A 2010-es kormányra kerülése óta Orbán Viktor és a FIDESZ sorban hozza a baloldali ellenzék, a külföldi baloldali pártok és a sajtó egy része által mélyen antidemokratikusnak gondolt, a diktatúra irányába mutató döntéseit. A teljesség igénye nélkül a következő döntések miatt támadták Orbánt: bankadó, válságadó, a MANYUP pénzek államosítása, médiatörvény, az alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése, rokkant-nyugdíjak és szolgálati nyugdíjak felülvizsgálata, Klubrádió, Handó Tünde, 9 évre történő kinevezések, MNB elleni támadások, egyházügyi törvény, adatvédelmi törvény, választási rendszer átírása, Alkotmány. Sokan ezen lépések miatt Orbánt diktatúra kiépítésével vádolják, míg mások csak (a konszenzuális demokráciával szemben) a többségi demokrácia szabályainak megfelelő kormányzati működést látják.
Barack Obama 2009. január 20-a óta az Amerikai Egyesült Államok elnöke. A hétvégén egy olyan hír jelent meg, aminek kapcsán sok mindent át kell értékelnünk: „Bírósági engedély, és mindenféle jogi hercehurca nélkül elrendelheti amerikai állampolgárok likvidálását az Egyesült Államok elnöke. A héten bejelentett döntés fülsiketítő csönd fogadta, különösen a demokratákhoz közel álló közszereplők körében, és meglepően kevesen aggódtak azon, hogy veszélyes ilyen nagy hatalmat adni egy politikus kezébe. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter egy jogi egyetemen mondott hétfői beszédben ismertette, miért nem alkotmányellenes, hogy az államfő az igazságügyi rendszer kikerülésével ítélhet halálra amerikai állampolgárokat. Holder régóta várt közlése szerint a kormányzatnak joga van arra, hogy célzott támadással öljék meg saját állampolgáraikat – vádemelés, illetve bíróság és esküdtszék bevonása nélkül, esélyt sem adva a célpontnak arra, hogy bizonyíthassa ártatlanságát. Az egyik legrangosabb jogvédő szervezet, az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) ezzel kapcsolatban arra figyelmeztette az ügyben Obamát támogató embereket, hogy gondolják végig: a következő elnöknek is megadnák-e azt a hatalmat, hogy bárkit az állam ellenségének deklarálhasson, és elrendelhesse kivégzését. Az ACLU véleménye szerint kevés dolog van, ami jobban veszélyeztetné az amerikai szabadságjogokat annál, hogy a kormány bizonyítékok bemutatása nélkül gyilkolhatja állampolgárait.”
És most képzeljük el, ad absurdum, hogy Orbán Viktor kap olyan felhatalmazást, mint Barack Obama: bírósági döntés nélkül, saját elhatározásból, akár írhatnám azt is, hogy „csakúgy” elrendelheti magyar állampolgárok likvidálását. Megölését. Legyilkolását. Bizonyítékok bemutatása nélkül. Micsoda felháborodás törne ki, hogy ordítana a Milla, a TASZ, a Szolidaritás, az összes ellenzéki párt (talán még a Jobbik is), hogy üvöltözne az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a külföldi és hazai ellenzéki sajtó, az ATV és Bolgár György (ha még lenne frekvenciája). Hillary Clinton nem levelet, hanem könyvet írna… A zöld Cohn-Bendit pedig vörös fejjel nyilvánosan visítva maszturbálna, miközben a fülébe nem is suttogna, hanem felváltva ordítana Schiff és Heller, Kenedi és Konrád. És most az egyszer még igazuk is lenne…
És akkor most vissza az Államokba. A Demokrata Párt hallgat, az amerikai közvélemény hallgat. Mindenki hallgat, szó nélkül vesznek tudomást egy ilyen törvényről. Az amcsi boldogan dagonyázik a jólét pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy a gazda utasítására bármikor leszúrhatják. Lehet, hogy az amcsi genetikailag alattvaló?...Kertész Ákos, ne vándorolj ki az Újvilágba! Itthon lehet, hogy csúnyán néznek rád, de Amerikában szétdurrantják az agyad. Elnöki utasításra. Bármikor. Bárkinek.
Nem látta valaki Hillary Clinton levelét?…

Ez miért így jelenik meg? (duplázva?)
Kovács István Péter hozzászólása itt -> Gépnarancs:
Igaz, felháborító! Sajnos azonban ez csak egy hír maradványa, ami ideért hozzánk. Így bizony nem tudjuk értelmezni. Pont ilyeneket mondhatna bármelyik politikus a döntéséről. Például a Mi politikusaink, érdekes törvényeikről. Nem mélyednék bele. De egy dolog azért hozzá tennék. Az USA mindenkor szolgálatban lévő légvédelmi szektor parancsnoka, saját hatáskörében dönthet polgári légi járművek lelövéséről. Ez a jog, és alkalmazása 2001-ig nem volt pontosan tisztázott, bár előtte is egy létező lehetőség volt. Bárkit, bármikor! Ha így nézed. De, megvan ennek a köz számára megnyugtatónak (legalábbis az adott pillanatban, a véleményformálók többsége számára megnyugtatónak tartott) tartott keretrendszere. A kilencvenes években, egy Lengyelországban megrendezett hőlégballon versenyen, találkozón az egyik külföldi résztvevő ballonja jelentősen elsodródott. Berepült Belorusszia területére. Miután felfedezték, a helyi légvédelem küldött egy Mi 24-es helikoptert az elfogására, majd a fedélzeti fegyverükkel lemészárolták a balon utasait, ezzel megszüntették a légtér jogtalan használatát. Mondanom se kell, milyen volt a reakció. Pedig ez elméletileg az USA-ban is bekövetkezhet. Mégis, nem éreznéd sommásnak az ítéletet, ha azt mondanánk, hogy az USA csak egy vacak xy típusú ország. Ja, naponta több tízezer magán légi jármű használja az USA légtereit. Heti szinten sértenek meg katonai légtereket, és múltkoriban berepültek a fehérház “fölé” is kisgéppel. Nem lőtték le.

Főleg, ha kisebbségiek, valaha elnyomottak,”mások”,szóval papírforma szerint esélytelenek kezébe jut. Akikben még a revansvágy is felhorgad…(Ld. Történelem.)
Csak részben van igazad, ebben a történetben Barack Obama mellett szerepet játszottak a tanácsadói, a CIA vezetői, a Nemzetbiztonsági Szolgálat, meg a hatalmi gépezet többi eleme. Maga a rendszer szülte ezt a szörnyűséget, Obama “csak” a nevét adja hozzá, a következő elnökök is ugyanezt a törvényt viszik tovább. Vagy inkább a törvény visz magával az elnököket…
Ennyit a hatalom természetéről…Egy (50 éve még csak simán “nigger”) afro-amerikai jogász és elnök most legalizálta Martin Luther King lelövését. Akinek ő is köszönheti, hogy valaki lett…Tényleg elhülyít, megront,korrumpál és gonosszá tesz a hatalom.