Németh Lászlóné nem hallgatott Orbánra

Közzétette a fejlesztési minisztérium Németh Lászlóné fejlesztési miniszter vagyonbevallását.

Szerző: | 2012. január 25. | 8 komment

Németh Lászlóné vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Budapesten három (egy III. kerületi 116 négyzetméteres lakóház felerészben az övé, egy VII. kerületi 53 négyzetméteres lakásban 3/20-ad tulajdonrésze van, míg egy VI. kerületi, örökölt, 78 négyzetméteres lakás felerészben az övé), vidéken pedig egy ( a Szentendrei-szigeten lévő Surány-Pócsmegyeren) ingatlana van.

Németh Lászlónét is megkárosította a Gyurcsány-kormány, a szocialisták őt is megtudták győzni arról, hogy adja el a lelkét a bankintézeteknek, ugyanis: van egy 39 ezer svájci frankos hitele (9,8 millió forint), illetve 480 ezer forintos számlatartozása is, ettől persze megtakarításai milliókra rúgnak. Értékpapírban 11 500 eurót (3,5 millió forintot), lekötött betétben pedig 3,6 millió forintot tart.

És ami a legfontosabb Németh Lászlóné semmibe vette Selmeczi Gabriella és Orbán Viktor intéseit, a nemzeti fejlesztési miniszter ugyanis a tegnap nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint nem lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe, a legutóbbi állapot szerint 14 millió forintja van az OTP önkéntes magánnyugdíjpénztárában (van ilyen?). Ez pedig azt jelenti, hogy Németh Lászlóné ki van szolgáltatva annak, hogy a magánpénztárak elspekuláláják, eltőzsdézzék a megtakarításait.

Aki nem hiszi, járjon utána

A Bors megpróbált utána járni Némethné miért nem lépett vissza az állami rendszerbe, de választ nem kaptak.

Szerző:

8 hozzászólás : “Németh Lászlóné nem hallgatott Orbánra”

  1. Andrew #

    Jáj! Ez sajnos hiba. A megoldást leírta Szőts Lászlóné.

    2012. január 26. at 08:53
  2. Szőts Lászlóné #

    Na aki összekeveri az önkéntes nyugdípénztárat és a kötelező magán nyugdíjpénztáral,az összekeveri a szezont a fazonnnal, a pedikűrt a valkürrel!! Erről ennyit!!!Ha meg írunk egy cikket, akkor leglább tájékozódni illene, kedves cikk író!

    2012. január 25. at 18:13
    • Tessék kattintani a hivatkozott linkre és tessék megnézni mit írt a nagyságos asszony a vagyonnyilatkozatában. De szívesen segítek: OTP önkéntes magánnyugdíjpénztár

      2012. január 25. at 18:18

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása