Egy debreceni lakáson a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak – mondta el Pápai György, a regionális mentőszolgálat vezetője az MTI-nek.
A huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni.
Kovács Károly rendőr százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa elmondta: a debreceni Gyergyó utcai lakásban a mentőknek újra kellett éleszteniük az egyik fiatalt. Őt és társát életveszélyes állapotban szállították kórházba, a harmadik férfi életét már nem tudták megmenteni.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI megkeresésére azt mondta: az egyik fiatalt a Debreceni Egyetem II. számú belgyógyászati klinikájára, a másikat a debreceni Kenézy kórházba szállították.
A rendőrség az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.























