A legnagyobb kábelszolgáltató, a T-Home kipaterolta eddigi helyéről az ATV-t, az új csatornakiosztási rendszerben az ellenzéki televízió továbbra is fogható, de csak a nézők többsége számára. A T-Home előfizetői között van egy réteg, amelynek a készüléke erre már nem képes: azok, akiknek régi, 30 évesnél öregebb televíziójuk van. A többieknek is meg kell keresniük, állítgatni kell a készüléken, ez nyilván gond lesz az előfizetők egy részének.
Az ATV elesik a nézők egy részétől, és nehéz nem gondolni politikai indítékokra, hiszen mindez azért történik, hogy az ATV eddigi helyét egy Fidesz-közeli új csatorna, a Parlament TV foglalja el a csatornakiosztási rendszerben. A T-Home kényszerhelyzetben volt, mert a Médiahatóság közösségi csatornává minősítette a P+ logóval sugárzó új adót, ezért kötelező volt betenni a csomagba. A többi kábelszolgáltatónál is várható a választék átrendezése.
A közösségi csatorna besorolást az a televízió kaphatja meg, amely vállalja, hogy az adásidő kétharmadában közszolgálati műsort szolgáltat és lemond a reklámidő egy részéről is. A Médiahatóság ezért cserébe nem kér műsorszolgáltatási díjat. A Parlament TV ennek ellenére legalább évi 900 millió forintos bevételre számíthat, miután a kábelszolgáltatók előfizetőik után havidíjat fizetnek a műsorszolgáltatóknak.
A Parlament TV kizárólagos közvetítési jogot akart kapni a parlamenti ülésekre, ezt azonban a médiatörvény nem teszi lehetővé. Szóval számíthatunk majd egy egyéni képviselői módosító indítványra, amely megoldja majd ezt a gondot…
A Parlament TV tulajdonosai a Hír TV alapító tagja, Pocsai Alex és az apósa, egy milliárdos ügyvéd, Bálintfy Gábor, aki korábban szintén a Hír TV egyik tulajdonosa volt. Az igazgatóság tagja rajtuk kívül Csóti György is, aki a korábbi tervek szerint a vezérigazgatói posztot töltötte volna be, de erről lemondott, mivel a II. kerületi választáson befutó Láng Zsolt helyett listáról ő ülhet be a Parlamentbe. Vagyis fideszes országgyűlési képviselő.
Az új adó a műsorterv szerint a magyar és az Európai Parlament, valamint a megyei közgyűlések üléseit közvetíti, saját híradót viszont egyelőre nem készít. Az Index úgy tudja, hogy egy vidéki kábelszolgáltatóknak tartott konferencián Csóti György a Parlament TV-t bemutatva azt mondta: “a műsorba szervesen ékelődnek majd azok a rövid filmbetétek, amelyek klipekben beszélnek hazaszeretetről, magyarságról, szülőföldről, az Országház történetéről”. A Népszava információi szerint rendszeresen sugározzák Orbán Viktor korábbi beszédeit is.
A T-Home csomagjában vannak más változások is, kitették a CNN-t és a Cartoon Network-öt, helyettük a szolgáltató számára olcsóbb BBC World News, illetve a Nickelodeon és a Megamax kerül.
A politikai szempontokon kívül az is felháborító, hogy a Médiahatóság széles ívben tesz a nézők, hallgatók véleményére. Ez a Klubrádió pályázatának az esetében volt a legszembetűnőbb, a pályázatok pontozásánál gyakorlatilag nem számított, hogy 500 ezer rendszeres, elkötelezett hallgatója van, hogy a rádiónak évtizedes műsorszolgáltatási tapasztalata van, míg a nyertes pályázónak eddig köze nem volt a rádiózáshoz. Hasonló a helyzet a budapesti frekvenciáját szintén elvesztő, politikailag mellékes Rádió 1 esetében, vagy korábban a Sláger és a Danubius rádiók megszüntetésekor, akkor sem érdekelt senkit a hallgatók véleménye.
























