Elítélt fideszessel erősít a közmédia

Az FN24 információi szerint a hűtlen kezelés miatt elítélt Várhegyi Attila segíti a kozmédia kommunikációját.

Szerző: | 2012. január 17. | 8 komment

Várhegyi Attila a vádlottak padján 2002-ben. Forrás: hirszerzo.hu

Az FN24 információi szerint Várhegyi Attila, Szolnok volt polgármestere kedden délután tart szűk körű válságtanácskozást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs munkatársaival. Az előző kommunikációs igazgató Szabó László az év elején távozott – az akkori közlemény szerint közös megegyezéssel. Sokáig úgy tűnt, az egykori bemondó, Cserháti Ágnes szóvivő feljebb lép – ő veheti át a közmédia kommunikációjának irányítását -, mostanra azonban kiderült: a sokat próbált egykori pártigazgató és cége segíthet az utóbbi időben igencsak megtépázott tekintély helyreállításában.

Várhegyi Attilát, a Fidesz pártigazgatóját 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. A politikus akkor, emiatt lemondott parlamenti mandátumáról.

A volt szolnoki polgármester azonban nem távolodott el a Fidesztől. Tavaly derült ki, hogy a Miniszterelnökség szerződött egyik cégével, a 2006-ban létrehozott Prestige Media reklámügynökséggel, amely „filmgyártás a Magyarország Alaptörvényének megalkotását előkészítő nemzeti konzultációhoz” címen 7,7 millió forintot kapott közpénzből.

Szerző:

8 hozzászólás : “Elítélt fideszessel erősít a közmédia”

  1. chronometere #

    “Csak”azt teszi mind többi:csalnak,lopnak,hazudnak,Fideszesek!

    2012. január 17. at 13:56

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása