Az FBI elnöke, Robert Mueller, egy beszédében kijelentette, habár ma még a terrorizmus az első számú veszélyforrás a világon, ez a közeljövőben lehet, hogy változni fog. Ugyanis már most vannak olyan szélsőséges nézeteket valló egyének, akik komoly tudással rendelkeznek a hackelés és a virtuális információszerzés terén. A számuk ugyan még alacsony, de ha az akciójukat siker koronázza, a létszám gyors növekedésnek indulhat.
Szemben az állam által felbérelt hackerekkel (akik egy másik ország politika titkait akarják kifürkészni) a „szabadúszó” hackereket csak a pénz érdekli, és hogy a megszerzett információt minél magasabb áron adják tovább. A vevő kiléte nem fontos. Így kényes adatok könnyen kerülhetnek illetéktelen kezekbe. Ráadásul a hackerek által alakított bűnszövetkezetek alapvetően másképp szerveződnek, mint a hagyományos „maffia családok”, lévén a tagok gyakran nem is találkoznak egymással élőben, emiatt az ellenük való küzdelem is más taktikát igényel.
Mueller szerint a terrorizmussal való harc során tanultakat meg kell próbálni a virtuális támadók ellen felhasználni. Hiszen a támadók taktikáját ellenük lehet fordítani: ahogy a világ különböző pontján becsatlakozó behatolók összehangolják a támadást, úgy a kormány ügynökei is egyesíthetik erőiket a nyomozás vagy a támadás elhárításának érdekében (kutyaharapást szőrével).
Persze a legjobb védekezés a támadás, és az elhárítás sikerességét nagyban befolyásolja majd, hogy mennyivel hamarabb értesülnek a védelmi szervek a támadásról. Emiatt fejleszteni kell a meglévő technikákon, és törekedni kell, hogy az akció szervezését még csírájában fojtsák el a kommunikáció lehallgatásával, megszakításával vagy idő előtti közbelépéssel. Ami a rendelkezésre álló technológiai háttért illeti, idővel a cégeknek is érdekében áll majd a közreműködés, hiszen ahogy Mueller fogalmazott:
„Meg vagyok arról győződve, hogy csak kétféle cég létezik: azok, amelyeket már feltörték, és azok, amelyeket fel fognak. De ezek szép lassan egy kategóriává olvadnak össze: cégek, amelyeket már feltörtek, és amelyeket újra fel fognak.”
Az FBI szerint nagy segítség lenne, ha elkülönítenénk az adatbázisainkban a hétköznapi, rutin információkat a fontos, esetleg titkosított adatoktól (eltérő szintű védelemmel illetve őket), és törvényileg szabályoznák a feltörés észlelésekor életbe lépő protokollt (azaz rögtön értesíteni az FBI-t, és beszolgáltatni minden kért adatot).























Ki ne felejtsük a Wall Street és a MOSZAD berkeit…
Szerintem az FBI és a CIA, az FDA és Washington a terrorizmus, úgy, ahogy van….
+ vannak azok a hackerek, akik nem a pénzért csinálják (pl. Anonymus). kicsit sekélyes a cikk, pláne, hogy jó és rossz fiúkra oszt, míg ez ma már (bár régen sem) volt ennyire egyszerű. Hisz sokszor rossz fiú az FBI és társai és lehetnek jó céljai a hackereknek (pl. wikileaks-es dolgokat is ide vehetjük) stb. Mint minden, ez is színes, nem fekete-fehér
A cikk alapvetően az FBI álláspontját hivatott bemutatni (egy konferencián nemrég elhangzottak alapján), nem a szerzőét. Az ő szemükben minden hacker bűnöző. A valóságban ez tényleg nem így van, de ha az én véleményemre is kíváncsi vagy, előbb-utóbb a terrorista-hackerek kiveszik a stafétabotot az olyan idealisták kezéből, mint az Anonymus. És lássuk be, ha olyan hackerek kerülnek többségbe, akik atombomba-recepteket és hasonlókat lopkodnak, nem árt felkészülni védelemből.