A Téhóm egy szar. Ettől függetlenül nálam még mindig van ATV, a cikk nem állít igazat. A CNN és a TCM viszont eltűnt, az utolsó két angol nyelvű adó. Hajrá nyelvtanulók! MArad a paprika, maprika, jancsika és pancsika TV főzőcskével, ostobasággal. A jó olcsó, sz@r ingyenműsorok.
Ha valakinek mindez nem tetszik, akkor ezügyben kéretik a Té székház előtt tüntetni, mert mindennek oka ezen cégnek a végtelen pénzéhsége és nem a kormány vagy kispityu de még csak nem is Gyurcsók.
Gratulálok. Egy kábeltv ( hány szolgáltató is van? 10, 20?) csatornakiosztásának megváltoztatása politikai lett. A diktatúra építés része…paranoiások vagytok. Az, hogy fideszközeliek is csinálnak tv, a saját pénzükből, mint az atv-t a tulajdonosai is, az is húúú mekkora ügy. Számomra 2012 jelszava: Jobb kormányt, normális ellenzéket.
Egyébként meg mondjon valaki a mai Magyarországon 1, azaz egy nem elfogult újságírót, tévést. Aki tud, az kap tőlem egy 30 éves tévét.
Az ATV-t pocskondiázók kérem maradjanak a rendkívül transzparens Hír Tv és a Kuruc Info híreivel, nekik való.
nekem az is furcsa volt, hogy a napokban a szolgáltatómnál a cnn-n hirtelen lecserélték a fideszbarát bbc world-re, de lehet hogy csak a paranoia beszél belőlem
Az ATV nem ellenzéki, hanem ellenséges szennycsatorna! :)))
Úgy van!!!
Ezen a csatornán a valóságos helyzet elemzése folyt. Akik ezt a csatornát szennynek nevezik, nem mernek szembenézni a valósággal. Csak azt nem értem, hogy személy szerint őket, vagy családjukat, szüleiket ezek az intézkedések amiket hoznak a kormányban és az ATV erről beszámol, nem érinti? Van olyan család, akinek a legjobban az utcák, terek átnevezése, a parlament fényárba borítása, az új kormányzati autók beszerzése, stb. ami tetemes pénzt vitt el, ez a legnagyobb gondja? A családok olyan jól állnak, hogy nekik is már csak ez hiányzott? Ez a mi forintjainkból lett kifizetve, én nem erre költöttem volna.
Horváth Margittal értek egyet. Akik a csatornát szennynek nevezik nem tudom hol élnek , vagy strucc politikát folytatnak. Egyébként a véres szájú kommunisták adójának nevező “agancsnak” csak annyit . Nézz körül a szeretett kormányodba és utána meglehet nevezni a kommunistákat.
Korábban én is a fideszre szavaztam (sajnos). Amit akkor ígértek, az szép volt. Sajnos semmi nem valósult meg belőle. Sőt mindenben az ellenkezőjét csinálták, csinálják. Odáig jutottam, hogy ha lenne egy távcsövesem, használnám. Milliókat nyomorítottak meg, tettek tönkre, földönfutóvá. Saját maguk, és a hozzájuk közel állók zsebét megtömték, megtömik. Mindenhová a saját embereiket ültetik óriási fizetéssel, és jutalmakkal. Azt a pénzt a szegény emberektől vették, és veszik el pofátlanul még mindig. Hamarosan el jön az idő, amikor ezeknek a szemeteknek el lesz választva a feje a testétől. Az emberek nem az MSZP visszajövetelét várják, és óhajtják, hanem egy új, becsületes, az állampolgárokért tenni akaró kormányt. A diktátor, és a sleppje minden ellene szólót elnémít, vagy legalább is azt hiszi. Ha belegondol valaki Hitlernél is volt “aktív, föld alatti ellenzék”, akik ténykedtek. Ez van most is, mert mindenkit el akarnak taposni, aki nem
bólogat a szemeteknek. Az ATV nem ellenséges szennycsatorna. Ellenség az, aki az osgyán lajoshoz hasonlóan gondolkodik. Ő, és ők a nép, és a jövő ellenségei.
@Osgyán Lajos – orvos mikor látott ? – akarsz beszélni róla ?
