1951-ben születtem a Hargita megyei Lókodban, Homoródszentmárton községben, Székelyudvarhely mellett. Iskoláimat szülőfalumban, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron végeztem. A teológia elvégzése után a nyárádmenti Szentháromság-Kisadorján egyházközségben szolgáltunk feleségemmel, Balázsi Máriával, aki énekvezérként dolgozik mai is mellettem. Ott született három gyermekünk. Ott kezdődött hányattatásunk, üldöztetésünk is. Szembehelyezkedtünk a diktatúra embertelen praktikáival. Nem fogadtuk el az államrezont kiszolgáló egyházvezetést sem, így sorsunk szinte törvényszerűen fordult rosszabbra és rosszabbra, míg kikívántattunk a papságból és szülőföldünk elhagyására kényszerültünk. Megismertük a poklok kínjait is, mert munka nélkül maradva kellett a családot fenntartani. Közel négy éven át a volt híveink, barátaink és ismeretlenek szeretete segített ebben a szörnyű időszakban. 1989. december 13-ának éjjelén érkeztünk az anyaországba, ahol hatheti vendégszobai tartózkodás után kerültünk Füzesgyarmatra, 1990. február 1-jén. Azóta is itt szolgálunk immáron 22 esztendeje. A gyülekezet óriási fejlődésen ment és megy át évről-évre. Egyházunk Zsinata évezredkezdő évünk farsangján püspökhelyettesi-főjegyzői megbízatást, majd 2010-től megbízott püspök-főjegyzői megbízást adott. 2006-ban a Nemzetközi Szent-György Lovagrend tábori püspöke és békés megyei ispánja lettem.

Bevezető

Az elmúlt években, főként a fejét erősen felütő gazdasági válság miatt, egy nagyon változó világot éltünk. Ezzel párhuzamosan változott Európa és vele együtt Magyarország is. Szinte minden változott körülöttünk, ami kihatással volt kicsiny hazánk politikai életére is. A gazdasági válságnak a következménye volt egy politikai válság is, majd új választások jöttek és újabb, mélyreható változások. Említhetném az új alkotmányt, az egyházügyi törvénykezést, a kettős állampolgárság lehetőségének megadását. Balázsi Lászlóval ezekről az eseményekről beszélgettünk, keresve az összefüggéseket közöttük, rávilágítva az egyház mai világbeli fontos szerepére, érintve eközben az egyház életében is zajló változásokat.

Kétszáz évvel ezelőtt a vallások még területileg jól elkülönültek. A különböző területek közötti távolság leküzdése és a modern demokráciák vallásszabadsága összemosta a különböző vallásokat. Nekünk, európaiaknak, de leginkább nekünk, magyaroknak a kereszténység határozza főként meg az életünket. A válságos időkben még inkább felértékelődik a vallás életünkre gyakorolt hatása.

Csordás Gergő: Európai, de főként magyar emberként a keresztény vallás határozza meg életünket. A mai világ keresztény emberének kétségtelenül gondot okoz a világban elfoglalt helyének meghatározása. Ön mit gondol a kereszténységnek a világban betöltött szerepéről, a kereszténység megítéléséről?

