“Aktivistáink rámutattak, milyen apróságokkal lehet kellemesebbé tenni az utazást az utasok számára. A nyelvi sokféleséget tiszteletben tartó környezetben a tisztán szlovák nyelvű feliratok és bejelentések nem számítanak normális jelenségnek, nem kell, és nem is szabad ebbe beletörődnünk. Ha Szlovákia tiszteletben akarja tartani a nyelvi sokféleség európai elvét, mindent meg kellene tennie azért, hogy ez az elv a vasúton is érvényesüljön. A megvalósítás egyszerű és olcsó, de ez a vasúttársaság és az illetékes minisztérium dolga, nem a civileké.” – áll a mozgalom tájékoztatójában.
Azokon a szlovákiai településeken, ahol a magyar lakosság számaránya 20 százalék feletti, összesen 125 vasútállomás és megállóhely található, magyar helységnév megjelölés vagy egyéb tájékoztató felirat azonban egyik helyen sincs. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia tisztelettel felhívja a figyelmet arra is, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény értelmében a vasúton fel lehet tüntetni a települések magyar nevét, ráadásul ez a „galád” cselekedet semmilyen negatív következménnyel nem járna. A többnyelvű tájékoztatásról már nem is beszélve.
A rendkívül aktív mozgalom korábbi akcióiról itt és itt és itt található némi adalékanyag.























..és így szegény magyarajkúak haza se találnak..?! Tényleg a tábla hiánya most a világ legrengetőbb problémája? Talán mindjárt rovásírással is ki legyen írva a falu neve (hátha erre jár valami kóbor törzs Álmos vezér csapatából..), mint errefelé látom terjedni az őrületet és manipulációt-pótcselekvést-parasztvakítást?
Nem, egyáltalán nem a tábla hiánya vagy a normális európai országhoz méltó tájékoztatás a legégetőbb probléma természetesen. Ez a mozgalom fiatal civilekből áll. Ők fontosnak tartják, hogy felhívják a figyelmet a kisebbségek nyelvhasználatának jogaira, mert a politikusok nem vagy nem eléggé hatékonyan teszik. Modern, kreatív módszerekkel dolgoznak, ráadásul nem közpénzből, hanem saját zsebből finanszírozzák. Nem szitkozódnak és kárognak (ahogy mondjuk te teszed), hanem cselekszenek egy olyan cél érdekében, amiről azt gondolják, hogy megérdemel ennyi energiát. Nem hőbörögnek, csak figyelemfelhívás a céljuk…
Gondolom az általad említett “legrengetőbb problémákig” ők nem érnek fel.
Szerintem, ha a céljaikkal nem is értesz egyet, legalább tiszteld a munkájukat. Ha nem, hát nem, de ennyit szerintem megérdemelnek.
A rovásírás meg nem tudom, hogy jön ide :D