Teljes mértékben igaza van Kerekes Szabolcsnak-lapozz lejjebb- az ATV a véres szájú kommuniusták adója / BOLGÁR,MÉSZÁROS AVAR stb/,nem hiányzik .Aki meg akarja találni megtalálja,miért baj az,hogy keresni kell?A cikkeben nincs semmi “darálásra” utaló.
Kommunista módszerekkel hallgattatjuk el a komenistákat? Te ostoba.
Ez már kész Chikágó! Eddig csak levest ettünk, innentől a feketelevest . Elmondhatjuk,egyszer volt, hol nem volt….. és éltek, míg meg nem haltak.
Eredj már …micsoda marhaságot beszélsz!
A kormány hatalom kiépítése olyan mint a pestis. Dagober bácsi a rajzfilmben is a kapzsiságának köszönhetően rendszeresen pórul járt. Erre a sorsra jut az a kormány is.
Ha valóban az ATV-re hajtanak, abba bele fog törni a bicskájuk. Ajánlom a szepukut, az gyorsabb
Áldom az eszemet, hogy nem hagytam el a UPC-t :)
Nem mellesleg Pocsai Alex és apósa a hévizi Naturmed Hotel Carbona (régi olajos üdülő, jól privatizálták) és a sárvári Spirit szálloda tulajdonosai. A Carbona milliárdokat kapott anno a Széchenyi-tervből fejlesztésre….
Hát az ATV-t hírcsatornának nevezni ugyancsak élénk fantáziára vall… Az meg mért baj, hogy keresgélni kell a csatornát? Ja, hogy elkényelmesedtünk, és már háborgunk, ha nem hoznak mindet tálcán elénk?! Az már más. De ebben, amit a cikk leír, igazán nincsen semmi “darálás”, mondom ezt úgy, hogy távolról sem vagyok oda az ATV-ért.
Ezzel csak az a baj, hogy ez (is) bevett módja máshol a világon, a nem demokráciákban az ellenzék elhallgattatásának. Kicsit körül kellene nézni…
az utolsó mondatod vége fölösleges… rájöttünk. Amúgy nem tudom, hány éves vagy, de egy idősebb nézőnek lehet, problémát okoz a keresgélés.
Az idősebb nézőnek majd a szemfüles gyermeke-unokája megkeresi, s beállítja. Ha már mindenképpen ezt akarja nézni…
Szerintem az ATV-vel a világon semmi gond sincs! azonban au, hogy az “Újságírók klubja”-nak résztvevői egytől egyig véres szájú kommunisták ( Bolgár, Mészáros, Avar, Dési-kegyvesztett-Vicsek), valamint Kálmán Olga, aki Fiala János elmondása szerint-ATV- Úgy csinálja a riportokat, mint aki térdig érő vízben úszik és közben leér a keze. Itt jegyzem meg, hogy az Olgica az általam látott riporterek egyik legnagyobb falsch kérdezője, aki már a kérdésében ingerli a válaszadót arra, hogy a neki-maszop-tetsző válaszokat kapja.
Undorító, egyszerűen egy magyar gyomor mindezt hogy tudja bevenni!
A hozzád hasonlók miatt tart a mélytengerek sötétje felé ez a jobb sorsra érdemes ország. A többi demagógiád pedig önmagáért beszél. Szánalmas fröcsögés tartalom nélkül.
Nem tudom mi a baj az atv-vel? Azt éri el a szolgáltató,hogy nem fog senki műsort nézni nála.A nézők nem a főnök szóvára fognak műsot választani.Nem goldolkozott el a T.hom főnök azon,hogy a műsort mindenki fizeti,és ha jó egy csatorna akkor a nézőket kell figyelembe venni.Mert ha nem ezt teszi ,akkor lehet hogy nem sok néző marad. HA HAZUDOZÁST AKAR NÉZNI VALAKI?AKKOR CSINÁLJON EGY ÚJ CSATORNÁT ÉS NÉZZÉK AZON.
Éppen ma járt nálunk a “családi” tv-szerelőnk, mert ahány tv készülék van mindegyiket másképpen kell áthangolni erre a mostani csatorna kiosztásra. S ahogy elmagyarázta erre azért volt szükség, mert 3 hónapon belül megszűnik az analóg adás és CSAK digitális műsorszórás lesz, ami azt jelenti a jelenlegi szabályok szerint, hogy előfizetésenként 2 db settop box-ot kap mindenki. Akinek több tv-je van és azt nézni is szeretné, akkor annyival több előfizetést kell vennie! Ezért más helyre került az ATV, ha jólmemlékszem a 237,25 Mhz-en található az S 17-esen. Az biztos, hogy a nálam kevésbé nyertes csatornák Zone Romantika, Echo, Hír tv, maradtak, ahol eddig voltak és nagyon erős az adásuk, jó képpel és jó minőségben. Majd ezt is megszokjuk, nincs sok választási lehetőségünk!
“A T-Home kényszerhelyzetben volt, mert a Médiahatóság közösségi csatornává minősítette a P+ logóval sugárzó új adót, ezért kötelező volt betenni a csomagba.”
Aha. De arra ki/mi kényszerítette a T-Home-ot, hogy pont az ATV-t, ne pedig egy másik csatornát – mondjuk Echo-t – kúrjon ki?
És mi van az ECHOval azért mért nem nyavalyogtok? Az adását folyamatosan zavarják néha ugrál a kép vagy teljesen elmegy, gyengébb zavarásoknál csak a hangot szarják el. Van olyan szolgáltató ami eleve be se rakja a választható tévék közé…
Ne ríjatok… ;)
??????
haha Németh atyához képest azért Saul római centurio maga volt a meggyőződés mintapéldánya, anno a damaszkuszi úton XD
… és akkor mi van?
na erről beszélek.
Különböző szolgáltatók mobilnetje sem ment a tüntetés idején az Operánál, hátráltatta is a munkánkat.
Összeesküvés elmélet.
Tény
A Digikábel, a T-Mobil és a Vodafone internet egyszerre szűnt meg csak ott, csak arra az időre. Személyes tapasztalat, nem városi legenda. Nyilván tök véletlen…
Ha valaki tud valamit a Pannonról, írja meg, ha az sem ment, erősebb az “összeesküvés elmélet”
A tény az h manapság minden összeesküvés elmélet ha azt a nemzeti oldal mondja…
Miért ne lenne ez másképp ha a liberális oldal mondja?
Szóval minden összeesküvés elmélet. ;) Így ez is. Még ha így is volt akkor is… :)
Bocsi, Há nem, most már zsinórban a többedik kommentedet olvasva kérdezem: te tényleg ilyen hülye vagy, vagy provokálsz, vagy ezért fizetnek? Esetleg mindhárom egyszerre? Há nem? De!
De akkor már háború lesz, azt garantálom.
Jön megint a másolás, hálstennek, a pendriveokat már egyszerűbb elrejteni, mint a VHS-eket, meg a stencilezett szamizdatokat. A mobiltelefon pl. tökéletes adathordozó.
Péter Fischer – azt viszonylag egyszerűen meg lehet oldani: le kell csapni és kész. A minap, amikor az Opera-buli volt, érdekes módon, éppen 19.00-tól 24.00-ig nem volt internet a Digikábel terézvárosi (tehát az Opera kerülete) hálózatán. Hát ez volt a főpróba.
Micsoda összeesküvés elmélet.
És mi van az ECHOval azért mért nem nyavalyogtok? Az adását folyamatosan zavarják néha ugrál a kép vagy teljesen elmegy, gyengébb zavarásoknál csak a hangot szarják el. Van olyan szolgáltató ami eleve be se rakja a választható tévék közé…
Ne ríjatok… ;)
AZTÁN KI A BÜDÖS RETKES F…Z FOGJA NÉZNI A PARLAMENT TV. EDDIG NÉHA NAPJÁN A KIRÁLYI TV NÉZTEM,DE MIÓTA AZ IDIÓTA FÁBRI IS OTT OSZTJA AZ ÉSZT MÁSHOVA FOGOK HANGOLNI !!
