Egy pénzügyi vállalatnál éppen leépítések vannak, lapátra kerül Eric Dale (Stanley Tucci) is, az elemző csapat vezetője. Távozás előtt átad egy adathordozót fiatal kollégájának, Peter Sullivannek (Zachary Quinto), hogy nézze át, és figyelmezteti, legyen óvatos. Peter befejezi, amit korábbi főnöke elkezdett, és rájön, hogy hatalmas a szar, és rövidesen nyakig fog érni. Rögtön értesíti feletteseit, rövidesen pedig már a cég legfelsőbb vezetőivel találja magát egy tárgyalóban, hogy megpróbáljanak valamilyen megoldást találni a kialakult helyzetre.
Az elsőfilmes J.C. Chandornak fantasztikus szereplőgárdát sikerült összeszednie egész estés bemutatkozásához. Paul Bettany rég nem hozott ennyire erős alakítást, de dicséretet érdemel Quinto, Simon Baker, Tucci és Penn Badgley is, utóbbinak a film egyik legerősebb jelenetét köszönhetjük. Persze akik még egy ilyen erős gárdáből is simán kiemelkednek, az a két nagyöreg, Kevin Spacey és Jeremy Irons. Spacey rutinból hozza ugyan a figurát, de annyira vérprofin, hogy egy szavunk sem lehet, Jeremy Irons pedig valósággal lenyúlja a showt társai elől, részben azért, mert övé a leghálásabb szerep. A film csúcspontjait egyértelműen a Spacey-Irons páros “csatározásai”, közös jelenetei képezik.
A magabiztos rendezésnek, és a kiválóan összerakott, bitang erős alakításokat produkáló színészi gárdának hála a film nagyon ügyesen tartja fenn a feszültséget. Ugyanakkor a film legnagyobb problémája, hogy a fele az átlagnézőnek érthetetlen, és elég durván kizárja a konkrét eseményekből azt, aki nem mozog otthonosan a témában.Minden idegszálammal figyeltem, de fogalmam sem volt végig, hogy mi is az a bizonyos nagy szar, és mi is történik pontosan. Van egy jelenet, amikor a főnököt játszó Irons megkéri Sullivant, hogy magyarázza el, mi is zajlik szerinte, de úgy, mintha egy kisgyereknek magyarázná. Quinto karaktere pedig egy olyan magyarázatot nyom le, amihez azért elég durván túlfejlett gyereknek kell lenni ahhoz, hogy meg is értse azt. Végig sötétben tapogatóztam, mivel a film makacsul nem akart beavatni az eseményekbe, és ez hosszútávon rohadt zavaró volt.
Viszont amikor a film bemutatja, hogy a helyzet hogyan hat egyes karakterekre, és amikor a személyes drámákra koncentrál, borzasztóan erős tud lenni, ugyanis Chandor nagyon ügyesen bánik a karaktereivel. Kiváló a film karakterábrázolás szempontjából, és apró mozzanatokkal képes pontos jellemzést nyújtani a szereplőkről. A rendezés tehát kiváló, a forgatókönyv is, csak éppen nehéz felfogni az eseményeket közgazdasági analfabétáknak, ami nálam, mint egyszeri nézőnél, aki teljesen hülye a témához, sokat levon az élményből. Ez számomra hatalmas hiba, viszont a film talán egyetlen hibája, így összességében nem bántam meg, hogy megnéztem, és rászántam két órát.
Megkértem a Gépnarancs – a témában otthonosan mozgó – egyik szerzőjét, hogy nézze meg, és foglalja össze, mi is zajlik a filmben. A továbbiakban tehát az ő magyarázatát olvashatjátok, ezzel elősegítve a film könnyebb befogadhatóságát.
ctuagent:
A gazdasági válság, még 2008-2009 környékén a bankok és tőzsdék válságával kezdődött. Majd ez gyűrűzött át szépen-lassan a hétköznapi élet minden területére, rányomva bélyegét életünkre.
Kezdve azzal, ami már rögtön a film elején megtörténik: létszámleépítések. Sok helyütt azzal magyarázták a gondokat, hogy túl sok ember látja el ugyan azt a munkát, miközben kevesebb is el tudná, tehát nincs szükség annyi emberre. Csakhogy a gondok nem a létszámban keresendők, egy tőzsde életében meg pláne nem. Ha már nincs fedezet, vagy éppen napról napra csökken, akkor kell visszavenni.
Az igazi gondok azonban mint a filmben szereplő cég életében is 2006 körül kezdődtek meg, jelzálogalapú értékpapírokat kínálni, ami nagyon jövedelmező a cég számára. Valahol azonban van egy határ, amin túl már nem lehet többet kaszálni, a kérdés az, mi van mögötte. Ezt a nyereséget még több papír vásárlására fordítja más piacon (nagyjából ugyan ezt csinálják a bankok is, a náluk lévő pénzt forgatják), ami nagy mennyiség esetén könnyen likviditási gondokhoz vezet, tehát fizetésképtelenséget, vagy átmeneti fizetésképtelenséget idéz elő. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bemegyünk a bankba, hogy ki szeretnénk venni a számlánkról mondjuk 500 ezer forintot. A pénztárban ülő hölgy falfehér arccal közli velünk, hogy oké, holnap reggel jöjjünk vissza. Mitől falfehér az arca? Ugyanis ő már tudja, mi lesz az első dolgunk kilépve a bankból. Nyúlunk a telefonunk után, és riadóztatjuk ismerőseinket, hogy ez vagy az a bank fizetésképtelen, vegyék ki amit ki tudnak. Az eredmény: kígyózó sorok az automatáknál és a bankfiókokban, nah meg a banki ügyintézők falfehér arca, ahogyan látják hogyan távozik a pénz. Szombathelyen történt már ilyen, több kilométeres sor állt a bankfiók előtt, hiába. Egy tőzsde életében hasonlóan néz ki a dolog, csak nem a számlatulajdonosok, hanem a befektetők döngetik a kapukat. Erre a filmben szereplő amúgy fiktív cég egy megoldást tud kitalálni… egy nap alatt piacra dobni mindent, a lehető legjobb áron. A rolót ugyan nagy valószínűséggel lehúzhatják egy időre, ha nem örökre, de nem a lassan terjedő válság öli meg őket. Az elbocsátások persze folytatódni fognak, ha nem felgyorsulni – azt be kell látni, a cégvezetőknek sose az volt az érdekük és a céljuk, hogy egy dolgozó megtarthassa a munkahelyét – de a jó hírnévbe nem esik akkora csorba. És ami a legjobb… a vezetőség is megtarthatja pénzét.
