Gaudi-Nagy Tamás ellen tüntettek a Tárcatükrön

Mintegy kéttucat tüntető fogadta csütörtök délután a Tárcatükör rendezvényére érkező Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét.

Szerző: | 2012. március 2. | 6 komment

Mintegy kéttucat tüntető fogadta csütörtök délután a Tárcatükör rendezvényére érkező Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, aki az este folyamán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel vitázik a budapesti Corvinus Egyetem rendezvényén.

Az aulában várakozó tüntetők “STOP Jobbik” feliratú táblákkal, füttyszóval fogadták a képviselőt és azt skandálták: “rasszista”, illetve hogy “náci”.

Gaudi-Nagy Tamás a beszélgetés elején a történtekről az újságíróknak azt mondta, odament a tüntetőkhöz, de azok nem hallgatták meg; továbbá azt is felrótta, hogy nem biztosították a rendezvény méltóságát.

Az ellenzéki képviselő a tüntetőkre utalva arról beszélt, ha nem kíváncsiak rá, nem akarják meghallgatni az érveit, akkor ilyen értelemben “én vagyok a demokrata, ők pedig az antidemokraták”.

Szerző:

6 hozzászólás : “Gaudi-Nagy Tamás ellen tüntettek a Tárcatükrön”

  1. riadó #

    Nagyszerű pillanat: a fasiszta kormánypárt minisztere a nácipárt degenerált hadügyminiszterével tart előadást, agyhalott diákoknak. Hányok ettől az országtól.

    2012. március 2. at 09:59

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása