Forrás: NASA

Az elmúlt évtizedben a kutatók rájöttek, hogy az űr egy bizonyos pontjából tanulmányozni lehet a leesÅ‘ havat, és a földet érÅ‘ hótömeget, ám a titokzatos “fehér anyag” továbbra is sok fejtörést okoz a számukra. “Jelenleg ott tartunk a hókutatásban, ahol negyven évvel ezelÅ‘tt az esÅ‘ tanulmányozásában” – mondta Gail Skofronick-Jackson, a NASA Maryland állambeli Goddard űrrepülési központjának munkatársa.

A szakember a NASA és a kanadai környezetvédelmi minisztérium közös kutatócsoportjának a tagja, amely jelenleg a kanadai Ontario tartomány déli részén folytat nagyszabású vizsgálatot a hómegfigyelés fejlesztése érdekében. A GPM Hideg-évszakbeli Csapadék Vizsgálat (GCPEx) nevű program a NASA Globális Csapadékmérő (GPM) missziójának a része, amelynek központi (Core) műholdját 2014-ben lövik fel.

A GPM egy globális esÅ‘- és hómegfigyelést végzÅ‘ nemzetközi műholdhálózat, amely a jövÅ‘ben világszerte három óránkét fog elÅ‘rejelzést adni a várható csapadékozásról – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztÅ‘ hírportálon. A kutatók elsÅ‘sorban a hó felhÅ‘n belüli “előéletét” vizsgálják, amely meghatározza, hogy a csapadék késÅ‘bb miként halad keresztül bolygónk víz- és éghajlati körforgásain.

A pontos havazási adatok nem csupán az időjárás-előrejelzések miatt fontosak. A hó a hegyi régiók egyik elsőszámú vízforrása. A Sierra Nevada hegység hótakarói például Kalifornia állam vízellátásának egyharmadát fedezik: a tavasz és nyár folyamán a vízkörforgásba bekerülő olvadt hó az állam 37,5 milliárd dolláros mezőgazdaságának biztosít ivó- és öntözővizet.

Az aszályok és az éghajlatváltozás miatt a hótömegek egyre fogyatkozó vízforrást jelentenek. A kutatók ezért azt is vizsgálják, hogy pontosan mennyi vizet tartalmaz a földre lehulló hó. Ehhez azonban elÅ‘ször meg kell tudniuk különböztetni a havat az esÅ‘tÅ‘l, amely a földfelszínen egyszerű – az esÅ‘ nedves és folyékony, a hó fagyott és szilárd -, az űrbÅ‘l azonban már jóval bonyolultabb, mivel a kettÅ‘ sokszor egyszerre hullik, illetve a hó gyakran szó szerint beleolvad az esÅ‘be.

Egy másik probléma a hópelyhek formája. “Az esÅ‘cseppek gömbalakúak, vagy kissé horpadtak, de gyakorlatilag egy alakjuk van. A hó esetében viszont számtalan alakzattal találkozunk” – magyarázta Skofronick-Jackson. – “Az esÅ‘cseppek nagyjából egyenesen lehullnak a földre, a hópelyheket viszont ide-oda fújja a szél, ez pedig megnehezíti a műholdak munkáját”. A pelyhek megannyi alakzata a víztartalmuk megállapítását is megnehezíti: a “nedves” hó sokkal több vizet szállít, mint a “száraz” változat.

A GPM radarja a hópelyhek méretéről és víztartalmáról is pontos információkat fog adni. A műszer ultrarövid hullámokat fog sugározni két különböző frekvencián: amikor ezek a mikrohullámú rezgések összetalálkoznak egy esőcseppel, vagy egy hópehellyel, akkor egy részük visszaverődik a radar érzékelőjéhez. A hullám indulási és visszaérkezési ideje közötti távolság megmérésével a radar meg fogja tudni mondani, hogy milyen messze vannak részecskék a felhőben.

A január 17. és február 29. között folyó vizsgálat földi műszerei a hó mennyiségét, leesési sebességét, és víztartalmát vizsgálják, míg a felhőkön áthaladó kutató repülőgépek a hópelyhek méretéről, víztartalmuk mennyiségéről és hőmérsékletéről gyűjtenek adatokat.