Örvendezzünk, vágjuk le a hízott tulkot, igyuk el az utolsó fityingeket, kaparjuk össze a fiók aljából az aprót, hogy a koldusoknak adjuk? Nem sok értelme volna. A hízott tulokra szükség lehet még, a pénzre szintén, az aprót pedig – a gyakorlat szerint – a koldus az ember után vágja, mert kevesli. Ráadásul gyanús, hogy nincs is mit ünnepelni. Ugyanis nehezen volna hihető, miszerint hirtelen gerincére lelt az AB, megszállta a Szentlélek Stumpf és Balsai urakat, felébredt a lelkiismeret Pokol Bélában, aki ide s tova évtizede harcol az ellen, hogy a magyar sajtóban akár csak valami halovány vélemény is napvilágot láthasson. Valahogy túl szép ez a menyasszony. De akkor miről is lehet szó?
Pénzről, mint mindig. Nagyon kell mostanság a lovetta, kevés a piaszter a kongó államkincstárban, és a dolgok jelenlegi állása szerint csakis az ezerszer átkozott IMF segítheti ki a megszorult magyar kormányt. Ám azok nem tennék ingyen ezt a piciny szívességet. Olyan szigorú ellenőrzést vezetnének be annyira kemény feltételek mellett, hogy azt Orbán Viktor nem írhatja alá – jegybanki függetlenséget, miegymást követelnek. Ha szignálná, azzal be is ismerné, hogy a nagy gazdasági szabadságharc egyszerű humbug volt, annak okából, hogy igazolja tulajdon hatalmi céljainak megvalósítását. No, de ha nem megy bele a kritériumokba, nincs pénz. Kompromisszumos megoldást kell keresni, valamifélét, amire ugyan derék magyar ember nem hajlandó, csak ha muszáj, ha nagy rúgások fenyegetnek hátulról, de akkor is jobb, ha jut is, marad is. Ha már az EU-nak, IMF-nek szívügye az a rongyos sajtószabadság, fontosak nekik azok a szakadt emberi jogok, hát legyen, vegyünk vissza egy keveset a gázból, tekerjünk egy kicsit visszafelé a présen – de ne személyesen tegyük! Akkor ugyanis oda a tekintély, elveszett az államférfiú arca, még a kóbor ebek is megugatják majd.
Hogy már régen nem a személyes presztízsről van szó, azt nem szabad tudomásul venni, aki a miniszterelnököt megsérti, egész Magyarországot sérti meg. Aki megharagítja, egész Hunniát bőszíti. Azonban az Alkotmánybíróság a mi kis jogállamunkban nem ilyen fontos kulcsfigura. Annak nyugodtan sérülhet a tekintélye, annak elveszhet az arca. Pláne, ha ezen az áron megkapjuk a pénzt, ami oly nagyon kell valamire. Mondjuk az ingadozó rendszer megszilárdítására és finanszírozására. Mellesleg, amint átutalták a dellát, azon nyomban feláll majd a Parlamentben az alkotmány barátja, Lázár, és indítványozza – szó szerint ugyanazt. Amit aztán kétharmados többséggel meg is szavaznak majd. És lássunk csodát, az AB-nek nem lesz kifogása! Persze, ebbe a kis magyaros huszárcselbe még be lehetne csempészni egy csavart – függőben hagyni az AB-állásfoglalást, esetleges, jövőbeni kölcsönök céljaira. Így lesz aztán a magyar sajtó és a büntetőjog a kormány túsza, akikért időről időre váltságdíjat szednek. Vagy harácsot?
Csontot vetett a kutyáknak a kormány, méghozzá kevés csontot, mi több, egyszerre lökte az itthoni és az európai falkának azt a pár cubákot is. Ráadásul már várható a Milla létének is a megkérdőjelezése – hiszen a szervezet neve alapján a magyar sajtó szabadságáért küzd, ha az megvan, lehet feloszlani. No, nem kell attól tartani, hogy a mérhetetlen sajtószabadság habjai elmosnák a Parlament sziklavárát. Meg attól sem, hogy a büntetőjog gyakorlata visszatérne a mostani csapdázó, rapsic vadászmodortól a régi alkotmányoshoz. Nem lesz ebből semmi sem. De a kormány mégis jobban teszi a saját érdekében, ha vigyáz. Ugyanis veszélyes precedens ez a mostani. Igen, az enyhítéseket vissza lehet vonni. Sőt, tovább is lehet szigorítani őket. Igen, még elérhető a végső cél, miszerint minden állampolgár feje fölött Damoklész kardjaként függjön a börtön minden pillanatban és a sajtóban a tehetséget és az írástudást kinevezés alapján osztogassák. (Mármint a nyomtatottban).
De már megrendült a föld. Már megrepedtek az ezer évre tervezett ciklopi falak, már kiderült: még ebben a rendszerben is létezik enyhítés. Létezik kegyelem, csak rá kell – így vagy úgy – kényszeríteni a kormányt. Már nem verhetetlenek, már nem az abszolút hatalom birtokosai. Már gyülekezik a nép a Bastille erődje körül.
Hogy mi lesz aztán a gyűlésből, ostrom-é vagy hetivásár, az már a kormánytól függ. A legjobb az lenne, ha búcsút tartanánk. Szép, nagy búcsút. De bűnbocsánat nélkül.
