Schmitt elő is adott a disszertációjából

Schmitt Pál 2010-ben is tartott olyan előadást, amelyben szinte szó szerint visszaköszöntek részletek az 1992-ben írt doktori disszertációjából.

Szerző: | 2012. február 2. | Hozzászólások kikapcsolva

A köztársasági elnök a plágiumbotrány kirobbanása előtt is elő-elővehette 1992-es doktori disszertációját, ugyanis 2010-ben MOB-elnökként is tartott olyan előadást, amelyben szinte szó szerint visszaköszöntek részletek a dolgozatból. Schmitt Pál elhíresült eszmefuttatása a női testről mint biológiai vagyonról is benne volt már a doktorijában is – írja az Index.

Schmitt Pál 2010 márciusában MOB-elnökként meghívott előadó volt a Civil Akadémia előadássorozatában, témája ez volt: A sport és az olimpia szerepe a társadalomban. Az előadáshoz tartozó szöveg megtalálható itt, és magának az előadásnak a hanganyagát is archiválták, itt lehet meghallgatni. Az írott és az elmondott szöveg nem teljesen egyezik, Schmitt Pál élőszóban kissé szabadabban fogalmazott, helyenként kiegészített vagy rövidített.

Ebben az előadásban Schmitt beszélt a nők szerepéről és a televízióról is, előbbiről kevesebbet, utóbbiról többet. Mondanivalója néhol gyakorlatilag szó szerint, máshol tartalmilag egyezett azzal, amit 1992-es doktori disszertációjában írt a témáról. 

Szerző:

Hozzászólás nem engedélyezett.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása