“Hagynod kell megélni a saját válságaidat” – Interjú Beck Zolival

Fotó: Gépnarancs / Brunnea

- Nagyon sokan mondják, hogy azután, hogy a Kispálnak most vége van, ti lettetek az egyik vezető alternatív zenekar Magyarországon. Milyen érzés ez?

- Hú, hát nagyon bekezdtél.. szedjük ketté a kérdést. Az első a Kispálra vonatkozó történet, az, hogy időről-időre felbukkannak zenekarok, akik egy-egy stílusiránynak, vagy világlátásnak képviselői, mert ugye a magyar underground korántsem egyműfajú zenekarokból áll, inkább az attitűdjeik állnak közel egymáshoz, mint a zenéik. Például a Brains ugyanúgy szerepet kap, mint ahogyan a Hiperkarma, vagy a Colorstar, vagy a 30Y, vagy éppen a most szóló HS7, viszonylag széles műfajú spektrum az, ami megjelenik. Olyan zenekarok ezek, akiknél a zenélés, a dalcsinálás sokkal fontosabb, mint a népszerűség. A zene felől indulnak el, és csinálják a dolgaikat, nem pedig eszköz a zene, hogy elérjék a hiú karriervágyaikat. Ez az attitűd az, ami összeköti ezt a műfajt vagy világot, nem pedig a zenei hasonlóság. Ennek a kilencvenes években kétségtelenül a legmeghatározóbb alakja itthon a Kispál és a Borz volt. A nyolcvanas években is voltak hasonló világlátású zenekarok, mint mondjuk a ma is működőek, mint a Pál Utcai Fiúk, vagy az Európa Kiadó, és ha mégvisszább megyünk, akkor ott a Kex. Szóval az van, hogy mindenki másfajta zenét csinál, de a zenélés gondolata minden zenekarnál felülírja az érdekeket. A 30Y jó, hogyha a 2000-es években ennek a hagyománynak a folytatója. Nagyszerű folytonosságnak lenni. Innen tudok válaszolni a második kérdésre is. Az, hogy a zenekar vezetője vagy nem vezetője az irányzatnak, azt még nem vetettem fel magamban, nem méricskéltem, egyszerűen jó olyan zenekarnak lenni, ami a szellemiségében megbírt olyannak maradni, amilyen lenni akart. Egy kedves barátunktól kapott ma a zenekar minden tagja egy pecsétet, németül van írva, lefordítom gyorsan angolra, azt jelenti, hogy „not for sale”. Tehát nem eladó. Bár ha elkenődik, akkor meg azt jelenti, hogy eladó. Jó ilyen zenekarnak lenni, bár máshogy még sosem csináltam zenekart, de nem is vágyom rá, hogy kipróbáljam. A 30Y nem addig marad zenekar, amíg népszerű, vagy sokan vannak a koncertjein, hanem amíg képes a naiv ideáiban hinni.

- Azt mondod, hogy addig vagytok az igaziak, amíg hisztek az ideáitokban. Most már túl vagytok öt nagylemezen, ott ültök együtt a próbán tíz év után, változatlan felállásban. Mennyire tud friss maradni a zenekar, mennyire tudtok még egymásnak új ötleteket mutatni, mennyire fárad el egy ilyen?

- Nem lehet mindig fent lenni, már alkotói értelemben. Erősen hullámzó, de pont ez a lényege az egész történetnek, hogy ha a zenekar szomorú, vagy keserű valami miatt, akkor valahogy mindig az az alapélmény dob minket tovább, hogy hagynod kell megélned magadnak a saját válságaidat. Valószínűleg ez a kulcsa a nem válságoknak. Hogy megéled, amikor szar vagy, amikor szétesel. Ezek mind-mind táptalajai annak, amik a viszonylag szűk és nagyon intenzív alkotói időszakban veled vannak. Szerintem a lemezeinken ez elég jól nyomon is követhető. A Csészényi tér hangképén érződik, hogy a zenekar még nem találta ki, hogyan kell szólnia. Az viszont érződik, hogy nagyon sok dal szorult bele, ez lett talán a legdalosabb lemezünk, nagyon sok rajta a dal. A Semmi szédítőn érződik, hogy egy nagy zenei koncepcióban gondolkodtunk, amiben sokkal kevesebb dal van, mint zeneiség, vagy nem tudom, nyilván érződik rajta az is, hogy egy kiábrándult, sötét és szomorú lemez lett, a szövegek is egy keserű időszakban születtek. A No. 4 a saját kis befejezetlenségével, a dalossághoz való óvatos visszatalálással talán annak a lenyomata, hogy akkor veszítettük el a Dávidot, akivel az előző öt-hat évet végigdolgoztuk, és ezt a lemezt is producerálta, de már nem tudta befejezni. A Városemberről azt képzelem, hogy annak, amit ma, vagy akkor 30Y-nak láttam, az elmúlt tíz évnek az esszenciája lett, olyan értelemben, hogy a dalokba visszatért az életigenlés, a No.4-en a Rubikkal lezártam a nagyapa-korszakot. A lemez amennyire összefoglalja azt, amit a zenekar jelentett számunkra, annyira új utakat is mutat zeneileg az olyan konceptebb dalokkal, mint a Riadt háziállatok, ami sokáig a lemez címadó dalaként is szerepelt, a munkafolyamatok alatt a Riadt Háziállatok című lemezről beszélgettünk. A Városember gyakorlatilag egy antisláger a maga hatnyolcadával, és harmónia-eltolásával, nem a ma futó diszkós poplüktetésű valami miatt működik, és ez tök jó. Amióta zenélek, mindig elmondják, hogy a dalaimat meg a szövegeimet mennyire meghatározza a Cseh Tamás-életmű, érdekes módon éppen a Városemberre értünk oda, hogy a Bereményi Géza bácsi megírta a zenekarnak a Jó Január hercegét. Ezért gondolom így, hogy a saját zenekari életünknek furcsa esszenciája lett a Városember. Ezek között a lemezek között is borzasztó nagy különbség van, nagyon sokarcú a zenekar maga, közben a koncertjeink is úgy alakulnak, hogy fogalmam sincs, hogy milyenek leszünk most így háromnegyed óra múlva. Azt szeretem magunkban, hogy megvan ez a váratlanságunk. Na szóval összefoglalva, addig maradunk frissek amíg váratlanok vagyunk a magunk számára. Egyelőre nagyon örülünk annak, hogy az Endy, a Zaza, a Papa meg az Ádi ül a próbateremben, és nem valami négy másik ember. Remélem ők is örülnek, hogy én megyek le, és nem valaki más. (nevet)

- A 30Y tehát nem a népszerűségért zenél, ennek ellenére valamilyen mainstream undrground részre értetek el, ahol tinilányok ugrálnak az első sorban, miközben neadjisten nem is tudják, mi az az Öltöztetnéd megint. Ezt ti hogyan élitek meg, hogy van egy rajongói rétegetek, akik csak a Bogozd ki miatt keveredtek valahogyan oda, és közben mégis egyfajta befogadóbb generációhoz szóltok?

- Amikor a zenekari buszban ülünk, és szerencsére még beszélgetünk – ez nagy dolog – , akkor az egyik, ami a zenekarok kapcsán szóba kerül, az a Bogozd ki példa. Ez egy klasszik megfogalmazás: minden zenekarnak megvan a maga Bogozd kije. Nincs zenekar, ahol ezt ne tudnád megmondani. Elmész egy Red Hot Chili koncertre, és ha nem játsszák az Under the bridge-et, vagy a Pearl Jam nem játssza a Jeremyt, akkor ez ki a fasz, és lehet tovább sorolni a példákat. Vannak dalok, amik élik a maguk életét, mi meg hagyjuk, hogy éljék. Nem tartom értékesebbnek vagy értéktelenebbnek azt sem, aki ezt hallgatja, de azt sem, aki nem hallgatja. Az a helyzet, hogy mi nem tudunk slágereket írni, nem tudom miért, lehet, hogy bénák vagyunk. Vannak, amik ismertebbek, de klasszikusan a slágerírás nekünk nem megy, nem is nagyon törekedtünk rá. Vannak olyan zenekarok, akiknek az életműve úgy rajzolódik meg, hogy valamilyen hatalmas tornyok állnak a tengerparton, és azok ott világítanak, és köztük vannak ilyen szöszmöszök, meg minden, de megvannak a sarokpontok. A mi zenéink nem ilyen világítótornyok az éjszakában, hanem inkább a tengerparton kiszállsz a csónakból – ha már itt vagyunk a Barba Negrában akkor jöhet ez a metaforikus hasonlat – kimész a kis ösvényen, és látsz egy ilyen házat, és oda bemész, hogy jónapot kívánok van egy pohár víz vagy egy pohár bor, sétálgatsz a szobában, és ha otthonosan érzed magad akkor beköltözöl. A 30Y inkább így csinál zenét, ilyesfajták a dalai. A mi zenénket szeretni azt mutatja, hogy a mi világunkba jó beköltözni, és az emberek egy részének jó, másoknak meg nem. Nagyon kevés EP-re kiadható egyslágert tudunk írni, mert ez nem a mi történetünk, a miénk az együttzenélésből kibomló apró világok története.

Fotó: Gépnarancs / Brunnea

- Egy ilyen EP-re kiadott dal lehetett volna viszont a Sötét fiúk, mégis eltűnni látszik, mi lett vele, mi lett volna a célja, hiszen végül nem került fel a Városemberre.

- Nagyon szeretem azt a dalt. Levittem a srácoknak az alapakkordokat és elénekeltem, kicsit bele tudtunk szeretni mind. A dalnak nagy története nincs, mégis szomorú vagyok, hogy elvesztettük, mert talán az egyik legjobb szöveg, amit írtam. Ahogyan készült a Városember és írtuk a dalokat sorban, azt vettük észre, hogy ki vannak plakátolva a próbaterembe a szerkezetek, clipchartos táblapapíron a munkacímekkel, mert ha nincs kint, akkor elfelejtjük egyik napról a másikra. Ennyire már károsítottuk magunkat. (nevet). Azt vettük észre, hogy 16 dal ki lett akasztva. Nagyon rövid lemezt gondoltunk el, ezért leültünk a Japánnal – aki most éppen kint zenél, és a producerünk volt -, már április-május környékén, és azt mondtuk neki, hogy legyen erre a munkaszakaszra a zenekar tagja. Olyan zenekari tag, akire mint az apukánkra hallgatunk, mert ő kívülről hall minket, és ő az, aki nekünk öntőformát talált. Egy grafikusnak is elmeséled, hogy mi az elképzelésed a borítóról, ahogyan a Városembernél is történt Medgyesi Pista barátunkkal, tíz napon keresztül beszéltünk telefonon úgy, hogy egy tollvonást sem láttam, csak meséltem az idióta szürrealista álmaimat, hogy mi lenne, ha egy csacsi sárga vért inna, és mondta, hogy Zoli az kurva jó, meg legyen egy betonkeverő ahova essen bele az öcsém meg ilyenek. Tíz nap után megérkezett a borító ötlete, és kurva jó lett, ez arról szól, amiről a lemezünk. A Japinak is ez volt a feladata, azon kívül, hogy összerakta a hangsávokat, hogy adjon egy értelmezést az egésznek. A lemezről a 16 dalból így jó néhány leesett, és a Sötét fiúk ennek lett az áldozata. Aztán kiment a kedvünkből is, mégiscsak gyarló-önző csávók vagyunk, gyakorolja a franc, ami nincs a lemezen.

- Szóba került itt Bereményi Géza, a Kex, és ha már itt tartunk, a Baksa-Soós írt nemrég egy novelláskötetet Rocklitera címmel, és veletek is készült ezzel kapcsolatban egy videó. Hogyan kerültetek ti bele ebbe, mi volt a koncepció? Illetve nemrég benne voltál a Versmobban is, több író és költő mellett. Ma te, mint dalszövegíró, hogyan látod az irodalom helyzetét, egy mai zenekar hogyan tud beleszólni az irodalomba, akár Baksa-Soóson, akár máson keresztül? Mert a ti zenétek, vagy mondjuk Lovasi András zenéje több emberhez eljut, mint Lator László versei. Mi ebben a ti szerepetek?

