi a véleményed ?
Az illető, aki akkor azt a tüzet gyújtotta meg, szerencsénkre még mindíg itt van. Mert mi lenne most nélküle velünk, ki védene meg minket az autópályán az összes szembe jövő hülyétől ? Na ugye, ez sem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik elsőre.
Hát egyik úr sem valami nagy genetikai szakértő az biztos. Nem lehet esetleg hogy mind a kettőnek mentális gondjai vannak inkább ? Az egyiknek azért, mert már öreg és egy kisebbséghez tartozik, a másiknak pedig azért mert szintén egy kisebbséghez tartozik, de már nem elég neki a kis labda hanem inkább Chaplin földgömbjével játszana?
Engem rendszeresen leszoktak “libsizni”. Számomra tökéletesen mindegy, hogy milyen értékpreferenciák hangoztatása mellett beszél kirekesztően valaki, senkinek a szájából nem elfogadható. Ha meglátogatod Az amerikai fiút, akkor láthatod, hogy egyáltalán nem tapsolunk a mai magyar valóságnak és annak formálóinak.
Szorri, de ez nem az amerikai fiú írása? Miért a gépnarancson?
Szia! De-de. Ő is a csapat tagja :)
“menekültstátuszt” kérni ? Elgondolkodtató. Ki tudja még hányan kényszerülnek majd erre.
Nem háborodtam fel, csak nem értek egyet…