A szakirodalom szerint a fasizmus egy ókori hatalmi jelvény elnevezéséből a “fasces” szóból származik, amely eredetileg a teremtett világ egységét és a hatalmat szimbolizálta. Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása.

A fasizmus egy Mussolini által kiagyalt ideológia, ami politikai és társadalmi doktrínává vált. Gyűjtőneve lett először a nemzetiszocializmus német, olasz, spanyol és magyar gyakorlatának, majd később a Szovjetunió által leigázott országokban “fasisztának” nyilvánítottak mindenkit, aki szembehelyezkedett a bolsevizmussal.

A fasiszta állam lényegében egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen „szép új világ” felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére, hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz.

A nácizmussal szemben a fasizmus nem szünteti meg, csupán korlátozza a szabadságot, a törvényes keretek sokáig fennmaradnak, nyíltan nem üldözik az ellenállókat és fizikailag nem kerülnek veszélybe a kisebbségek, zsidók és cigányok.

A fasiszta hatalom az állampolgárok fölött áll, akiket alattvalóivá tesz, természetéből fakadóan elutasítja a sokszínűséget, elutasítja a nemzetköziséget, felsőbbrendű perspektívából szemléli a nemzeten kívül állókat, miáltal az országhatáron kívül ellenséges viszonyt teremt mindenkivel.

A fasiszta állam mindig egy bizonyos erkölcsi értékrend követését, a tekintély tiszteletét várja el, rendet, fegyelmet és feltétel nélküli engedelmességet követel. Ennek kifejezetten örülnek azok, akik egyébként félnek a szabadság bizonytalanságától, a káosztól, a cél nélküli létezés ürességtől.

A fasiszta állam legfőbb tartópillére a hazugság és a hazugságra épített központi propagandagépezet. A közmédia tevékenységének hála, a vezért a nép mindig erősnek, bölcsnek, igazságosnak, közvetlennek és emberinek látja, ezért rajonganak érte.

Dacára annak, hogy a fasiszta rendszer leginkább egy szűk, kiváltságos körnek kedvez, a propagandának köszönhetően a fasizmus tömegbázisát mindig a lecsúszott közép- és kispolgári rétegek adják. A sikerben közrejátszik, hogy a fasiszta állam bűnözőként kezeli a náluk is szegényebbeket, a nyomorban élőket, ami mindig elégedettséggel tölti el azokat, akik saját balsorsuk egyik okát, és személyes biztonságuk legfőbb fenyegetőit vélik felfedezni bennük.

Az ellenségképet meglehetősen egyszerű az elkeseredett, csalódott emberek tudatába építeni, a többség pedig mindig könnyedén fröcsögi ki magából a betáplált, primitív téveszméket. Így egyre kevesebben maradnak azok, akiket zavar, hogy az ismerőseik, barátaik zsidóznak, kommunistáznak és cigányoznak, mert egyre többen vannak meggyőződve arról, hogy minden baj forrása bennük és az egyéni szabadságot értéknek tekintő értelmiségben keresendő.

A fasiszták általában gazdasági válság idején kerülnek hatalomra. Válságban az emberek fogékonyabbá válnak az ellenséggel való leszámolás ígéretére, ahogy sokkal nyitottabbak a felsőbbrendű nemzeti énkép befogadására is. A nép mindig nagyon hálás, ha a saját nyomorára egyszerűen érthető és hihető magyarázatot talál, ami mindig valaki másban testesül meg. A nácizmusban a felsőbbrendűség fantáziavilága mindig „faji”, a fasizmusban pedig „nemzeti” alapokon áll.

A fasiszta állam nem kedveli az egyéniséget, rühelli az önállóan gondolkodó értelmiséget és csak azokkal a művészekkel tart fenn jó viszonyt, akik a rezsim szolgálatába állnak.

A fasiszta állam nem hagy fel egészen a kapitalista gazdálkodással és a bolsevista tervgazdálkodás útját sem járja. A fasiszta gazdaságpolitika a klasszikus tanításokkal szemben mindig “unortodox” utakat járt. (A bankárok azt hitték, hogy Mussolinit könnyen térdre kényszeríthetik, ha nem folyósítanak neki hitelt. Azonban ez a hurok nem szorult a fasizmus nyakára. Olaszországban a pénzügyi rendetlenséget a rend és a fegyelem váltotta fel, a pénzhiányt belső erőforrásokkal, államkölcsönökkel küszöbölték ki.) A fasiszta állam legfőbb támogatói azok a nagytőkések, akik extraprofitot zsebelnek be a központosított állam által szabályozott piacon.

Mindazonáltal a fasiszta gazdaságok és társadalmak hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, sőt, sikeresnek bizonyultak. A többség számára biztonságot és biztos megélhetést hoztak. De nem csak ezért voltak népszerűek. Az emberek többsége nehezen tűri a szabad versenyt, az egyéni szabadságot. Nehezen viselik, hogy kudarcaikért maguk legyenek felelősek, kényelmetlenül érzik magukat, amikor kiderül, hogy nem elég tehetségesek, hogy alulmaradnak. És egy versenytársadalomban mindig többen lesznek a vesztesek, mint a nyertesek.  Sokkal kényelmesebb egy nagy közösség tagjaként közösen hinni valami nagy, szentnek tekintett célban, Istenben, vagy nemzetben. Ezért sokak számára megkönnyebbülést hoz, amikor az egyénnek nincs többé felelőssége, amikor azt átruházhatja egy bölcs vezérre.

Egy fasiszta államnak nincs nemzeti konszenzussal elfogadott, demokratikus alkotmánya. Az ideológiai alapokon működő államban nincs független alkotmánybíróság, igazságszolgáltatás, rendőrség és sajtó, ahogy nincsenek az ilyen intézmények függetlenségét ellenőrző és biztosító hivatalok sem. Előbb-utóbb megszűnik a sztrájkjog, a szakszervezeti vezetőket üldözni kezdik, vagy megvásárolják őket kilóra, aztán megkezdődnek majd a koncepciós perek is.

A fasiszta államban a parlament szerepe formálissá válik: egy szánalmas demokrácia színjátékot láthatunk, amihez az ellenzéki pártok asszisztálnak. Valójában rendeleti kormányzás működik: a kormánypárti képviselők megszavazzák a saját előterjesztéseiket, de semmiféle egyeztetést, vitát nem folytatnak, beleszólást senkinek semmibe nem engednek.

A fasiszta hatalom első teendői között szerepel a jogrend új alapokra helyezése és a választási törvény megváltoztatása. Talán ezért fordulhatott elő, hogy fasisztákat demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.

Mindazonáltal a társadalomnak jogában áll megvédenie a szabadságát.

Széchenyi István szerint:„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

Források: Világnézeti kérdések – Fasizmus? Nemzeti szocializmus?, All about Fascism [www.fascismo.com]