- Az underground, vagy összességében a rockzene nem egy kapudrog az irodalom felé. Elképzelhető egy olyan attitűdű szövegírás, ami arról szól, hogy a frontember úgy képzeli el magát, mint egy alanyi költőt, a zenekar meg kíséri őt, csak az magának a zenekariságnak a lényegét öli meg. Én nem vagyok kényes a szövegeimre, néha rinyázok ha a dalszerkezet nem stimmel, de mi dalokat csinálunk, nem pedig szövegeket. Ez más minőség. Az Ádi, aki nagyon szereti a szerkezeteket basztatni, már annyi versszakomat összevágta a szemétbe, hogy öröm nézni. Lehet, hogy neki köszönhetjük az én töredezett szürreális látásomat. Ilyenek, hogy figyelj Zoli, nem lehet, hogy itt ne négy versszak legyen csak három, mondom Ádi bazeg ez olyan jó, jó akkor vegyük ki a kettest és ááá, és akkor megy így ez a játék. Az irodalomnak, és a versnek formailag van némi köze a dalszöveghez, talán bizonyos más metódusaiban is, de az irodalom, mint írott szöveg egészen másképpen hat, mint a hangzó szöveg. Ahogyan a Keresztesi Jóska nagyszerű irodalmár barátom fogalmazta meg, a dalszöveg lényege, hogy legyen benne egy jó sor. Korántsem kell ugyanazt a koherenciát mutatnia mint egy versszövegnek, azt kell megmutatnia, hogy dalként működőképes. A szövegek, a dalokhoz hasonlóan leginkább csak vázlatokként érkeznek a próbaterembe, van egy elképzelésem, és azt így odakenem, a próbafolyamatban ezek pedig alakulnak. Talán a legkirívóbb példa a Felhő, aminek a záró témája, a Vess tökmagot elé fordulat a feléneklés ötödik napja környékén lett meg, előtte csak tologattam a Felhő feléneklését, mert egyszerűen nem volt meg a vége. Nem írtam meg. Pörgött a zene a stúdióban, és egyszercsak megvolt, most csináljuk meg gyorsan. Nagyon erős közösségi munka minden, amivé egy dal lesz, ennek a szöveg csak egy része. Más tekintetben igen sok köze van az irodalomhoz, tök jó használni versszöveg idézeteket, aztán amikor megdicsérnek, hogy ez tök jó sor, akkor megjegyzem hogy József Attila is örült volna ennek. Háy Jánossal pedig már harmadszor játszottunk együtt legutóbb a Millenárison, ott dalszerző-énekesek meg költők összetalálkoznak hárman-hárman, és átírogatjuk egymás szövegeit és abból csinálunk dalokat. A Kollár-Klemencz Lacival meg a Bérczesi Robival voltunk hárman a három hülye énekes, az Erdős Virág meg a Karafiáth Orsolya volt a Háy Jánossal a három költő. Ezek jó kalandok, mert vannak érintkezési pontok. Legutóbb a Robi mondta, hogy ő nem tudja megcsinálni a Háy-verseket, mert nem zenei a ritmusa, kicsit összevisszák a sorok, kicsit szabadabban versel, nem olyan az összecsengése, nem tiszták a rímek, és ő ezzel nehezen tud boldogulni. Abban a rendszerben, amiben ő dalokat csinál, abban elég pontosan kimért szövegrendszerrel dolgozik, ami a zenei formával egybeesik. Nehéz mit kezdeni egy független szöveggel. Na, talán ha van szerepe annak, amit mi csinálunk, akkor egyfelől marha sokat köszönhetünk az irodalomnak, mert például olvasunk, másrészt pedig az ilyen akciókra oda tudunk fordítani egy kis reflektort, vagy legalább egy asztali lámpát, hogy az irodalom fontos dolog. Amikor a Szomszéd lakást csináltuk 2008-ban, az azért volt baromi izgalmas, mert a Jónás Tamás neves költő volt addigra, de ez nem ugyanaz a nyilvánosság, mint a könnyűzenéé, de a Szomszéd lakás mégiscsak televágta a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarát, és ott állt 1200 ember és hallgatott Jónás Tamás verseket egy ilyen esten, és egy csomó ember így fedezte fel őt magának. Hogy figyelj kurva jó. Talán ilyen szerepünk van. Összekeverni a kettőt nem szabad, nem tudom milyen dalszövegíró vagyok, de ha költő lennék, borzasztó rossz lennék, egy csalódott, rossz költő lennék.

- Tavaly talán Pécsen egy koncert közben azt mondtad, hogy a legsikerültebb művel az Ásító. Ezt tartod?

- Vannak olyan dalok, amiket az ember valami miatt fontosabbnak érez, a legutóbbiak között ez biztosan az Ásító. A No. 4-ről a Rubikernő ilyen, és az Azt hittem érdemes is ilyen dal, noha azt jóval korábban írtam meg, annyira akartam már hogy valami lemezre kerüljön fel. Van néhány olyan, amire rá tudok bökni, hogy egy nagyon fontos pillanatban történtek, vagy váltak dallá. Az új lemezről az Ásító a leginkább ilyen.

- Mi újság a plombákkal, mit terveztek 2012-re, lesz új lemez vagy csak turnézás?

- A plombák kérdésére az Endre tudna leginkább válaszolni, mert ő csinálja ezeket, szerencsére amellett, hogy nagyszerű gitáros, beleszeretett a mozgóképbe is, és támogatjuk hogy a kreatív energiái szaladjanak szét ilyen irányokban, szóval a plombák be lesznek fejezve, hiába lustultunk el egy kicsit, mégiscsak zenekar vagyunk. A 2012-es évre kitaláltunk egy súlyosabb kérdést is, régóta mondják a barátaink, hogy nagyon sok Szentimentálé dalunk van, és nem csináltunk lemezt. Szentimentálé koncertet minden évben tartunk egyet, most a Müpában is volt egy novemberben, és amikor készülődtünk kiderült, hogy több mint 30 dalunk van, és nem igazán rögzítettük őket. Ha minden jól jön össze, akkor a 2012-es év Szentimentálé-év lesz a zenekarnak, reményeink szerint 2012-ben jön a Szentimentálé lemez. Sok a dal, és lehet, hogy lusták leszünk válogatni, és akkor sok rajta is lesz közülük. Arra azért majd figyelünk, hogy a világvége előtt megjöjjön az első számla, mert szeretnénk még utoljára jól megvacsorázni.