Warrior – A végső menet
A Warrior 2011 egyik meglepetéssikere volt, az MMA harcosokról szóló filmet imádták a kritikák, akárcsak a közönség. Végül nem fért be a legjobb film kategóriába, amihez az is hozzájárulhatott, hogy már tavaly elhalmozott az Akadémia jelöléssel egy, a családi drámákra fókuszáló, valamennyire hasonló sportfilmet, a The Fightert. Meg ott van a Pénzcsináló is, amit sokkal jobban nyomtak, és jobb volt az Oscar-kampánya, ezzel pedig úgy tűnik, betelt idén ezzel a “sportfilm-kvóta”. Mindössze egyetlen jelölést gyűjtött be a film, Noltet jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában, viszont a főszereplő kategória hiányzójaként lehet megemlíteni Tom Hardyt, akinek a játékát minden egyes kritika kiemelte és méltatta.
Drive
Ha a legnagyobb hiányzót kell megemlítenünk, akkor az egyértelműen a Drive, ami egyetlen jelölést kapott mindössze, azt is technikai kategóriában, aminél még a Transformers 3 is többet gyűjtött. Pedig Refn arthouse akciófilmjét imádta a közönség, és a kritikusok is oda-vissza voltak tőle, rövid időn belül mondhatni kultfilm lett. Rengeteg helyen az év legjobb filmjeként emlegették, hatalmas volt a közfelháborodás, hogy végül még csak jelölésig sem jutott (ellenben Daldry rém harmatos és irtó közhelyes filmjével). Pedig a film rengeteg kategóriában érdemelt volna jelölést.
A film egyik legerősebb pontja Nicolas Winding Refn rendezése volt, aki egy közepes forgatókönyvből egy zseniális, és állíthatjuk talán, hogy maradandó filmet hozott ki. Jelölést érdemelt volna továbbá a film zenéje, Cliff Martinez ugyanis fantasztikus aláfestést alkotott, ő az Akadémia szigorú szabályai miatt hullott ki (a film tartalmaz az eredeti score mellett kölcsönvett dalokat is). Továbbá Ryan Gosling finom, maníroktól mentes, mégis erős és emlékezetes alakítása is mellőzve lett, az Akadémia jobban szereti a teátrális performanszokat, sajnos. A fényképezés szintén egy igen erős pontja a filmnek, de talán a legfelháborítóbb és legmeglepőbb húzás Albert Brooks zseniális alakításának mellőzése volt, erre ugyanis nem igazán lehetett számítani, tekintve, hogy Plummer legnagyobb ellenfelének tartották a kategóriában korábban. A Drive tehát a Harcosok klubja sorsára jutott, amely szintén csak egyetlen technikai jelölést gyűjtött be anno.
Suszter, Szabó, Baka, Kém
Thomas Alfredson filmje a The Artist mellett az év legerősebb kritikai fogadtatásában részesült, az izgalmas, kissé paranoid hangulatú, hidegháborús kémjátszma mégsem gyűjtötte be – mondhatni elvárt – jelölését a legjobb film kategóriában. Mindössze Gary Oldman fantasztikus alakítását, Alberto Iglesias kiváló filmzenéjét, és a film (adaptált) forgatókönyvét méltányolták egy-egy nominációval, pedig Alfredson rendezése, a film vérprofi, feszes vágása, és a gyönyörű fényképezése is jelölést érdemelt volna.
Submarine
Bár szinte nulla volt az esélye annak, hogy ezt az aprócska, ám annál ötletesebb, és sokszor látott témáját mégis frissnek hatóan tálaló angol romantikus komédiát bármire is jelöljék, de azért egy kicsit bíztunk benne, hisz végül is az In Bruges is mondhatni hasonló cipőben járt. Richard Ayoade nagyjátékfilmes bemutatkozásának legerősebb pontja az alapanyagot elég szabadon kezelő, ám borzasztóan ötletes és szellemes forgatókönyve volt, nagy kár a kimaradásáért. Akárcsak az Arctic Monkeys frontembere, Alex Turner által írt filmzenének mellőzése, pedig akár két dal is simán beférhetett volna a legjobb betétdal kategóriába.
Melankólia
Amennyiben Lars von Trier Cannesben nem viccelődik a nácikkal, valószínűleg komolyabban is számolni kellett volna lélektani katasztrófafilmjével, méghozzá jó pár kategóriában. Az egyik biztos pont Kirsten Dunst lett volna, aki Cannesben elnyerte a legjobb színésznő díját. De elképzelhető lett volna Charlotte Gainsbourg (egyébként eléggé alulértékelt) alakításának jelölése is. Ezek mellett a legjobb effektekért, a rendezésért, és főleg a lélegzetelállító fényképezésért mind jelölést érdemelt volna. Sajnos az Akadémia nem tudta félretenni ellenszenvét a dán mesterrel kapcsolatban.
