Ez utóbbit az tette lehetővé, hogy az átmeneti korszakok jellemzőjeként – a nagy többség által elfogadott közös tudás nélkül a rendszer működéséről, játékszabályairól, rétegződéséről – a társadalom tagjait máig saját magukkal kapcsolatos illúzióik és másokkal szembeni előítéletek irányítják.

A hazai újkapitalizmus ideológiai arculatának igen veszélyes következménye, hogy ezek a hamis önképek és torz tapasztalatok hihetetlen kulturális szakadékok és konfliktusok kialakulásához és kiéleződéséhez vezettek az elmúlt évtizedben.

Legfölülre a „nyugati középosztályi” identitással rendelkezők pozicionálják önmagukat, akik a Sopron-Győr-Budapest tengelyen elhelyezkedő, felzárkózott nagyvárosokban élnek. Céljuk azon életszínvonalbeli és kulturális sztenderdek elérése, amelyet egy átlag nyugati polgárral kapcsolatban feltételeznek. Meggyőződésük, hogy magasan képzettként, vállalkozóként, karrierszakmában dolgozóként, nyelvet beszélő fiatalként ők hurcolnák a hátukon az országot nyugat felé, ha tehetnék. Ha a hihetetlenül korrupt állam és a színfalak mögött összefonódott (zsidó) elitek, a legyőzhetetlen multicégek, a hiányos hazai kapitalizmus, a hatalmas adók és a dekulturált társadalmi többség ezt nem tenné szinte kilátástalanná.

Eggyel alájuk lövik be magukat a „tisztes szegények”: akik mindenfajta versenyképes tudás és végzettség nélkül, az átlagot vagy annál is kevesebbet keresik meg bérmunkával. Illúziójuk szerint ők a becsületes többség, amely azért nem jut följebb, mert nem ügyeskedik, nem nyomul és nem gázol át másokon – csak él, ahogy lehet. Közöttük sokan találhatók a rendszerváltás hajdani vesztesei, azonban ezt a réteget ma már inkább konstruálja az alacsony presztízsű „de-legalább-van” munkahely, a háztartási rutin, a televízióműsorok (reklámok), a lakás-, kocsi- vagy fogyasztói hitelfelvételek és törlesztések és a nagy bevásárlóközpontok (fiatalabb korban a szórakoztatóipari és divatszegmenssel kiegészített) mindennapi ritmusa.

A harmadik nagy identitás a „kivonulóké”: a magyar faluba zárt, két évtizede munka nélküli millióké, akik úgy vélik, lehet élni a társadalom mellett „békén hagyva”, saját mikroközösségeikbe és mindennapi pótcselekvéseikbe zárva. Végezetül a negyedik identitás a „kitaszítottaké”: azoké, akik úgy érzik, számukra nincs hely, a társadalom ellenségesen tekint rájuk (és ők is a társadalomra). Sajnos ide tartoznak jelentős roma és ifjúsági csoportok is…”

Hosszú út előtt… Szombat, 2010. június 17.

http://www.kissviktor.hu/