Szerencsére a diktatúrákról filmek is készülnek néha, gyakran egész jók, így mi magyarok, akiknek van szerencsének Földünk egyik legdemokratikusabb államában élni gazdag s szabad mindennapjainkat bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan is működnek a diktatórikus elnyomó rendszerek. Alant következzék hát három kevéssé ismert filmművészeti alkotás a diktatúrákról:

Banánköztásaság

A Banánköztársaság Woody Allen egyik korai, 1971-es filmje. Főhőse a rendező által megformált Fielding Mellish egy kis neurotikus New York-i fickó. Egy rövid szerelmi affér következtében Fielding kapcsolatba kerül a forradalmi eszmékkel. Rövidesen egy San Marcos nevű államban találja magát, ahol közreműködik az államelnök leváltásában.

San Marcos Fidel Castro sérójú új elnöke azonban egy kissé fura fazon. Rögtön a dicsőséges fülkeforradalom után államnyelvé teszi a svédet, és kötelezővé teszi népe a félóránkénti fehérnemű cserét. Ezenkívül még bevezeti azt is, hogy az algát (értsd: alsógatyát) kívül kell majd hordani, valamint feltalálja az unortodox gazdaságpolitikát is.

A nép hamarost megdönti az őrült diktátort és helyére Fielding Mellish kerül. Aki hivatásos New York-i neurotikusként természetesen alkalmatlan San Marcos vezetésére, és ez számos geg és burleszkbe illő jelenet forrása lesz.

A Banánköztársaság fő érdeme mindamellett hogy kiváló vígjáték az, hogy mondanivalója még 40 év után is aktuális.

Bár a Banánköztársaság egy kicsit rövidre sikeredett, azért kijár neki 8 pont a maximális 10-ből.

Vakok földjén

Még a Banánköztársaságnál is kevésbé ismert a 2006-os Vakok földjén. Megjelenése idején a film nem keltett különösebb visszhangot. Ami amellett, hogy független film és nem valami hollywood-i szuperprodukció annak is betudható, hogy a film meglehetősen elgondolkodtató. Korunkban pediglen a töprengésre késztető filmeknek sajnos nincs túl nagy respektje.

A Vakok földjén egy olyan fiktív országban játszódik, ami leginkább az USA és Nagy-Britannia keverékének lenne mondható. Az ország elnöke Max, aki mindamellett, hogy szado-mazochista, rajong a filmekért. Maga is készít filmet, de az kb. csak olyan nívójú, mint a Hatalmas Szaparmurat Türkménbasi verseskötete.

Maxot aztán sikerül eltávolítani a hatalomból a Donald Sutherland alakította Thorne-nak, de hogy ezután mi következik, azt vétek lenne szétspoilerezni. Az mindenesetre biztos, hogy a film örök érvényű tanúságul szolgál annak, aki figyelmesen végignézi.

A két főszereplő Donald Sutherland és Ralph Fiennes jutalomjátékán kívül érdekessége még a filmnek, hogy azt olyan rövid archív filmfelvételek szakítják meg, amik elefántokon történt állatkísérleteket ábrázolnak.

A Vakok földjén egyértelmű 10/10-es.

Állatfarm

George Orwell azonos című regényéből 1954-ben készült egy mára már-már elfeledett rajzfilm. (Aminek aztán 1999-ben elkészült az amcsi animációs remake-je, de az annyira gagyi, mint általában szinte minden amcsi remake, úgy hogy inkább hagyjuk is.)

Az Állatfarm elsősorban a Sztálini Szovjetunió kritikája, de ettől elvonatkoztatva is jól példázza az elnyomó hatalmak működését. Örök érvényű megállapítása az, hogy: „Minden állat egyenlő, de vannak állatok, melyek egyenlőbbek.”

Az Állatfarm minden egyes szereplője szimbolizál valakit: a Napóleon nevű disznó magát Sztálint, az elkergetett Hógolyó a száműzött és később megölt Trockijt, Bandi a ló, az átvert munkásosztályt, a juhok pedig a rendszert támogató, békemenetelő agyatlan tömeget…

Kevéssé ismert, hogy a rajzfilm a 30-as években nyugatra kivándorolt Halász János rajzfilmrendező stúdiójában készült.

Akárcsak a Vakok földjén, az Állatfarm is 10/10-es alkotás.