Tamas Tahy: közöm nincs a narancsosokhoz. az atv tényleg a hírtv ellenpontozásaként jött létre, erős mszp-s támogatással. másnak akkoriban nem nagyon volt ilyesmire pénze. az, hogy már nem csak mszp-sek nyilatkoznak, az más tészta, de pl. a jobboldali ellenzék (nem feltétlen csak a jobbikra gondolok) nem nagyon jelenik meg. így erősnek érzem az ellenzéki hírtelevízió jelzőt, a baloldali ellenzékiben kiegyezhetünk
Az ATV többségi tulajdonosa a Hit Gyülekezete – nem épp az MSZP fedőszerve – a választások előtt kiegyeztek Orbán Viktorral. Így lettek a 14 támogatott egyház egyike. Hírigazgató Németh Sándor fia, Szilárd. ATV ügyben Bartus László véleményére is figyelni kéne.
Hát ha a HITgyülis szekta egyház akkor fúú… amúgy meg tényleg az mer el lett ismerve az ország szégyenére…
olyan mint a scientológia…
Ha meg az övék az ATV akkor nyugodtan szüntessék csak meg :)
Szeretettel meghívlak a Vidám Vasárnapi összejövetelünkre. 11-től, amíg jól esik. Hozhatod a családodat is, szívesen látunk! :)
Kicsit fiatal lehetsz ahhoz, hogy tudd: hir tv még sehol nem volt, amikor atv volt már elég hosszu éveken keresztül. Rosszul tudod, hogy mszp-sek hozták létre.
Ha az ATV-re nem vigyázunk, holnap a szánkat varják be.
Kit érdekel a parlament tv? miért nem válogathatunk a pénzünkért a csatornák között? Utálom, hogy amit kapok, azt kell elfogadni
Ezt kérdeztem én is, amikor megláttam a csatornalistában. Ki a f**zom kíváncsi erre a sok idióta baromra, akik tönkreteszik az országot? Jaaaa, hogy mivel közszolgálati kötelező adni? Menjenek a picsába.
Diktatúra ez a javából!
Mi lenne ha alkalmaznám a honvédségnél megtanultakat Orbán társaságában?
Mert ugye, ki lettünk képezve emberölésre, nem is akárhogyan, mert én még katona voltam nem úgy mint ez az elmeháborodott!
Ne tegyed, a kiképzésen tanultak ellenére se. ne süllyedj le az Ő szintjükre.
Arra leszek kíváncsi,hogy az internettel mit tudnak majd csinálni. Egyenlőre csak figyelik, és gondolom “jegyzetelnek” is.
Mert eddig nem csinálták? És különben is azt hiszed h ez csak magyarországi jelenség?
Valószínűled összeszedik az ellenzéki hozzászólásokat. Bekerül a dossziénkba
Persze ez még ’80-ban volt!
Az a baj, hogy lassan-lassan, amint ledarálnak minden nagy nyilvánossághoz elérő hangzó-képi orgánumot, eljön az ideje, hogy FÉLJ! Emlékszem! Titkon másoltuk a VHS felvételt a rendőrök által szétvert Nagy Imre megemlékezésről. Megmutattam a töri-tanáromnak. Hófehéren annyit mondott: Meg ne lássa senki nálad!
Hát ez kell? ÚJRA?
Mintha egyszer nagyon régen nem is írom le ki(k)nek az idejében lett volna egy ilyen, hogy aki nem velünk az ellenünk? (jjajj csak ki ne takarjanak érte)
Idézet a cikkből: “A Parlament TV tulajdonosai a Hír TV alapító tagja, Pocsai Alex és az apósa, egy milliárdos ügyvéd, Bálintfy Gábor, aki korábban szintén a Hír TV egyik tulajdonosa volt. Az igazgatóság tagja rajtuk kívül Csóti György is, aki a korábbi tervek szerint a vezérigazgatói posztot töltötte volna be, de erről lemondott, mivel a II. kerületi választáson befutó Láng Zsolt helyett listáról ő ülhet be a Parlamentbe. Vagyis fideszes országgyűlési képviselő.”
Miről beszélünk? XD
Mármint a Fidesz televíziójának az ellenpontozása. A korrektség okán. (jellemző hozzászólás, a narancsoktól: Ami nem fideszes érzelmű, az MSZP-s.) Szánalmas!
mármint mszp-s “hír”televízió