A 4K! fiatalok civil mozgalmaként indult pár évvel ezelőtt, ám a Fidesz-kormány vitatható lépéseinek a hatására egyre inkább a politika felé fordult, míg végül az október 23-ai tüntetésen bejelentették: párttá alakulnak. Ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása a párt programjának meghirdetése.
Istvánffy András, a 4K! koordinátora hangsúlyozta, hogy a pártprogram az alapelveket, a párt által képviselt értékeket rögzíti, a konkrét kérdésekre adandó részletes válaszokat majd a választási programban fogalmazzák meg. Szerinte a 4K! ebben is el akar térni a többi magyar párttól, amelyek csak a pillanatnyi hatalmi érdekeknek megfelelő programokat tesznek közé. Az alapelvek deklarálásával világossá akarják tenni, mik a 4K! hosszú távú céljai, melyek azok az értékek, amelyek minden helyzetben meghatározzák konkrét programjaik irányát.
A most nyilvánosságra hozott és mától a 4K! honlapján is olvasható 48 oldalas program még nem a végleges változtat: azt majd a tagság alakítja és a májusi alakuló kongresszus fogadja el.
A 4K! új baloldali patrióta pártként határozza meg magát. Úgy véli, a harmadik köztársaság bukása és az Orbán-rendszer után modellváltásra van szükség. Egy olyan szabad Magyarországra, amelyben mindenkinek lehetősége van az emberhez méltó életre és a közügyekben való részvételre. Legfontosabb feladatuknak ezért a magyar alkotmányos fejlődést megakasztó, illegitim egypárti alkotmány után a valódi részvételt biztosító negyedik köztársaság megteremtését tartják.
A kiemelten fontos célok közé sorolják a gazdaság átalakítását, a fejlesztő államot és a kisebbségek integrációját. Istvánffy András szerint az általuk képviselt patriotizmus szemben áll a nacionalizmussal, de az országot lesajnáló „mucsizással” is. Az általuk elképzelt negyedik köztársaság alkotmánya alapvetően ugyanazokat az elveket rögzítené, mint a harmadik köztársaság 89-es alkotmánya. Szerintük a harmadik köztársaság megteremtette a közjogi kereteket és mindenki számára biztosította az alapvető szabadságjogokat, de az önkormányzatiság kiüresedett, a pártok nem képviselték a valódi népakaratot, helyette egy szűk, korrupt politikai elit érdekeit szolgálták.
A 4K! programja szerint a köztársaság válsága tette lehetővé az Orbán-rendszer kiépítését, amely korlátozza a demokráciát, megrendíti a jogállamot és a felső rétegeket támogatja a megrendült középosztállyal és a szegényekkel szemben. Az Orbán-rendszer víziója egy olyan ország, amely teljesen az ő gazdasági és politikai elitjének a kezében van.
Istvánffy András hangsúlyozta, hogy az új köztársaságot olyan új alkotmány népszavazással történő elfogadásával kell majd megalapozni, amelyet az illegitim egypárti alaptörvénnyel ellentétben az összes meghatározó politikai erő támogat, amely konszenzusos alapelveket fogalmaz meg. A Gépnarancs közbevetésére, miszerint nehezen képzelhető el, hogy a Fidesz a saját alaptörvénye leváltását bármikor is támogatná, hiszen éppen az érdekei bebetonozása a fő célja, a 4K! vezetője azt válaszolta: a jobboldali szavazók sem azt akarták, ami most tapasztalható, ez a közvélemény-kutatások eredményeiből is kiolvasható, előbb-utóbb a jobboldalon is megszerveződnek a változást akaró erők.
A siker Istvánffy András szerint azon múlik, hogy össze tudnak-e fogni a demokratikus ellenzéki erők és képesek lesznek-e leváltani az Orbán-kormányt a következő választáson. A 4K! ennek érdekében kész minden demokratikus erővel szövetkezni, a Jobbikkal viszont arra a “technikai együttműködésre” sem hajlandó, amit az LMP-s Karácsony Gergely javasolt.
A párt programjának hangsúlyos része a cigányság integrációja. Vekerdy Panni, a 4K! szóvivője kiemelte a hatékony érdekképviseletek létrehozásának szükségességét. Azt is hangsúlyozta, hogy a bűnözés nem genetikai kérdés, az ok egy társadalmi kényszerhelyzet, éppen úgy, mint a városi emberek esetében a fekete munka és az adócsalás esetében.
