Az egyiptomi labdarúgó-bajnokság ma délutáni mérkÅ‘zésén az al-Maszri 3–1-re legyÅ‘zte otthon az élen álló al-Ahli gárdáját. MÃg a találkozó legvégén a hazai drukkerek egy csoportja saját csapatát ünnepelte, másik része érthetetlen okokból megtámadta a vendégjátékosokat, akik az öltözÅ‘ felé futva menekültek. Ezután pedig már nem lehetett megfékezni az összecsapást a két szurkolótábor között – számol be a külföldi hÃradásokra hivatkozva az nso.hu.
A késÅ‘ esti hivatalos adatok szerint 74 ember életét vesztette szerda este az egyiptomi Port Szaid egyik stadionjában. Több százan, egyes hÃrforrások szerint ezren megsebesültek. Éjszaka az egyiptomi hadsereg vette át az ellenÅ‘rzést a városban – jelentette az egyiptomi állami tévé, amely szerint a katonai egységeket a további erÅ‘szakcselekmények megakadályozására vezényelték az észak-egyiptomi kikötÅ‘városba.
Az országot ideiglenesen irányÃtó katonai tanács vezetÅ‘je, Mohamed Huszein Tantávi marsall telefonon keresztül nyilatkozva azt hangoztatta az egyik egyiptomi sportcsatornán, hogy kiderÃtik, kik állnak a 74 halálos áldozatot és csaknem kétszáz sebesültet követelÅ‘ erÅ‘szakcselekmények mögött.
A hazai szurkolók először a vendégjátékosokat kezdték el üldözni, majd a vendégszurkolókkal keveredtek összetűzésbe, ez fajult tömegverekedésig. Több biztonsági őr is meghalt a tömegverekedésben, és a stadion egy részét felgyújtották.
A mérkÅ‘zésen a Port Szaid-i al-Maszri nevű csapat fogadta a kairói al-Ahli csapatát. A vendéglátók 3-1-re gyÅ‘ztek. A kairói vendégcsapat a legnépszerűbb és legeredményesebb egyiptomi klub, 2005 óta az összes bajnokságot megnyerték. A csapat ultrái részt vettek a TahrÃr téri tüntetéseken a Mubarak elleni tüntetéseken, és Å‘sszel, a katonai rezsim elleni tüntetéseken is. Az egyiptomi választásokat néhány hete megnyerÅ‘ Muszlim Testvériség viszont éppen szerdán adott ki közleményt, amelyben a katonai vezetés elleni tüntetések befejezésére szólÃtja fel a lakosságot.






















