A Magyar Narancs cáfolja Pozsgai Zsolt állításait

A lap cáfolja, hogy az ÚJ Színház új vezetése ellen közpénzből finanszírozott lejárató kampányt folytatott az előző vezetéssel kötött szerződés alapján.

Forrás: MTI | Beküldte: | 2012. március 21. | Hozzászólások kikapcsolva

Pozsgai Zsolt kedden, az Új Színház Földindulás című bemutatójának sajtótájékoztatóján azt mondta, a Magyar Narancs két szerkesztője szerzőket, örököseiket, ügynökségeket keresett fel, hogy játszási jogaikat vonják vissza, illetve ne is adják át az Új Színháznak. Pozsgai Zsolt arról is beszélt, hogy az Új Színház előző vezetése szerződést kötött a lappal az ellenük folytatódó lejárató, közpénzből finanszírozott kampányra.

A Magyar Narancs szerdán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írják: “Pozsgai Zsolt ezen állításai hazugságok. A valóság ezzel szemben az, hogy a Magyar Narancs semmiféle, közpénzből finanszírozott lejárató kampányt nem folytatott az Új Színház vezetése ellen, az Új Színházzal erre vonatkozó szerződést nem kötött, és a lap szerkesztői egyetlen szerzőt, örököst vagy jogtulajdonost sem kerestek fel avval, hogy a játszási jogokat vonják vissza, illetve ne adják oda az Új Színháznak.”

Mint írták, a Magyar Narancs kiadója Pozsgai Zsoltot ezekért a valótlan kijelentéseiért személyiségi jogsértés miatt beperli.

Forrás:

Beküldte:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása