Felépült Orbán fantasztikus Magyarországa

Magyarországon alkotmányos puccsal megdöntötték a köztársaságot. Tehetünk úgy, mintha nem vennénk észre, de voltaképpen egy - a szó valódi értelmében - fasiszta állam jött létre, még ha nem is a maga szokványos, militáns valójában. A hatalom megszállta az ország minden egyes zugát és otthonát, ahogy befészkelte magát a lelkekbe is. Az új Alaptörvény felmutatásával úgy gondolja, hogy alattvalóvá tehet mindenkit, meghatározhatja, hogy milyenek legyünk, hogyan éljünk, megmondhatja, mit hogyan gondolhatunk és mondhatunk ki. Hogy mégis, mi a fasizmus?

Szerző: | 2012. január 1. | 22 komment


A szakirodalom szerint a fasizmus egy ókori hatalmi jelvény elnevezéséből a “fasces” szóból származik, amely eredetileg a teremtett világ egységét és a hatalmat szimbolizálta. Jelentése: az egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása.

A fasizmus egy Mussolini által kiagyalt ideológia, ami politikai és társadalmi doktrínává vált. Gyűjtőneve lett először a nemzetiszocializmus német, olasz, spanyol és magyar gyakorlatának, majd később a Szovjetunió által leigázott országokban “fasisztának” nyilvánítottak mindenkit, aki szembehelyezkedett a bolsevizmussal.

A fasiszta állam lényegében egy tekintélyuralmi rendszer, ami mindig valamilyen „szép új világ” felépítését tűzi ki célul, és ahol a cél elérése érdekében végrehajtott központosítás révén mindent egyetlen központi akarat alá rendelnek. A fasizmus a nemzet egységére, hősiességére, a szorgalmas honépítésre alapoz.

A nácizmussal szemben a fasizmus nem szünteti meg, csupán korlátozza a szabadságot, a törvényes keretek sokáig fennmaradnak, nyíltan nem üldözik az ellenállókat és fizikailag nem kerülnek veszélybe a kisebbségek, zsidók és cigányok.

A fasiszta hatalom az állampolgárok fölött áll, akiket alattvalóivá tesz, természetéből fakadóan elutasítja a sokszínűséget, elutasítja a nemzetköziséget, felsőbbrendű perspektívából szemléli a nemzeten kívül állókat, miáltal az országhatáron kívül ellenséges viszonyt teremt mindenkivel.

A fasiszta állam mindig egy bizonyos erkölcsi értékrend követését, a tekintély tiszteletét várja el, rendet, fegyelmet és feltétel nélküli engedelmességet követel. Ennek kifejezetten örülnek azok, akik egyébként félnek a szabadság bizonytalanságától, a káosztól, a cél nélküli létezés ürességtől.

A fasiszta állam legfőbb tartópillére a hazugság és a hazugságra épített központi propagandagépezet. A közmédia tevékenységének hála, a vezért a nép mindig erősnek, bölcsnek, igazságosnak, közvetlennek és emberinek látja, ezért rajonganak érte.

Dacára annak, hogy a fasiszta rendszer leginkább egy szűk, kiváltságos körnek kedvez, a propagandának köszönhetően a fasizmus tömegbázisát mindig a lecsúszott közép- és kispolgári rétegek adják. A sikerben közrejátszik, hogy a fasiszta állam bűnözőként kezeli a náluk is szegényebbeket, a nyomorban élőket, ami mindig elégedettséggel tölti el azokat, akik saját balsorsuk egyik okát, és személyes biztonságuk legfőbb fenyegetőit vélik felfedezni bennük.

Az ellenségképet meglehetősen egyszerű az elkeseredett, csalódott emberek tudatába építeni, a többség pedig mindig könnyedén fröcsögi ki magából a betáplált, primitív téveszméket. Így egyre kevesebben maradnak azok, akiket zavar, hogy az ismerőseik, barátaik zsidóznak, kommunistáznak és cigányoznak, mert egyre többen vannak meggyőződve arról, hogy minden baj forrása bennük és az egyéni szabadságot értéknek tekintő értelmiségben keresendő.

A fasiszták általában gazdasági válság idején kerülnek hatalomra. Válságban az emberek fogékonyabbá válnak az ellenséggel való leszámolás ígéretére, ahogy sokkal nyitottabbak a felsőbbrendű nemzeti énkép befogadására is. A nép mindig nagyon hálás, ha a saját nyomorára egyszerűen érthető és hihető magyarázatot talál, ami mindig valaki másban testesül meg. A nácizmusban a felsőbbrendűség fantáziavilága mindig „faji”, a fasizmusban pedig „nemzeti” alapokon áll.

A fasiszta állam nem kedveli az egyéniséget, rühelli az önállóan gondolkodó értelmiséget és csak azokkal a művészekkel tart fenn jó viszonyt, akik a rezsim szolgálatába állnak.

A fasiszta állam nem hagy fel egészen a kapitalista gazdálkodással és a bolsevista tervgazdálkodás útját sem járja. A fasiszta gazdaságpolitika a klasszikus tanításokkal szemben mindig “unortodox” utakat járt. (A bankárok azt hitték, hogy Mussolinit könnyen térdre kényszeríthetik, ha nem folyósítanak neki hitelt. Azonban ez a hurok nem szorult a fasizmus nyakára. Olaszországban a pénzügyi rendetlenséget a rend és a fegyelem váltotta fel, a pénzhiányt belső erőforrásokkal, államkölcsönökkel küszöbölték ki.) A fasiszta állam legfőbb támogatói azok a nagytőkések, akik extraprofitot zsebelnek be a központosított állam által szabályozott piacon.

Mindazonáltal a fasiszta gazdaságok és társadalmak hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, sőt, sikeresnek bizonyultak. A többség számára biztonságot és biztos megélhetést hoztak. De nem csak ezért voltak népszerűek. Az emberek többsége nehezen tűri a szabad versenyt, az egyéni szabadságot. Nehezen viselik, hogy kudarcaikért maguk legyenek felelősek, kényelmetlenül érzik magukat, amikor kiderül, hogy nem elég tehetségesek, hogy alulmaradnak. És egy versenytársadalomban mindig többen lesznek a vesztesek, mint a nyertesek.  Sokkal kényelmesebb egy nagy közösség tagjaként közösen hinni valami nagy, szentnek tekintett célban, Istenben, vagy nemzetben. Ezért sokak számára megkönnyebbülést hoz, amikor az egyénnek nincs többé felelőssége, amikor azt átruházhatja egy bölcs vezérre.


Egy fasiszta államnak nincs nemzeti konszenzussal elfogadott, demokratikus alkotmánya. Az ideológiai alapokon működő államban nincs független alkotmánybíróság, igazságszolgáltatás, rendőrség és sajtó, ahogy nincsenek az ilyen intézmények függetlenségét ellenőrző és biztosító hivatalok sem. Előbb-utóbb megszűnik a sztrájkjog, a szakszervezeti vezetőket üldözni kezdik, vagy megvásárolják őket kilóra, aztán megkezdődnek majd a koncepciós perek is.

A fasiszta államban a parlament szerepe formálissá válik: egy szánalmas demokrácia színjátékot láthatunk, amihez az ellenzéki pártok asszisztálnak. Valójában rendeleti kormányzás működik: a kormánypárti képviselők megszavazzák a saját előterjesztéseiket, de semmiféle egyeztetést, vitát nem folytatnak, beleszólást senkinek semmibe nem engednek.

A fasiszta hatalom első teendői között szerepel a jogrend új alapokra helyezése és a választási törvény megváltoztatása. Talán ezért fordulhatott elő, hogy fasisztákat demokratikus eszközökkel, még soha nem váltottak le.

Mindazonáltal a társadalomnak jogában áll megvédenie a szabadságát.

Széchenyi István szerint:„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

Források: Világnézeti kérdések – Fasizmus? Nemzeti szocializmus?, All about Fascism [www.fascismo.com]

Szerző:

22 hozzászólás : “Felépült Orbán fantasztikus Magyarországa”

  1. ronin #

    A Széchenyi-idézet nem tőle származik, hanme egy francia gondolkodótól, az 1810-es évekből, tehát ő is csak idézi. Vagy Surányi idézi, teljesen mindegy. Valaki már beazonosította az eredeti szerzőt egy blogon, néhány éve. Ettől függetlenül teljes mértékben igaz.
    Javasolt olvasmányok: Bartus L. vonatkozó cikkei az Am. Magy. Népszavában, Róna P. tegnapi interjúja az ATV-ben (azért van elkeseredve, mert láthatólag a többségnek ez kell), Debreczeni J. Arcmás c. könyve 2009-ből és akkori cikkei.
    Mo-n diktatúra van, az emberek túlnyomó többsége némán kushad és beszopja a kormány hazugságait. 2014-ben a FideSS csak a Jobbikkal fog tudni kormányt alakítani, az lesz csak a fasizmus, sőt nácizmus. És a barom nép csak hallgat és tapsol, és háttérben a nagytőkések, a kommunista Demján, jól alkalmazkodó Csányi, a Simicska-Nyerges-FideSS maffia meg svájci számlákon gyűjti a pénzt.
    Vae victis, vae Magyarország, egy ország, melynek csak múltja van…

    2012. január 5. at 19:00
  2. Karakum #

    Ez az idézet a végére egyáltalán nem hiányzott, mivel köze nincs Széchenyihez. Ha már cikket írsz, nézz utána légy szíves a forrásoknak! A szöveg Surányi Miklós Egyedül vagyunk című regényéből származik. Az egész cikket hiteltelenné teszed ezzel a pár sorral.

    2012. január 3. at 09:00
  3. Már bocs de az senkit nem zavar h amíg az MSZP volt kormányon törvények helyett rendeleteket hoztak és ezzel irányították az országot. Volt néhány olyan rendelet is ami a törvényeket bírálta felül. Érdekes módon akkor senki nem krákogott ennyit… Akkor hol volt az h fasizmus van meg ilyenek? Ja és igaz 2006ban volt egy forradalom ahol még így sem akartak elhúzni a búsba a kormányon lévő MaSZoP SZaDeSZesek… Na akkor ők fasiszták?

    Mi is változott azóta?

    Egyik kutya másik eb… az elmúlt húsz év szar politikai vezetése miatt tart itt az ország meg az elmúlt 60 év agymosása és országbutítása emlékezzünk csak arra amikor az okos művelt magyar embereket tanárokat azért ölték meg mert műveltek voltak. Okos tehát veszélyes. És ma még mindig itt tartunk h ilyen szarokban gondolkoznak amit más bebeszél nekik ahelyett h a saját eszüket használnák.

    Persze elismerem úgy nagyon nehéz hogy régen azt verték belénk h munkásosztály meg internacionálé meg szocializmus meg mittom én. Félművelt emberek lettek sajnos akik a szocializmusban nőttek fel ezé szavaznak mindig arra aki csodás ígéretekkel halmozza el őket. Mert ha okos lenne ez a nép akkor tudná hogy mi a helyzet. De akkor nem csak politikusokkal számolna le de minden pénzmaffiával (bankok) is…

    Trianont már meg se merem említeni…
    Vagy hogy miért harcoltunk 1848ban…

    És igen Széchenyinek igaza van! Ezzel egyet tudok érteni.

    2012. január 2. at 17:04
    • elmeorvos #

      “Már bocs de az senkit nem zavar h amíg az MSZP volt kormányon törvények helyett rendeleteket hoztak és ezzel irányították az országot. ”

      miből gondolod, hogy senkit nem zavar?

