Forrás: whiterabbitcult.com

A végsőkig próbálok objektív maradni ebben a zsebemtől a velőmig hatoló lakáshitel-végtörlesztés témában, de mindig pofátlanul arcomba kacag az a fránya tapasztalat. Tekintsünk a tényekre, hogy ráérezzünk a lényegre!

Kezdetben vala ama eléggé el nem ítélhető igény, hogy közel a negyvenhez jó lenne már egy saját fedél, ahol nem szól anyád, hogy mikor egyél, kivel, hol legyél, mit tegyél, gyerekednek mit vegyél.

No már most, ha az embernek nincs tehetős és boldog őse és rettentő nagy fizetése vagy bankrabló férje, esetleg megélhetési politikus felmenője, az önálló kégliszerzést kizárólag hitelből képes kivitelezni. Imígyen történt hát az eladósodás kezdete.

De miért éppen devizában?

Tekintve, hogy forintalapon a lakások vételárának, hovatovább inkább ún. hitelbiztosítási értékének (ami persze általánosságban eleve kevesebb mint a vételár) maximálisan 75%-át voltak hajlandóak kölcsönözni a bankok, ha tetszett, ha nem, éhbér-fizetésből élő mifélénknek nem maradt más, mint az alpesi deviza, amiben a vételárnak akár a 90 %-át is megfinanszírozták a bankok.

Adva van tehát egy másfél szobás leheletnyi panelbukás (a lényegben jönnek a részletek!), amire 2008 tavaszán

7 740 000 Ft-ot, alpesi bankóban kifejezve, akkori árfolyamon 47 669 svájci nagyon nem frankó frankot vettem fel lakáshitelként, azután, hogy a vételár 10 százalékát, a nem csekély, ám annál haszontalanabb ügyvéd és közjegyző költségét, később pedig a lakásszerzési illetéket is kifizettem. Tehát indulásnál tartottam minimum 9 milliónál.

És mi történt az elmúlt négy év alatt?

A bank – mint ígérte – türelmes volt. Meghatározott forint összeget (majdnem negyvenet) fizettetett minden hónapban azzal a feltétellel, hogy közben folyamatosan becsengetek neki egy további havi minimum 4500 HUF-os összeget egy, a természetesen rá engedményeztetett Lakástakarék pénztári számlára valamint a kéglit is biztosítom egy további összeggel – természetesen az általa kijelölt biztosítóval.

Gyanútlanul törlesztettem, mint a kisaggyal bíró kis angyal. Az adómból semmit nem írhattam le – ellentétben azokkal, akik nálam szemfülesebben vagy jól értesültebben(?) két-három évvel korábban adósodtak el.

Most pedig táguló erekkel és szemekkel, szélesedő orrlyukakkal meredek magam elé, mert ami itt következik, azt megérteni nagyon nagy aggyal se rigófütty!:

Amikor december vége felé ötödik alkalommal szemeztem a velem, mint ügyféllel, röplabda meccset játszó OTP angyalföldi fiókot saját babéruknak tekintő, szolgáltatást a legjobb indulattal sem végző hölgyekkel, megtudtam, hogy az eredeti 47 669 CHF-ről az imént említett legnagyobb országos bank – anélkül, hogy erről bármikor is értesített volna! – a visszafizetendő törzstőkét megemelte 52 791,64 CHF-re, vagyis több mint 5000 svájci frankot rápakolt a visszafizetendő tőkére. (Nem mellesleg jegyzem meg, hogy ez minden tőlünk egyre távolabb kerülő európai országban uzsorakamat!)

Noha eredetileg az árfolyamrögzítés adta lehetőséget vettem volna igénybe, ami 2014. december 31-ig hagyott volna levegőt a teremben, végül – európai gondolkodású és lakóhelyű, hungaro-szívatásom december 12. óta közelről észlelő munkáltatóm úgy döntött: ha már a banki bambák december 30. reggelig nem voltak képesek kiadni számomra az árfolyamrögzítésre beadott kérelem visszaigazolását, hovatovább minden alkalommal nem csekély egy órát várakoztattak az előzetesen telefonon leegyeztetett időpont után, él a cég a munkáltatói lehetőséggel, bemondjuk a végszót: végtörlesztés!

És lássunk csodát! A végtörlesztés tényét, amit előrelátó ügyfélként aznap, azaz december 30-án dühtől duzzadó szemmel még otthon leírtam, öt percen belül visszaigazolta ugyanaz a hölgyemény, aki az árfolyamrögzítést több mint két hét alatt képtelen volt elintézni.

Ne higgyék, hogy itt véget ér a móka mára! Nem megy a hungaro banknyúz világában ilyen villámgyorsan az ügyintézés!

Öt nappal későbbi időpontra tudtak csak igazolást kiadni a fennálló tartozásról, aminek az érvényessége csupán január 12-ig áll fenn (állítólag ezt is az ismeretlen és személyesen felkereshetetlen “Háttér” integrálja) – ellentétben a kormány honlapján valamint vezírünkhöz közel álló források szerint kiadott február 28-ig érvényes dátummal.

A labdajáték tehát folytatódik. Eddig csupán a gyomrom, a keringési rendszerem valamint egy nem sok jó szóra érdemes kapcsolatom mondott búcsút nekem az eltelt néhány hét alatt. Hogy ki bánja? Az egészségem és a pénztárcám. Ez utóbbi nagyon.

És hogy az OTP Háttérintézménye, amelyik sunyi és gátlástalan módon rápakolt a devizában eladósodott adósok törzstőkéjére négy év alatt több mint 10%-ot devizában, minden értesítés és magyarázat nélkül, kinek fog elszámolni? Nyilván nyitott kérdés marad.

A végtörlesztést, ha belegebedek is megteszem, hogy végre nyugodtan élvezhessem az eddig, ha jól számolom csekély 12 milliót kóstáló 35 négyzetméteres panelem!

Hogy ki járt jól? Biztosra veszem, nem kell ecsetelnem, hogy nem az árfolyamrögzítők és a végtörlesztők, pláne nem a terhek alatt továbbgörnyedők. A látványsport-show folytatódik…

Aki szegény, csóró marad.