Több tucatnyi autós mértek be és fotóztak le gyorshajtás közben tavaly novemberben és decemberben Budapesten, az úgynevezett Egér úton, amiért 50 helyett 70-nel, 71-gyel, 72-vel hajtottak – írja a Népszabadság. Néhány héttel később valamennyien meg is kapták a sebességtúllépés mértékétől függően 20-45 ezer forintos közigazgatási bírságról szóló értesítést és a csekket. És itt jött a döbbenetes csavar!
A megbírságolt autósok többsége a környéken él, naponta többször is végighajt az Egér úton, mondhatni, kellően el nem ítélhető módon, megszokásból vezetve, hiszen pontosan tudják, az adott úton végig 70 kilométer per óra a megengedett maximális sebesség. Ahogy megkapták a bírságcsekket, utána jártak, és kiderült, nem tévednek. Ahol december 9-én reggel megbírságolták őket, jól láthatóan 70-es sebességkorlátozás van érvényben.
Néhányan megkeresték a kerületi rendőrkapitányságot, ahol azt közölték velük, hogy a rendőrség videofelvétellel tudja bizonyítani, hogy az ORFK internetes oldalán amúgy előre bejelentett mérés időpontjában az adott helyen, egy, az addigi 70-es sebességkorlátozást feloldó kereszteződés mögött, nem volt kint a 70-es tábla. Ebből pedig az következik, hogy a következő 70-es tábláig a KRESZ-ben lakott területen belül megengedett 50-es sebességgel kellett volna az autósoknak közlekedniük.
“A rendőrök lefilmezték a 70-es tábla hűlt helyét, majd elkezdtek gyorshajtókra vadászni” – háborgott több olvasó is.