Balázsi László: Nem ilyennek képzeltem el az Európai Uniót, a kialakulóban lévő Európai Egyesült Államokat, mert ez nem olyan demokrácia, mint a több mint kétszáz éves Amerikai Egyesült Államoké, bár az is elment már régóta az alapító atyák megfogalmazta eszmék és álmok jó részétől. Annak idején a függetlenségi nyilatkozatban az amerikaiak elsősorban szellemi és erkölcsi dolgokat fogalmaztak meg. Ezeket az alkotmányukban le is fektették. Mi, unitáriusok büszkék vagyunk arra, hogy az első amerikai elnökök némelyike, köztük Thomas Jefferson, és eddig összesen öt amerikai elnök unitárius volt. Ők fogalmazták meg azokat az említett isteni értékeket, amelyeket rögzítettek alkotmányukban. Az Európai Unió eszmeisége azért sem áll közel a lelkemhez, mert alaptörvényeibe, alkotmányába nem foglalták bele a vallásosságot, az európai kultúrának a zsidó-keresztény gyökerét, nem foglalták bele Isten nevét, miközben Európa jelentős része – bármekkora is a szekularizáció – még vallásosnak vallja magát és egész fejlődésének meghatározója volt a zsidó-keresztény kultúra. Nem tudok elképzelni olyat, hogy Európában olyan stabil pilléreken nyugvó demokrácia jöjjön létre, mint volt sokáig Amerikában, mert itt anyagi, gazdasági alapra van helyezve minden, nem pedig morális értékekre. Nem törődik, nem is érdekli a nemzetállamok sajátosságai. Emiatt a nemzetállamok léte veszélyben van, egy nagy olvasztótégely leszünk.

Értékítéletük, erkölcsi-vallásos életszemléletük alapján az embereket nem lehet különböző kategóriákba sorolni, Isten előtt nincs személyválogatás. Nincs külön vallásos etika vagy morál vagy világi, hanem egyetemes értékek vannak. A gonoszság a vallásos embernél is gonoszság és a nem vallásosnál is az. A rablás, a hitványság mind olyan tulajdonság, hogy ha vallásos ember hordozza őket, akkor azt is meg lehet bélyegezni. Nem lehet elkülöníteni, hogy a vallásos ember az magasztosabb lenne, vagy kiválóbb lenne, mint más életszemléletű embertársai. A nem vallásos emberek között is vannak rendes emberek, akik ugyanúgy dolgozhatnak, élhetnek, mint egy vallásos. Egyedül az egyetemes értékek megélése a fontos!

A vallásosság, ezen belül a mi kereszténységünk nem jelent előjogokat, sokkal inkább az elkötelezett Isten- és emberszolgálatot. A Szentírás is azt mondja, hogy gyümölcseinkről ismernek meg, nem a hangoztatott, szépen megfogalmazott hit- vagy más elvekről.

Minden év januárjában kerül sor az ökumenikus imahétre. Ez a közelmúltban volt. Ebből az alkalomból a különböző keresztény felekezetek egy hétre egybegyűlnek. Mi a véleménye a keresztény felekezetek viszonyáról?

A történelem folyamán eleget harcoltak egymással a keresztény felekezetek. Sokszor az azonos felekezeten belül állók is. Nem tanultak abból, hogy nekik milyen kegyetlen sorsuk volt, amikor elterjedőben volt a kereszténység és őket is üldözték. Már a korai kereszténység korában előfordult, hogy akik más véleményen voltak, azokat nem tűrték meg a nagy, egyetemes – katholikosz – egyházban, amit kiátkozások, büntetések, börtönök, kivégzések követtek. Tudunk a történelemből számtalan ilyen példát. Az ilyen tanok is vezetettek az egyházszakadáshoz 1054-ben, a nyugati és a keleti kereszténység szétválásához.
A reformáció idején aztán protestáns egyházak is születtek, a szabad vizsgálódás, az egyik legnagyobb isteni adomány, a szabad akarat döntéseinek, a  lelkiismereti szabadság eredményeként. Az ellenségeskedés, a kizárólagosság, a számbeli fölény hangoztatása még ma is sokszor felüti fejét, tart ma is. Gondoljunk csak arra, hogy a nagy nemzeti vallásos összejövetel, a csíksomlyói búcsú kapcsán (ahol protestánsok, köztük sok unitárius is ott van), Pünkösd környékén minden évben egy történelmietlen, soha meg nem történt hittérítő csata hangoztatásával (unitáriusok és katolikusok között) „bántják” a százezres lélekszámú magyar unitáriusokat. Visszatérve az ökumenikus imahét eseményeire, túl ideális lenne arról beszélni, hogy újra eggyé lesz a keresztény-keresztyén egyház, Jézus öröksége, az ökumené lényege az együttműködés lenne, mert az ilyen egyheti együtt-imádkozás még nem együttműködést, hanem csak egymás elfogadását (azt sem mindenhol) jelenti, hogy bár így élünk, szétszakadva, de a célok közösek legyenek a nagy nemzeti, és még nagyobb egyetemes emberi ügyekben.

Bizony a rendszerváltás után a nagy egyházak azonnal történelmi egyházaknak kiáltották ki magukat, és nem nagyon vették a hónuk alá a kisebb felekezeteket, hogy ők is lehetőséget kapjanak és felemelkedjenek a kommunizmus itt hagyott romjaiból. Én hiszek az ökumené küldetésében minden furcsa jelensége ellenére, mert isteni, újjáteremtő szándékot látok benne.

Hogyan lehetne a felekezetek közötti együttműködést előserkenteni, vagy javítani azon?

Pontosan, az ilyen imahétszerű rendezvényekkel. Érdekes megfigyelni, hogy ha jön valami baj, akkor nem számít, hogy ki mit vall, milyen dogmákat hirdet. Ezeket a dogmákat kellene félretenni, s akkor nem lennének súrlódások, nagyobb lenne az összhang. Amikor segíteni kell, ami dogmamentes dolog,  akkor mindig nagy és őszinte tud lenni az összefogás.

Mit gondol a hit és az egyén kapcsolatáról?  Miért van az embereknek szüksége a hitre?

Van itt az Alföldön egy fura mondás, amit Erdélyben nem hallottam: Hinni a templomban kell! Ez nem így van! Az ember eredendően vallásos ember. Homo religiosus (vallásos) is a sapiens (értelmes) és ludens (játékos) mellett. Nem tudja a vallást magában elfojtani. A marxista, kommunista ember, amikor nagy szenvedésben van része, ő sem azt mondja, hogy jaj, Leninem, vagy jaj, Marxom, hanem, jaj, Istenem! Találkoztam olyan emberrel, aki rákos betegsége idején azt mondta, hogy ha meggyógyulna, bizony eldobná a piros könyvét!  A hitnek intézményesített formájához, az egyházhoz való tartozás fontos, de nem feltétlenül szükséges, hogy hitünket megéljük. Fontos, hogy az ember tartozzon egy közösséghez, mert annak is van jellemformáló, megtartó ereje, de sok példa van arra is, hogy egyházi szervezet nélkül is meg lehet élni a hitet. Az elvárás az, hogy a hit mellé cselekedetek párosuljanak, mert a hit jócselekedetek nélkül olyan, mint a test lélek nélkül. Lehet, hogy valaki nem jár templomba, mégis nagyobb a hite, mint a templomjáróé. Jakab levelében is így van fogalmazva, de az életvitel a legerősebb bizonyságtevés! Ha valaki csak prédikálja a hitét, de közben elveszi más munkájának termését, vagy letapodja az úton, mert irigykedik rá, vagy érvényesülni akar minden áron, embertársa eltiprása árán is – az ilyen hit nem ér semmit!

Mikor vetődött fel először az egyesülés gondolata? Mikor teremtődött meg, és mi teremtette meg a lehetőséget az egyesülésre?

Azt tudni kell történelmünkből, hogy annak idején egy unitárius egyház alakult ki Kolozsvár központtal, Magyar Unitárius Egyház néven. Nehéz századok után, amikor hatalmas küzdelmet vívott a fennmaradásáért ilyen vagy olyan egyházi és világi támadások kereszttüzében. Aztán jött Trianon és a csonkaországban maradt egyházrésznek kellett gondolkozzon arról, hogy szerkezetileg és intézményileg megőrizze történelmiségét, de ugyanakkor ne mondja ki a végleges elválást. Aztán az egyesülés álma valóra vált, jött a második bécsi döntés, amikor ismét egyesült az egyház egy püspökség alatt, de a háború után ismét szétszakadás következett. 1968-ban Erdélyre és Magyarországra is kiterjedő ünnepség keretében ünnepelték a hívek az egyház fennállásának 400. évfordulóját. Ekkor került szóba egy püspökösködni akaró lelkész és holdudvara szorgalmazására egy önálló püspökség létrehozása az Állami Egyházügyi Hivatal erős támogatását is igénybe véve. Ezután három évvel megalakult a Magyarországi Unitárius Egyház.  Az egyház újraegyesülése mindig is nagy álom volt a lelkészek többsége, de sokkal inkább a hívek körében, akiknek 95%-a erdélyi gyökerű, vagy Erdélyből áttelepedett volt és az ma is. Már az elődöm ideje alatt is sokszor prédikáltam arról, hogy a következő ciklusra nem kell következő püspököt választani, hanem az egyesülésre kell törekedjünk. 2006-ban jött egy, az ügyet pártoló főgondnok, Elekes Botond. 2009-ben vetettük fel az ötletet Kolozsváron, (akkor már nem élt a püspök elődöm, aki nem nagyon akarta az egyesülést) amelyet az erdélyiek is azonnal elfogadtak. Ekkor elkezdtük szervezni a dolgokat, nem könnyű, mert itt is, ott is volt, van jó néhány ellenző.

Hol tart jelenleg az egyesülési folyamat?

Már havonta járok egyeztetni. Június 30-ig le kell járjon az új alaptörvény elkészítése. Előtte választások jönnek, azoknak megválasztása, akik már az új zsinatban fognak szolgálni. Mi itt az anyaországban a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete néven leszünk bejegyezve budapesti püspöki helynöki székhellyel.

Mit vár a két egyház egyesülésének hozadékául? Esetleg a hívek számának növekedését, vagy az egyház ismertsége fog növekedni?

Nagyon jól gondolod ezt, Gergő! A szétszórtság sokszor eltereli a figyelmet rólunk. Az egyesüléssel már százezres nagyságban leszünk, így jobban fogjuk tudni képviselni magunkat akár a magyar, akár a román kormány előtt, valamint a különböző belföldi és külföldi egyházak és más szervezetek előtt. Másik hozadéka az lesz reményeink szerint, hogy meg tudjuk oldani a hívek feltérképezését, a lelkészek képzését. Kolozsváron van a világ egyetlen unitárius teológiai egyeteme. Jelenleg is legalább 3-4 lelkészre lenne szükségünk itthon.

A történelem folyamán az Unitárius Egyházat is sok támadás érte. Sokszor az aktuálisan regnáló hatalom megpróbálta „szétmorzsolni” az Isten egységét hirdető egyházat. Mit gondol, maradandót sikerült alkotni a Magyar Unitárius Egyház újraalkotásával? Nem tart attól, hogy az idő viszontagságai még megpróbáltatások elé fogják állítani az egyházat.

Történelmi tény már a Magyar Unitárius Egyház létrehozása. A Fővárosi Bíróság bejegyezte már ezen a néven. A kezdeményezés pedig a miénk volt, az anyaországi egyházvezetésé, és személyesen a szerény személyemé. Az, hogy az egyesülés után is lesznek nehézségek, az nem kétséges, de a 440 éves történelmünk megtanított arra, hogy minden helyzetből van felemelkedés, és fel kell emelkedni ennek az egyháznak is most már. Már nem kell félni a hatalomtól, az üldöztetéstől, ezek megszűntek a rendszerváltás után. Bekerültünk az új egyházügyi törvényben is a bevett egyházak sorába. Így a nagy egyházak sem hagyhatnak ki, mellőzhetnek minket. Nekünk meg az a kötelességünk, hogy történelmi értékeinkkel úgy sáfárkodjunk, hogy mind jobban észrevegyenek, „látva lássanak”.

Folytatása következik…