      2012. január 2. at 17:11
  4. syck #

    ez mekkora egy fos post. minekvan?

    2012. január 2. at 16:16
    • Én sem értem…

      2012. január 2. at 17:05
      • elmeorvos #

        valóban nagyon nehéz megérteni, minthogy egy hatalmas baromság az egész.

        2012. január 2. at 17:09
  5. gonosz maci #

    Ha kis hazánk már nem köztársaság, akkor a köztársasági elnöki pozíciót is törlik?!

    2012. január 2. at 14:04
    • Magyarország államformája az Alaptörvény szerint továbbra is köztársaság. egy formális köztársaságnak lehet köztársasági elnöke.

      2012. január 2. at 14:48
      • Kapitány Úr #

        Rosszul fogalmaztál.
        Egy formális köztársaságnak lehet formális (!) köztársasági elnöke…

        2012. január 2. at 22:35
  6. Petmetíni #

    Helyben vagyunk:( De nem helyben járunk, mert az most nagyon-nagyon jó hír lenne a zuhanásban:(

    2012. január 2. at 11:01
  7. Hegyibolt #

    Sajnos nekem is azt kellett mondanom a környezetemnek, hogy nincs törvényes lehetőség a rezsim leváltására:-(

    2012. január 2. at 06:48
  8. g1023 #

    Minden épeszű ember tudja, hogy csak 2,7 millió ember voksára nem lehet hivatkozni ilyen parlamenti működést mentegetve.
    A kérdés csak az, hogy szabad-e mentegetni egy olyan választói közösséget, amelyik teljesen nulla tartalmú választási programra egyáltalán szavazott. A 21. században – mindenki számára elérhető történelmi tapasztalatok tudásával – nem lehet mentség az érdektelenség, a buzgó hit, a kiábrándultság.

    2012. január 2. at 01:31
    • piszt-ráng #

      Nem az Orbán a hibás ,tudta ,hogy a szavazó többség olyan buta,hogy a semmi az a sok és ezt a programot hirdette meg.BEJÖTT.Megtörtént : vonaton utaztam 2 hölgy szidta Orbánt,Szembe ülő férfi megszólal látják miért kellett rá szavazni.Honnan tudja,hogy rá szavaztunk.Azért ,volt a válasz mert az szidja aki rá szavazott mi pedig magukat.Sajnos ezért ilyen a politika mert a Nép így döntött a politikus csak azt csinálja amire képes .

      2012. január 3. at 20:23
  9. pec #

    Szechenyi valsz soha nem mondott ilyet, es amugyis kar elrontani a cikket ilyen bena kozhelyekkel.

    2012. január 1. at 23:10
    • oldalazó #

      Sokan tulajdonítják Széchenyinek a mondást, de valójában tényleg nem tőle származik az idézet: http://www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/

      de mondta másképp.
      Az idézet pedig ettől függetlenül jó lezárása a cikknek.

      2012. január 1. at 23:29
    • dekóder #

      az idézetről írtak egy tanulmányt: http://www.urbanlegends.hu/2007/03/minden-nemzetnek-olyan-kormanya-van-aminot-erdemel/

      Széchenyi valsz ezeket mondhatta inkább: “A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”

      „Népek kormányaikkal való diszharmóniáját harmóniába hozni mindig nehéz, még akkor is, ha a vezetők és a vezetettek – amennyire lehet – világosan látnak. Ha azonban a népek rövidlátással vannak megverve, a hatalmon lévők pedig egyenesen vakok, akkor a harmónia megteremtése némiképp bizony meghaladja az emberi erőt, s ilyenkor dönt a véletlen, a világszellem, a magasabb fény, a fátum, az Isten.”

      2012. január 1. at 23:31
      • dekóder #

        :)

        2012. január 1. at 23:32

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása