Pedig az elÅ‘zetes és az elÅ‘zetes hÃrek alapján nagyon vártam a filmet, s azóta is különösen figyeltem arra, hogy nehogy belefussak egy kritikába vagy spoilerbe, nehogy bármilyen külsÅ‘ hatás befolyásolja a filmélményt. Végül éppen a filmélmény maradt el.
Azzal együttvéve, hogy vizuálisan rendben volt a film, folyamatosan az járt a fejemben, hogy én azt már láttam valahol, de akkor még tetszett. Láttam is, az a film a Skyline cÃmet viselte és bár ott és akkor nem nyűgözött le a Strause testvérek mozija, idÅ‘vel valahogy mégis kellemesen gondolok rá. Ahogy a Skylineban, úgy a The darkest hourban is civilként élhetjük meg az idegeninváziót, itt is egy maréknyi kis-csapat verÅ‘dik össze, hogy megmutassák a “láthatatlan” idegeneknek, hogy vannak a Földön tökös emberek.
Timur Bekmambetovék (Nappali Å‘rség, Éjszakai Å‘rség) becsületére legyen mondva, hogy pocsék CGI helyett inkább valami kreatÃvat akartak húzni, Ãgy lettek az elektromossággal jó barátságban lévÅ‘ idegenek “láthatatlanok”, de nagyjából ennyi dicsérni való van a filmben…
Történetünkben tehát a Földet megszállják az idegenek, “mi” éppen Moszkvában vagyunk ekkor, ahol pár Amerikából importált üzleti-turista, illetve tini szemüvegén keresztül élhetjük meg az eseményeket. Az idegenek nem kimondottan az emberek miatt érkeztek, csak hát éppen útban vagyunk nekik, Ãgy a másodperc tört része alatt adnak a porból lettünk porrá leszünknek. FÅ‘hÅ‘seink túléléséért nem igazán tudunk szurkolni, mert nincs karakter akit megszerethetnénk, de ez nem elsÅ‘sorban a szÃnészek (Emile Hirsch, Joel Kinnaman, Max Minghella, Olivia Thirlby, Rachael Taylor, Veronika Ozerova) hibája, sokkal inkább a készÃtÅ‘ké, akik a létezÅ‘ összes sablonpárbeszédet beleadták az USA-ból Oroszországba érkezÅ‘ turista/a kihalt Moszkvában idegenekkel harcoló átlagarc szájába. A sztori több helyen is megtörik, ennek ellenére az elsÅ‘ óra még élvezhetÅ‘ is (még akkor is ha láttuk a Skyline-t), de ami ezután történik olyan törést már régen éltem meg filmben.
A nagy WTF elmaradt (pedig vártam!), ennek ellenére biztosra veszem, hogy a The darkest hournak lesz folytatása. Nem azért, mert jó, hanem mert az ilyen sablonmoziknak mindig van.























Trackbacks/Pingbacks
[...] Filmdroid - http://filmdroid.blog.hu/2012/04/04/roviden_a_legsotetebb_ora Gépnarancs - http://gepnarancs.hu/2012/03/a-legsotetebb-ora/ Filmbuzi [...]
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.