Mától szabad lopni

Nem tud dönteni az alkotmánybíróság. Nem csoda, hisz szegény lusta, gyáva, vagy nem ért az alkotmányjoghoz. Vagy mindez egyszerre.

Szerző: | 2011. december 29. | 7 komment

Akarna pedig ő, nagyon. De mennyire akarna. Már egyszer nyár végén úgy volt, hogy dönteni is fog a nagy akarásban, de közbejött a szeptember egyrészt, a pokolbéla másrészt. És valljuk meg igaz lelkünkre: ha nekünk jönne közbe egy szeptemberrel súlyosbított pokolbéla, nekünk is összeszorulna a szar a seggünkben.

Mert az alkotmánybíróság egyébként rendes ember: csupa édes, jóravaló jogászból, politológusból, egyéb szakmabeliből áll. Szerintem, ha jobban körbenéznek, még törvénytelenül megválasztott parkolóőr is van köztük, de hidegburkoló biztosan. A jelek szerint konkrétan az alkotmányhoz, úgy en bloc a joghoz nem értenek, ami pedig egyébként a dolguk lenne, valamint dolgozni se nagyon szeretnek, illetőleg szervilis szarháziak mindahányan, de ez van, tetszettek volna nem a kétharmadra szavazni. De tetszettünk, ergo az alkotmánybíróság kiválóan ki tud tölteni egy parkolóbírságos űrlapot, azt méltóképpen fel is tudja helyezni szélvédőre, elvágólag az ablaktörlő alá, sőt, meló után otthon lecsempézi a komplett fürdőszobát, ellenben azt nem tudja megmondani, hogy hárommillió ember magántulajdonának állami tulajdonba helyezése alkotmányellenes-e. Hiába próbálja szegény, hiába töri a fejét nagyon, mégse megy neki.

Egy pillanatra képzeljük azért el, amint az egyszeri alkotmánybíró töpreng. Van neki, gondolom, egy fasza kockás kis papírja otthol: nem kell túlzásba vinni, elég egy darab, hisz értelmiségi jogászember ő, nem holmi íróféle. Nos, leül az ember ez elé a kockás papír elé, és felírja szép gyöngybetűkkel a papír tetejére, baloldalra: Miért alkotmányellenes, a jobboldalra meg: Miért nem. Elkezdi aztán a baloldalon szépen sorolni, az érveket, telik a lap, kunkorodnak a sorvégek, híznak azok a csodálatos gyöngybetűk. Nemsoká elér a lap aljág, nem fér ki, de nem a kurvaannyát, elnyom egy káromkodást, majd fordít a lapon. Végre nagy lassan a végére ér a kifogásoknak, nagy, kövér ponttal fejezi be.

Utána nyilván eszik egyet, hisz már dél is elmúlt, húzzák a kosúton a levesnótát. Tartalmas ebéd után szunyókálni tér, délután-este felé botlik csak ismét a papírosba. Jé, ezt még nem fejeztem be, csap okos homlokára, leül hát, és elkezdi írni a jobboldalt is az érveket. „Alkotmánybírósági honorárium”, eddig jut, és ezen felettébb örvendezve, hogy milyen jó ellenérvet talált, keresztbehúzza a baloldalt az összes okos érvet, majd úgy dönt, hogy a legjobb lesz, ha nem dönt, mert akkor majd nem mondják, hogy döntött. Okos ember ő, akárki megmondhatja. Igaz, azt is, hogy gyáva, gerinctelen szarházi is ő, de az nem pálya, különben is, benne van a szerződésben. Nem gerincre kapott ő felhatalmazást: ő azért van ott, hogy úgy tegyen, mintha lenne alkotmányos kontroll ebben a magyarországban. Ezért kapja a fizetését. Sőt, nyugdíjat is fog kapni érte, és nem is keveset.

A helyzet azonban az, hogy újabb tizenöt emberrel nőtt azok köre, akik szaremberek ebben az országban. Nem baj, elfér, vagyunk elegen, és a sok szarember kis helyen is elfér. Ellenben ha neadjisten huszonöt-harminc év múlva beköltözöm valamelyikőjük otthonába azzal, hogy fizettem a nyugdíjukat negyvenöt évig, most akkor tartsanak el cserébe, ne csodálkozzanak. Az, hogy az valószínűleg törvény-, sőt alkotmányellenes, engem nem érdekel, ellenben üzenem, hogy a tojásos nokedli a kedvencem, és a bort csak tisztán szeretem, és bár reggelire elég egy kávé (üresen, üvegpohárban), éjjel előfordul, hogy torkoskodni támad kedvem. Csak hogy ne ijedjenek meg, ki zörög a konyhájukban. Ja, és kéne nekem egy hidegburkoló is: nem tudom, melyikük ér rá hétvégén, de sürgős lenne. Fizetés megegyezés szerint, számlát nem adok, estére legyen kész.

Dolgozzanak is néha. Legalább én vegyem a hasznukat, ha már az ország nem tudta.

Szerző:

7 hozzászólás : “Mától szabad lopni”

  1. Humperdick #

    Közben megírta Gomperz Tamás, csak persze sokkal jobban:

    http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/12/29/Magyarazat_egy_sirfelirathoz_72OX2E

    Cikke elolvasása után egyértelmű, hogy az Ab elfoglalására nem is volt szükség, csak a szokásos fideszes túlbiztosítás miatt volt szükség itt alkotmánymódosításra, tagtoborzóra. Az Ab egész egyszerűen fontos, tevékeny, sőt, lelkes együttműködője volt ennek az egész szégyengyalázatnak. Sikerült tehát az adófizetők pénzéből diktatúrát építeni.

    2011. december 30. at 09:11
  2. NewTiborc #

    Igen, igen, azt kell mondjam, minden szava ül. Csak gratulálni tudok a stilushoz is.
    A szomorú az, hogy ezt Magyarországon kellett leírni.

    2011. december 29. at 18:18
  3. Kapitány Úr #

    Nagyon jó cikk.
    Koherens, hiteles, nagyon jó képi megjelenítések (ez a kockás papir bal és jobboldala az érvekkel és ennek a képnek a végigvitele)- szóval tényleg jól sikerült.
    Az is tetszett, hogy pont annyira voltál indulatos, amennyire a mű (mert ez az) kívánta.
    10 pont.

    2011. december 29. at 09:48

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása