Szóval: Szele mester sorai nyomán némi nyomozásba kezdtem. Utánakeresve az ide vonatkozó EU előírásoknak kiviláglik, hogy a tyúkok emelkedettebb hangulata érdekében hozott baromfitartási rendelet jótékony hatása következtében az említett szárnyasok az EU-ban nagyobb mennyiséget tojnak, s mivel jókedvükben és remek takarmányozás mellett teszik, hát a nagyobb mennyiség is kiváló minôséget képvisel. Ha mégsem üti meg a tojás mérete az M vagy L méretet, akkor két út áll a kisméretû EU-tojgli elôtt:
1. ipari alapanyaggá válik és porítás után a beltartalmat – például a takarékos tojásfelhasználásukról híres csehországi – tésztagyárakba szállítják, míg a tojáshéj őrlést követően a takarmányba visszakerülve a következő tojáskezdemény héját teszi vastagabbá
2. hagyják a bíbelődést, tálcára csomagolják a méreten aluli tojásokat és az “árérzékeny” magyar vásárlóknak adják el, akik örülnek is a látszatra olcsó, amúgy ár/tömeg viszonylatban viszont lényegesen drágább tojásnak.
Tehát a tyúkokkal minden rendben volna, sorsuk sínre került, boldogan tojnak, míg meg nem halasztják ôket. Ám a szárnyas jószágok után rögvest a magamfajta sorsa kezdett el emészteni. Mert nyakamon az adóbevallás, ami az én esetemben rendszerint annyit tesz, hogy az eleddig a Dézsmahivatalnak átutalt nem jelentéktelen summát majdan egy újabb, egyösszegû pénzcsomagocskával kell az elvárt – és gondosan kiszámolt – szintre emelni. Ilyenkor mindig eszembe jut a mondás: “Csirke vagy – megkopasztanak!”
És itt van az a pont a végtelenben, ahol párhuzamosságuk ellenére találkoznak Szele úr brilliáns és a magam homokkô gondolatai. Kopasztanak rendesen, azaz én is csirke vagyok, tehát vonatkoznak rám az EU baromfirendeletei. De ha nem, akkor kérem kidolgozni az EU-kompatibilis állampolgár-tartási rendeletet! Igenis jár nekem a megfelelô méretû szállás, a jó minôségû takarmány, amitôl vélhetôleg jó kedvem lesz, nem jut eszembe lázadozni, és tojom az arany adótojást a Kedves Gazdának rogyásig. Alkalmanként kapok egy kis infralámpát mert jót tesz az ízületeknek, lesz két ülôfám is beépítve a megnagyobbított ketrecbe, tehát hol itt, hol ott tudok bóbiskolni két tojás közt, az egészségem kiváló mert rendszeresen ellátogat hozzám az orvos, amúgy biztonságos épületben kerül elhelyezésre a kis rezidenciám és a társaságra sem lehet panaszom – mind hasonlóan gondolkodó, remekül ellátott társam, aki velem együtt a legnagyobb támogatás mellett, boldogan tojja az értékes tojásokat.
Felriadván a vízióból látom már, hogy nem vagyok én baromfi, csupán egy barom. Bár adózási szempontból ez indifferens. Legfeljebb ezen állapotomban majd tejelni fogok. Igaz, azt rosszkedvûen. Talán mégiscsak elkélne egy állampolgár-tartási rendelet ennek a sok marhának…
