Hasonló harsánysággal, hasonló terjedelemben válaszoljanak a Pesty Fekete Doboz filmjében elhangzottakra, cáfolva az állításokat, esetleg pozitív példák egész sorát bemutatva. Be lehetett volna mutatni, még most sem késő, hogy milyen módszereik, megoldásaik vannak ezekre a problémákra . Most már jó, egy egészséges vita is kialakul a felek között? Persze vita, már volt bőven, mint látható már most is van. Vannak tudományos és kevésbé tudományos, rasszista és jogvédői megközelítések. Szervezetek, alapítványok, szép irodákkal, autókkal, LCD monitorokkal, jól fizetett főállású segítőkkel. Programok, vélemények… szemét az egész, mert semmit nem ér, ezt az élet igazolja.
Tegnap egy nekem is tetsző gondolatsor jelent meg, egy internetes portál oldalain. (Forgács István)
Szóval most jön a régi képlet. Ülünk kényelmes foteljainkban, irodánkban és büszkén, mint igazi mártírok vagy nyavalya tudja mi, irkálunk. Próbáljunk már valami mást kitalálni. Vagy kérdezzünk, kérjünk fel olyanokat, akik látták, miként éltek valamikor a romák egy falusi település részeként.
Miközben ezen agyalogtam, kaptam egy levelet, anyámtól.
Édesanyám elmúlt 79 éves, egy borsodi kis faluból származik, ahol…
„ Gondolataim! A faluban mindég voltak cigányok, nem sok, csak amennyit a falu el tudott tartani. Akkor is sokat szidták őket, mert rendszeres munkára nem lehetett befogni, csak keveseket. De tudtak fakanalat faragni, teknőt vájni, kosarat fonni, csuhéból lábtörlőt, szatyrot készíteni. Nyáron vályogot vetettek és ott voltak muzsikus cigányok. Lakodalmakon, halotti torban egyéb eseményeken tisztes bérért ők zenéltek, vagy csak a kocsmában húztak el néhány nótát. A maguk módján tevékenykedtek. Ma, mihez értenek. Mihez érthetnek? Ki a felelős ezekért? És mit csinál ma a falusi ember? Nem írok parasztot, mert azok okos emberek voltak tevékenyek, kreatívak. Volt egy kis földje, amit szakértelemmel művelt, állattartáshoz is értett még egy kis szőleje is. Fizette az adóját, eltartotta családját, iskolát, a templomot. Ma mit csinál? Kertjébe füvet ültet, a szőlőjébe be nem tenné a lábát, nem még a kapáját. Ezért az unió vagy a kormány a felelős. Nagyapám, földje mellett méhészkedett, cipészkedett is. Évekkel ezelőtt voltam arra, de nem láttam szerelő műhelyt, benzinkutat, villany- gáz-víz szerelőt kiírva. Meg kellene valakinek mondani, hogy munkából is meg lehet élni… meg kellene mutatni. Ne várja, hogy a társadalom tartsa el. Ilyen helyen lehetne például, gyógyfüvet-levendulát termelni. Volna még ötletem. Segíts, magadon Isten is megsegít. Csók Anyu”..ma is élnek cigányok.
Persze azonnal válaszoltam, írja, küldje, milyen ötletei vannak. Csináljunk alapítványt. Nem megyünk, csak néhány napra közéjük. Végzünk valami felmérést, analizálunk. Közben keresünk valami jó pályázatírót és nyerünk. Igaz kell néhány lobbista, de ez nem ügy, majd ígérünk nekik is valamit. Ha ez megvan, veszünk egy jó kocsit, valami trendit, iroda, kávégép… ja, kell még valami jó beszólás, hogy kapja fel a sajtó, tv szereplés, konferencia. Híresek leszünk. Közben persze kimegyünk terepre is, viszünk pár napos csirkét, magokat… bármit, amit felajánlanak, mert leírható az adóból. Azon mondjuk, nem problémázunk, ha lejárt a szavatossági ideje, ezeknek az is jó. (A vetőmag mondjuk, nem csírázik ki, étel esetén maximum kis hasmenés.) Nem tanítjuk meg őket semmire, adjuk, amit kapunk és kész. Kerüljük a konfliktusokat. Nem beszélünk nevelésről, oktatásról, nem mutatjuk meg, hogy mi is ásni szoktunk a telken, permetezünk, kiássuk a krumplit a földből.
Csupán egy kattintásra csaknem száz számolható össze! Nem krumpli, alapítvány…
(Használunk fakanalat és jó ára van a fonott kosaraknak is.)
Tegnap egyébként – hála a tiltakozóknak – a műsorba visszakerült az „On the Spot”… ami jó, mert szeretem. A filmben, egy misszionárius házaspár 18 éve él együtt az etiópiai suri törzzsel. Együtt dolgoztak, együtt imádkoztak. Ezen nincs mit vitatkozni.























Tisztelt Uram!
Köszönöm a hozzászólást!
Abszolút építő jellegű.
További jókat!
“Hasonló harsánysággal, hasonló terjedelemben válaszoljanak a Pesty Fekete Doboz filmjében elhangzottakra”
Így képzeled?
Menjen a büdös gedvás, náthás, gecis picsába minden rasszista, gondolkodásra, megbocsátásra, együttműködésre képtelen antikeresztény és antihumanista faszkalap. Veled együtt, basznád meg, édesöcsém. De alaposan, a sünt kívülről meggyalázva. És képzeld el mindezt videón is, vésztjósló zenei aláfestéssel. Mordor forever.
Nos: remélem, a harsánysággal nem volt gond. A terjedelemmel várnod kell, mert el kell mennem hányni, és még az is lehet, hogy mire visszaérek, lehiggadok, és rájövök, hogy az ilyen gondolkodásra képtelen véglények értelembe segítésével eltöltött három és fél perc is pazarlás volt.
További jókat.