Egy év alatt duplájára nőtt az új munkahelyek száma Magyarországon, ráadásul úgy, hogy a legtöbb új álláshely a legnehezebb helyzetben lévő térségekben jött létre – mondta Selmeczi Gabriella.
Selmeczi Gabriella kommünikéjében emlékeztet arra, hogy 2010-ben az új kormány kiemelt nemzeti ügyként jelölte meg a munkahelyek megvédését, és újak létrehozását. Magyarország csak úgy lehet úrrá a gazdasági nehézségeken, ha minél többen dolgoznak, és felszámoljuk azt a tarthatatlan helyzetet, hogy többen éltek állami juttatásból, mint munkából – rögzítette.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett statisztikai adatok szerint tavaly decemberben több mint 10 ezer munkáltató csaknem 33 ezer új álláshelyet jelentett be Magyarországon, így novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint kétszeresére nőtt a bejelentett új munkahelyek száma. A legtöbb új állásbejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megyéből érkezett, utóbbiban 2600, előbbiben 5400 új állást regisztráltak.























- Miért szűntek meg a szőke nős viccek?
- Mert selmeczi gabika megmutatta, hogy nem vicc.
Úriember nem fogad biztosra:)
Ő lesz a nemsokára a babakötvény ügyi biztos. Na ki akar fogadni?
Ne báncsuk már szegény senátor asszonyt! (sic!) Olyan szép mosolya van, hogy már csak azt kéne mondania: “Én csak az Advil Ultrában bízom”… (félreértés ne essék ez nem reklám akart lenni)
Bármelyik nap képes bármire../ügyeletes…/
Már alig vártam hogy valami újabb orbitális baromságot mondjon! Mi kérünk elnézést ‘szenátor asszony’ !
http://www.youtube.com/watch?v=VGDdbL8373Y
Ő már csak tudja! Biztos a bőrén érzi,mert a pénztárcáján nem!!!