Ez egyben át is vezetett a gazdasági kérdésekhez, a 4K! gazdasági céljai ismertetve Nagy András szóvivő két programpontot emelt ki. Egyrészt a fejlesztő államot, amely széleskörű egyeztetések után meghatározza az államilag támogatandó fő fejlesztési irányokat, másrészt a szürkegazdaság visszaszorítását. A gazdaság kifehérítéséhez a párt szerint csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit, másrészt elismerve az eddigi kényszerhelyzetet, amnesztiát kel hirdetni, lezárni a múltat és meghatározott időt adni a vállalkozásoknak, hogy kifehérítsék a tevékenységűket. A gazdaságpolitikában a 4K! szerint új fejlődési modellre van szükség.
Kérdésekre válaszolva Istvánffy András elmondta, hogy a párt szervezése jól halad, nemcsak Budapesten, hanem a várakozásokat felülmúló módon vidéken, így például Kelet-Magyarországon is. Eddig mintegy ötszázan léptek be a pártba, és arra számítanak, hogy a májusi alakuló kongresszus idején a 4K!-nak már több tagja lesz, mint a legkisebb parlamenti pártnak (az LMP-nek, amelynek 750 tagja van).
























Meg kéne hívni Tőkés Lászlót tiszteletbeli elnöknek (ld. Kövér erdélyi t. elnöksége), hogy ossza meg velünk a DIKTATÚRA ELLENI harca tapasztalatait és vezessen minket is győzelemre
Az LMP-hez viszonyítják magukat, nyilván ugyanarra a szavazó rétegre számítanak.
Egyébként az egész négyká! egy vicc.
A programjuk is egy vicc:
Fejlesztő állam és adócsökkentés (a’la Fidesz), cigányság integrációja (a’la LMP vagy Jobbik?) , nacionalizmussal szemben álló patriotizmus (a’la DK) , adóamnesztia (a’la Fidesz) , gazdaság kifehérítése (a’la Mszp és az összes párt) .
.
Olyan jópofán párnacsatáztak, mi a f@aszért akarnak beleszólni a nagyok dolgába?
2 évvel ezelőtt az lmp sem volt a nagyok között, 22 évvel ezelőtt a fidesz sem.
egyébként iszonyat fájdalmas volt leírni az utóbbi számot. a kormányzó párt a történelem retyójára fog kerülni.
Látod. már le is írtad helyettem az LMP jövőjét – vagy NLMP? …bizony, nem lehet más a politika.
Senki sem mondta, hogy a köztársaság a legtutibb államforma, de tudsz jobbat?
a gulyáskommunizmust, gulyásfasizmust már ismerjük.
ehelyett ajánlanám a feudális monarchiával kombinált gerontokratikus ginokráciát, esetleg a feminista oligarchikus teokráciát, posztkommunista alapokon.
A ginoarchikus berendezkedést kár volna gerontokratikus igényekkel megtámogatni, így sokat veszítene vizuális értékéből egy parlamenti közvetítés (:
A jó király. Az a legjobb.
Ő nem lop, mert megvan mindene, nincsenek acsarkodó és korrupt pártok, a jó király megteheti, és meg is teszi, hogy valóban népe érdekeit nézi.
Vigyázó szemeteket Marokkóra vessétek…
irány a középkor!
Ez így demagóg. Egyrészt mert a királyság nem középkori találmány, másrészt pediglen e logika mentén joggal mondhatnók, hogy a demokrácia a maga ókoriságával éppoly avítt.
Petőfi Sándort ismeri-e kend?
Mátyás királyt Petőfi sem akasztatta volna fel.
Drága “demokratikus erök”!Nem érzitek a korszellemet?Ami 1789 töl elindult,lefujoban,kifulladoban van világszerte.tektonikuis erejü változások elött állunk,ahol az eddigi ismereteink nem lesznek elegendöek.Köztársaság?Kié?Mikor érezte egyszer is ez a nép hogy jo neki ez a berendezkedési forma?Egy népet kormányozni kell,mégpedig joságosan és igazságosan.Egy nép soha nem tudja,nem is akarja kormányozni magát,ez olyanmintha egy nö önmagával szeretkezne.
Most akartok köztársaságot,ez olyan mintha valaki 1988 ban marxista pártot szervezne…Ám,rajta…
Budaoest belvárosán kivül máshogy járnak az órák…Ave.
hát ne haragudj de te ritka egy korlátolt ember vagy. önmagával szeretkezo nő meg kiralyvaras? komolyan?
um, es mi a problema a noi maszturbacioval?
http://www.goodvibes.com/display_category.jhtml?id=catalog70002_cat33823&show=ALLPRODUCTS
Ilyen kérdést FÉRFI fel sem tesz.