Avaslady

Támadgat, ám fel egyelőre nem támad poraiból a főnixmadár. Gyurcsány Ferenc, ez a feminin karakterű lázadó hasztalan vett részt ottalvós házibulin Avason, pártja csökönyösen a Kettő Százalék nevű lakótelepen tanyázik.

Szerző: | 2012. március 9. | 2 komment

Forrás: boon.hu

A tiszavirág-életű Bajnai Gordon miniszterelnökről rejtélyes módon szebb emlékeket ápol a magyar társadalom. Bajnai kormánya mellesleg, persze más kontextusban, ugyanazt művelte, amit még az első Orbán-kormány: egyensúlyozta a naszádot. Sok víz folyt azóta a Dunán!

A jenki magyar érdekszövetség szerint Bajnai élvezi a külföld támogatását, el tudjuk képzelni, hogyan: ahogyan annak idején a gyáva XVIII. Lajos Napóleonnal szemben. Orbán szemébe nem meri mondani, hogy csak te, én és a pisztolyom, inkább tengerentúli egyetemén építgeti a kormányellenes rakétakilövő-állomást, Fehér Házi munícióval. A visszatérését firtató kérdésre köntörfalaz, sunyin várja a megfelelő pillanatot odaát. Egyes közvélemény-kutatások olyasmit fedtek fel, hogy Bajnai valamivel kívánatosabb Orbánnál, ami kecsegetető fejlemény, azonban nem oldja meg a helyfoglalási problémát. Ugyanis Mesterházy Attilának érezhetően szintén kormányfői ambíciója van.

Csakhogy Mesterházy elvtárs egyedül ugyan nem fogja megverni Orbánt, ezt ő se gondolja komolyan. Nyilván abban bizakodik, hogy majd szolgalelkűen az ő esernyője alá társul az összes „civil” grupp, a kétszázalékos DK meg a Parlament küszöbén kötéltáncozó LMP. Az MSZP 13 százalékos támogatottsága ezekhez képest tényleg tekintélyt parancsoló. Eme három érték zusammen, a DK-LMP-MSZP unió algebrailag megszorongathatná a Fideszt, amennyiben az összeg épp alulról súrolja a narancssárga ívet. Az ennek megfelelő grafikon akár aggaszthatja a vezetést. Mégis az ellenzék füstölög egyre nagyobb szarban, és egyre fogy a levegője.

Bármily abszurd, egy hatásos MSZP-LMP-DK szendvicsben bizony egymásnak tennék be a virslit az ellenzékiek. Kell félni, fog fájni. A nagyágyúk – Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy – közül ki volna hajlandó a másik javára lemondani a miniszterelnökségről? Belépnének ezek a zenekarba egy másodhegedűs szerepért? Gyurcsány egy helyettesi címért szövetkezne, Bajnai ezért utazna haza? És ez csupán a belső konfliktus. Izmozik tudniillik egy MSZP-méretű, viszont MSZP-t megvető erő is az Országgyűlésben, rovásírt tetkó virít a vállán. A Jobbik értelemszerűen jobban húz a Fideszhez, ami az előző premisszával együtt egy csodálatos Fidesz-Jobbik-paktumban állapodna meg. Ezt pedig nem akarhatják felelős demokraták. Úgyhogy újat mondok: ha elburjánzó nacionalizmustól féltik a nemzetet, akkor ne fogjanak össze, ne próbálják beelőzni a mérsékelt Fideszt. Carmageddon lenne a vége. A Fidesz-kétharmad, az lószar, mama. A Fidesz-Jobbik-tandem mutatná meg nekik, milyen a magyarok istene. Én mondom, pórul járnak az oroszlán bajszának ráncigálásával.

Arról nem beszélve, hogy már a pánbaloldali hatékonyság előirányzása túlontúl optimista. Igaz, hogy Kóka János, Gyurcsány Ferenc és Oszkó Péter közös céget alapít, aminek tanulsága újfent, hogy a baloldaliak mind egy követ fújnak, hiába hajtogatják mindig mindenféle függetlenségüket. Igen ám, de az LMP-szavazók pont azért lettek LMP-szavazók, mert nem kérnek a szocialistákból, tehát vonakodva tolnák Gyurcsányt, jóllehet a hippikkel együtt ül a körhintán. Azaz a képlet icipicit komplexebb a különálló személy- vagy pártnépszerűségek szummájánál. A töketlen dudások legfőbb ellensége nem a csárda, hanem saját dudájuk, illetőleg önmaguk.

Szerző:

2 hozzászólás : “Avaslady”

  1. Kapitany ur #

    Ez az Avaslady nagyon jó név, ezért 10 pontot kapsz.

    2012. március 9. at 21:58
  2. Kapitany ur #

    A FIDESZ nem fog össze a Jobbikkal, nem is lesz rá szüksége.

    A baloldali és a szélsőjobboldali ellenzék megteszi azt a szívességet a FIDESZ-nek, hogy a kormányzó pártot automatikusan középre pozicionálja, és választást csak középről lehet nyerni.

    Az LMP 2014-ben pedig a vezető baloldali párt címére pályázik, ezt nem fogja kockáztatni azzal, hogy összefog a szocikkal és főleg a Gyurcsány vezette DK-val.

    Az LMP 2018-ban akar nyerni.

    Mesterházy még mindig az MSZP-n belüli pozícióját erősíti, és azzal a sok régi arccal, akik ott ülnek mögötte a frakcióban, nincs reális esélye 2014-ben. Ezt azért ő is tudja, és nem akar még egyszer vesztes miniszterelnök-jelölt lenni, 2x egymás után, az azért sok. Bajnait fogja jelölni.

    Avaslady a maga 2%-ával itt most nem focizik ő is Bajnait fogja támogatni.

    Ami a lényeg: a nemzeti tőke kiegyezett Orbánnal, és ahol a pénz, ott a hatalom. És ott a választási győzelem.

    2012. március 9. at 21:57

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása