A három kisgyereket (Christopher Byers, Michael Moore és Stevie Branch) brutálisan megkínozták majd megölték, hulláikat a közeli erdőben találták meg. Az általános vélekedés szerint sátánista rituálé keretében történt a gyilkosság, a rendőrség pedig elő is állított három helybeli fiatalt: Jessie Misskelleyt, Damien Echolst és Jason Baldwint – ők a West Memphis-i Hármak néven vonultak be a történelembe és a köztudatba.

A Paradise Lost 2: Revelations 2000-ben került adásba és az ügy tárgyalásáról, valamint az ítéletről szólt. Ezt követi az idén Oscarra jelölt Paradise Lost 3: Purgatory is, melynek apropója az új bizonyítékok benyújtása, illetve az esetben történt további nyomozás.

A sorozat harmadik része a legzseniálisabb bűnügyi dokumentumfilmek közé tartozik. Egy prológus formájában összefoglalja az első két epizódban bemutatottakat és lényegében mindent, amit az ügyről eddig tudni lehetett és kellett – így tehát a harmadik epizód magában is tökéletesen fogyasztható. Ezután a rendezőpáros a legkiválóbb oknyomozó riporterekhez méltó módon mutatja be az újabb eseményeket. A múlt és jelen képei váltakoznak, megszólalnak az állítólagos elkövetők, az áldozatok szülei, szakértők, bírák, legtöbbjük egykori és legújabb interjúja is látható – így tökéletes az átmenet az eddigi epizódokból, tisztán kivehető, hogyan változtak a vélemények és a gondolatok az ügy egyes stádiumaiban. A bűntény körülményei ugyanúgy terítéken vannak, mint a konkrét tárgyalás és a médiafelhajtás is, a Paradise Lost sorozat, és leginkább a harmadik rész zsenialitása viszont nem (csak) ebbe n rejlik.

„Witchcraft or witch hunt?”, azaz „Boszorkányság vagy boszorkányüldözés?” – áll az első epizód plakátján, és ez remekül össze is foglalja a dolgot: a letartóztatott elkövetőkről ugyanis tudni kell, hogy semmilyen lényeges bizonyítékot nem tudtak felhozni ellenük, a kihallgatásuk és az ellenük történő nyomozás is többszörösen szabálysértő volt. Az egyetlen ok, amiért mégis életfogytig tartó börtönt, illetve halálbüntetést szabtak ki ellenük: különcök voltak. Rockzenét hallgattak, fekete ruhákban jártak, hosszú hajuk volt, és ez a konzervatív kisvárosban pont elég volt bizonyítéknak. Mert ahogy a dokumentumfilm is bemutatja, az emberek szeretik, ha mindenre van számukra felfogható magyarázat, ha mindenképp akad egy gyanúsított, valaki, akire az utálatot rá lehet zúdítani. „Ijesztő belegondolni, hogy ők tették, rémisztő belegondolni, ha nem ők voltak” – áll a második epizód plakátján.< br /> A Paradise Lost nemcsak részletekbe menően bemutatja magát az esetet, a West Memphis-i Hármakat, de az egész jelenséget, a három elítélt mögé felsorakozó tüntetőket, a médiaérdeklődést, az állítólagos sátánizmus ellen hadakozó boszorkányüldözést is prezentálja; ismerteti az új bizonyítékokat, az újabb nyomozás eredményeit, és a mindent eldöntő legújabb bírósági döntést is. A film mindezt a hihetetlen összetett ügyet zseniálisan kezeli, végig hihetetlenül izgalmas és talányos marad, és nem felejti el, hogy az érintettek – legyenek az áldozatok szülei, vagy az elítéltek – is csak egyszerű emberek.