Az Egymillióan a demokráciáért Egyesület nem azonos az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoporttal, amellyel közösen a 4K! több tüntetést és akciót szervezett.
A szervezők a Békamenetet a január 2-ai, Operaház előtti összellenzéki tiltakozással kívánják szimbolikusan összekötni, ezért érezzük úgy, hogy az akkori tüntetés létrejöttében részt vállaló szervezetként szükséges megszólalnunk, és jeleznünk, hogy a Békamenet által képviselt szellemiség nem azonos a teljes köztársasági ellenzék értékrendjével – olvasható a 4k! honlapján.
A 4K! hisz a köztársasági értékekben, ezért úgy gondoljuk, hogy mindenkinek joga van kiállni a nézeteiért, anélkül, hogy ezért az emberi méltóságát érné támadás. Ezt a jogot azoktól sem kívánjuk elvitatni, akikkel egyébként nem értünk egyet.
A 4k! – Negyedik Köztársaság mozgalom akciói mindig a kormány, és annak a demokratikus és szociális jogokat súlyosan csorbító intézkedései ellen irányulnak, sohasem azok ellen, akik a kormányzó pártra szavaztak.






