Kezdők
Mike Mills édes-bús szerelmesfilmje mindössze egy jelölést gyűjtött be, bár Christopher Plummer a jelek szerint azt legalább be is fogja húzni. Ugyanakkor Plummer a Golden Globe győzelme után üzent a díjazóknak, hogy tessék már észrevenni a mindig kiváló alakítást hozó kollégáját, Ewan McGregort, és tényleg, tessék már észrevenni generációjának egyik legjobb színészét, aki eléggé alul van sajnos értékelve. Ezek mellett a film forgatókönyve is szellemes, autentikus, és ötletes, így ezt is felrónánk az Akadémiának, mint ordas nagy kimaradó. De ne feledkezzünk meg Cosmoról sem, aki jobb alakítást nyújtott, mint Uggie a The Artistban.
A szégyentelen
Idén ismét bebizonyosodott, hogy az Akadémia tagjai menthetetlenül prűdek. Mással nem igen lehet magyarázni Steve McQueen (csak névrokon) szexfüggőségről szóló filmjének totális mellőzését. Pedig a kritikusokat letaglózta a film – pozitív értelemben, akárcsak McQueen előző filmje, a Hunger. De a legnagyobb felháborodást Michael Fassbender mellőzése váltotta ki, hisz a kritikusok többsége szerint a feltörekvő színészé volt a 2011-es év, szexaddiktként pedig az év legjobb alakítását nyújtotta. Az Oscarhoz viszont sajnos túl obszcén a film, úgy néz ki.
A guardista
Martin McDonagh már begyűjtött egy Oscart a legjobb rövidfilmért (Six Shooter), meg egy jelölést a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában (In Bruges), itt lett volna hát az ideje, hogy nem kevésbé tehetséges testvére, John Michael is begyűjtse első jelölését, méghozzá első egészestés filmjének forgatókönyvéért. Nem volt rá ugyan sok esély, de azért reménykedtünk, végül csalódnunk kellett. Ugyancsak kicsi volt az esélye (akárcsak Damian Bichirnek), hogy jelöljék, de Brandon Gleeson is megérdemelt volna egy nominációt, aki lubickolt a rasszista, morgós, ám mégis gerinces, és a szíve mélyén jószívű, ellentmondásos főszereplő figurájának szerepében.
Hobo With A Shotgun
Viszont ha igazán nagy hiányzókról beszélünk, akkor mindenképpen meg kell említenem a Hobo With A Shotgun, amely az év egyik legjobb filmje volt. Hogy melyik kategóriában érdemelt volna jelölést? Mondjuk az összesben. Legjobb film, legjobb férfi főszerep Rutger Hauernek, legjobb férfi és női mellékszerep Rutger Hauer duplacsövűjének, legjobb rendezés Jason Eisenernek (akit már a zseniális Treevenge című rövidfilmjéért is elmulasztottak jelölni, ejnye), legjobb forgatókönyv, legjobb fényképezés (azok a színek!!!), meg persze a legjobb jelmez kategóriában is. Ráadásul a film egy olyan üzenetet hordoz, és próbál átadni, ami úgy gondolom örök érvényű: Ne baszakodj egy fegyveres hajléktalannal!
A veszélyes vágy ugyan nem volt átütő kritikai siker, de egyrészt Howard Shore filmzenéje megért volna egy jelölést, másrészt David Cronenberget még egyszer sem jelölték aranyszoborra, lassan ideje lenne elkezdeni törleszteni a kanadai kultrendező felé. A Take Shelterben (meg tulajdonképpen mindenhol) kiváló alakítást hozó Michael Shannon is lemaradt, így nem tudta begyűjteni második jelölését. A Martha Marcy May Marlene megosztó film volt, de abban többnyire mindenki egyet értett, hogy az élete első főszerepét játszó Elisabeth Olsen (az Olsen ikrek húga) alakítása zseniális volt. A Rampart elég csendben jött ki, keveset lehetett róla hallani, ennek tudható be az is, hogy Woody Harrelson nem gyűjthette be harmadik jelölését, annak ellenére, hogy minden kritikában dicsérték az alakítását. Második jelölését egyébként a Rampart rendezőjének előző filmjében, a The Messengerben nyújtott alakításáért kapta, így
A filmek, amelyek…..