Igazán ideje lenne már forradalmi módon szabad utat biztosítani a XXI. század új és egyben nemzeti garázdálkodási, hm, bocsánat, gazdasági szakirányának: a matolcsökonómiának.

A matolcsökonómia ugyanis eddig ismeretlen fekete lyukakat lenne hivatott betömködni. A gazdaság-sóvár diákok vagy éppen a felettébb szado-mazochista  szüleik által az egyetem elvétve fellelhető államilag finanszírozott közgazdászképzésére beprotezsált ficsúrkák  megtudhatnák  például, hogy – a mikroökonómiára fittyet hányva -, hogyan lehet megélni havi átlag harminc napon keresztül havi nettó 47 000 forintból.

Nagyon fontos lenne ezt megtudni itt a szép és közös Európa keleti bástyájában, ahol csak úgy jönnek-mennek a gazdasági guberálók, miközben  nem egészen hárommillió nyögi a majdnem tízmillió megélhetését (már ha lehet még erről beszélni, hölgyeim és uraim?!) – nyugati árak és még vadabb nyugati rezsiköltségek mellett. A helyzet az, hogy momentán nem is látok hasznosabb elfoglaltságot az ország szempontjából, mint minimum egy bevezető kurzust a matolcsökonómiába.

Meg szeretném ugyanis kérni a jövő, esetleg, ha van rá mód, a jelen közgazdászait, hogy részletesen magyarázzák el majd az újságok hasábjain vagy az éteren keresztül például nekem, mint a közgazdasághoz tök hülye mezei családanyának azt a furfangot, amivel élve összejöhet a magunkfajtákon kívül mást is (például egy iskoláskorú gyereket vagy már munkára nem igazán fogható nyugdíjast, esetleg egyszerre mindkettőt) eltartó, középosztályinak már régen nem nevezhető társadalmi részecskéknek a matolcsökonómia gyakorlatba átültetett változata.

Tételesen és a gyakorlatban is szeretném látni, tekintettel arra, hogy vizuális típus vagyok: hogyan lesz a havi 47 000 hungaroforintot érő munkának becsülete és vásárlóértéke. Ezért kérem az új tanszékvezető urat (mert bizonyára hímnemű lesz, és abból is olyan, aki a büdös életben be nem tette még a lábát egy közértbe vagy afféle tuskóságba, ahol alapélelmiszereket árulnak!), személyesen is demonstrálja nekem a matolcsökonómia kiadási oldalát a rezsiköltség befizetése után egy hétvégi bevásárlás bemutatásával.

Azért érdekes csupán számomra ez a kis “truváj”, mert kurvára szeretnék megélni ennyiből, ugyanis akkor maradna a házi pénztáramban egy nem is olyan csekélyke összeg, amit félretehetnék olyan haszontalan apróságokra, mint például könyvekre vagy színházjegyekre, céda cédékre, esetleg uszodabelépőre, uram bocsá’ vonatjegyre, hogy eljuthassunk a cseppnyi családdal az ország egy másik szegletébe.

Véresen komolyan várom a bevétel – kiadás mérlegét – egyenes adásban.

Hitel már nincs.