Egyértelműen hátrányos megállapodást kötött a magyar állam számára a Gyurcsány-kormány 2007-ben a Budapest Airporttal (BA) – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos rámutatott arra, hogy a záradék szerint több mint 800 milliárdos kár érheti az államot – Ãrja az mno.hu.
Budai 2011-ben tett feljelentést az ügyészségen a BA privatizációja ügyében, amely kapcsán december 15-én rendeltek el nyomozást, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés ügyében. Az akkori vizsgálatok szerint a BA privatizációja kapcsán 24 milliárd forintos kár érte az államot – hangsúlyozta Budai. A szerződésben szerepelt, hogy a BA-nak meghatározott utasszám esetén milyen beruházásokat kell végrehajtania. A vagyonkezelői szerződés tartalmazza azt is, ha az utasszám nem éri el az adott számot, akkor vissza kell utalni a fejlesztési pénzeket a vagyonkezelőnek. Ennek kapcsán keletkezett a közel 24 milliárd forintos kár – derült ki Budai ismertetéséből.






















