Dohányzom, sőt erős dohányos vagyok, nem mintha büszke lennék rá. Megpróbálok odafigyelni arra, hogy gyerekek, vagy nem dohányzók orra alá ne füstöljek oda, képes vagyok 100 métert is kerülni, hogy ne a járdára dobjam el a csikket. Ezzel gondolom nem vagyok egyedül, a kulturált dohányzás alapjai ezek.
Kulturáltan italozni is lehet, csak azt sokkal nehezebb.
Ma Magyarországon – feltételezem – sokkal több dohányzó van, mint alkoholista, azonban még sosem hallottam olyan sztorikról, hogy valaki elszívott egy doboz cigit, majd hazament és megregulázta a feleségét és a gyerekeit. A dohányzás, a figyelmetlen dohányzás persze a környezetünk, családtagjaink számára is egészségtelen lehet, de nem butít úgy mint az alkohol, nem tesz tönkre családokat (igaz anyagilag megnyomorít), senki tudatára nincs befolyással.
Ennek ellenére a dohányosokat szívatjuk.
Nem ismertem még embert, aki szégyellte volna a szüleit, mert azok dohányoznak. Annál több olyat aki szégyellte a szüleit, mert azok ittak.
Az alkoholizmus okozta problémák mindig családon belül (na meg persze a munkahelyen) jelentkeznek először: lassú leépülés, szóváltások, elcsattan az első pofon, majd előfordulhat, hogy jön az otthoni terror.
Akárcsak a drogok, az alkohol és a dohányzás is elvonási tünetekkel jár, mindegyik függőség, mindegyik káros a szervezetünkre és a környezetünkre.
Azt mondják a Fidesz jelenleg a drogosokra, a szerencsejátékfüggőkre és a dohányzókra utazik, illene elővenni az alkoholfogyasztókat is, vagyis szükség van egy nem alkoholizálókról szóló törvényre:
2. Keményen büntessük meg az utcán alkoholfogyasztókat és azokat akik ittas állapotban veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket, vagy csupán csak emberek közé mennek!
3. A kocsmákat telepítsük ki a lakótelepekről, természetesen százezer emberre csak egy kocsma jusson!
4. Kössük 21 életévhez a legális alkoholfogyasztást a mostani 18-cal szemben!
5. Ha valakit egy héten belül kétszer is alkoholfogyasztáson kapnak, ne pénzbüntetést, hanem egyenesen letöltendő börtönbüntetést kapjon!
6. Ha valaki alkoholizálás miatt veszíti el a munkahelyét, pluszban még fizessen kártérítést is a munkáltatójának!
7. A házi bortermelést és pálinkafőzést is komolyan szankcionáljuk!
8. Az italozó közéleti személyiségeket tiltsuk el a közéleti ügyektől és a médiaszerepléstől.






















Legyen tilos az alkoholfogyasztás a kocsmákban!!!
Dohányzás, és italozás kizárólag a kocsma előtt!!!
Tiltsuk be, a vörösboros marhapörköltet az éttermekben!!!
Van még ötletem…
800 ezer alkoholfüggő van az országban
Van ami ebből már működik:Engem a multkor nem engedett föl a 6-os É-re egy kis pöcs(tán ellenőr volt?),szemmel láthatóan jó hangulat(ban) volt fenn a buszon.Mikor megkérdeztem mér azt mondta mert részeg vagyok.Továbbra is kérdem miért?Félt,hogy behányok?Elrontom a hangulatot?Rendelet van erre,hogy ittasak nem szállhatnak fel?A kis diktátorok országa
Én annyival módosítanám a fentieket, hogy vonatkozzanak a dohányzókra és az alkoholt fogyasztókra is ugyanazok a szabályok. Ha szerinted a leírtak legyenek, akkor vedd úgy, hogy a dohányzásra is vonatkozzanak ugyanazok. Én úgy gondolom, hogy mindkettőnek ki kell vezetni a társadalomból a rendszeres fogyasztásra vonatkozó szokását. Nem mondom, hogy alkalmilag ne legyen megengedett, de tény, hogy nem lehet örökké szemet hunyni a problémák felett, előbb-utóbb foglalkozni kell minden olyan kérdéssel, amely ennyi bajt és keserűséget okoz.
Egyetértek, ne legyen kettős mérce.