A nagy Mikulás-botrány

A Nagy Nemzeti Ezeréves Komponország (vagy ahogy a külhoniak mondták, persze helytelenül: Kompánia) már évtizedek óta a béke és boldogság kicsit unalmas, de legalább feledhető szigetének számított. Nevezetessége is csak egy volt: az egész világ csodájukra járt, mert náluk nem évente, hanem hetente jött a Mikulás. Sőt volt, hogy hetente többször is.

Szerző: | 2011. december 6. | 14 komment

Ezeket az 53., 54. és 55. heti Mikulásokat különösen nagy becsben tartották. Olyannyira így volt ez, hogy tiszteletükre hitelből plazmatévét vettek és sörhasat is növesztettek a komponok. A plazmatévé persze időnként elromlott, mivel rajta vágták fel marhalábszárat és a vereshagymát a pörkölthöz, sőt, olyik alkalmakkor előfordult, hogy kedves, kopasz, de minden egyéb tekintetben tehetséges valóságsószereplőnek kinéző idióták érkeztek, és vitték nemcsak a tévét, de az eszcájgot és a nagylányt is. Ám a sörhassal ők se tudtak mit kezdeni, és mivel a komponok egyébként sem voltak képesek tizenkét percnél hosszabb időtartamra sem előre tekinteni, sem visszaemlékezni, így tulajdonképpen boldogan ültek az üres, azaz tehát plazmatévétlen lakásban, míg el nem jött újra a Mikulás. Az meg, ugye, hetente többször is jött, így nem volt semmi baj: az ősz öreg ajándékosztó jelentkezett a fizetési csekken, a villanyszámlán, a buszbérleten, a kuplerájtarifákon, egyszerűen mindenen, és berendezte a szobakonyhától a nyolcszobahallosig mindenkinek a pecót, konyhától a klozetig. Már csak szarni kellett bele.

A boldogság teljes volt tehát, és ráadásul semmi jele nem volt annak, hogy az idill valaha is véget érhet. Ezért hatott bombaként, amikor napvilágra került vezetőjük, Fleto Kurtan Joulupukki egy titkos beszéde. A kissé izgága, ám annál idétlenebb szerencsétlen ember ugyanis Komponország létét kérdőjelezte meg azáltal, hogy azt állította: a Mikulás márpedig nem létezik. Mi több, sohasem létezett: ő, Kurtan vette meg a sok szépet a plázában. És ráadásul hitelből ment az egész.

Persze, azonnal kitört a forradalom. Ennek során a forradalmárok egyrészt megvertek pár rendőrt, másrészt bementek a tévébe és megették az összes túró rudit. Erre a rendőrök jogos felháborodásukban alaposan megvertek más embereket, akik pedig nem is biztos, hogy ettek, vagy egyáltalán, szerették a túró rudit. Véletlenül az is előfordult persze, hogy a rendőrök azokat verték meg, akik megették a túró rudikat, de nem ez volt a jellemző, így nem csoda, hogy a forradalmárok egyrészt ittak még egy üveggel, másrészt elkötöttek egy tankot és mentek vele pár métert, ami első hallásra viccesnek tűnik, ám második hallásra is az. Harmadikra meg pláne.

A továbbiakban tehát az Izgága tovább kínlódott egyrészt saját hülyesége, másrészt másokéi miatt, ám a történet végül szerencsés véget ért: az Izgága ellenlábasa, az Idegesen Vonagló Ajkú előbb lemondatta az Izgágát a vezetőségről, majd kisvártatva ő lett a vezető. Másnap persze azonnal bejelentette, hogy mostantól mégis van Mikulás, sőt, mindig is volt, de innentől már három is van: kettő a fehér, gazdag komponoknak, egy meg az összes többinek. Ez ugyan nem tűnt teljesen igazságosnak, ráadásul be kellett áldozni az öreg napokra félretett mandarint és szaloncukrot is, de a komponok persze ezzel mit sem törődve, nagy örömmel fényesíteni kezdték a kiscsizmákat, hogy reggel majd a Mikulásnak legyen hova tennie a plazmatévét.

A Mikulás persze nem hozott szart se. A komponok mégse búslakodtak, mert tudták, hogy ez azért mégis más, mint ami előtte volt: eddig volt ugyan valamijük, de az hitelből volt, most viszont nincs semmijük. És igaz, hogy az is ugyanúgy hitelből nincs, de legalább vannak páran, akiknek mindenük van, csak hitelük nincs. Így tehát, jobb híján, boldogan, szeretettel néztek reájuk. Őrájuk, akiknek sikerült, helyettük is. És mindeközben nagyon, nagyon büszkék is voltak.

Hisz ők voltak az ő hőseik.

Szerző:

14 hozzászólás : “A nagy Mikulás-botrány”

  1. Kapitány Úr #

    A végét elrontottad, ezt befejezem én:

    …A Mikulás persze nem hozott szart se.
    Úgyanis a Mikulást elrabolta a Három Nagy Krampuszminősítő. Komponország vezetője háborút hirdetett ellenük, de a harcban komponország elbukott, a gonosz nemzetközi krampuszok vígan dörzsölhették patájukat.
    A történet vége szomorú: a mikulászacskó helyett virgács került a kiscsizmákba…

    Ezzel a befejezéssel 10 pontot adok neked :)

    2011. december 6. at 21:41
    • Humperdick #

      neked van devizahiteled? mert akkor spekuláns vagy. Arra spekuláltál, hogy nem fog nagyon megerősödni a deviza, vagy túl sokat esni a forint. Szégyelld magad.

      2011. december 7. at 09:00
      • Kapitány Úr #

        A végén még én leszek a krampusz…

        Mindjárt megsértődök és átmegyek egy jobboldali portálra.

        Tényleg átmegyek. Kibaszok veletek.

        2011. december 7. at 09:29
        • csalárd #

          Jobb, ha a hollók, mint ha a hízelgők áldozatául esik az ember: amazok holtan falnak fel, emezek elevenen.

          2011. december 7. at 17:42
        • Humperdick #

          A jobboldaliak szerint a tőke szabad áramlása, a pénzpiacok szabadsága alapvetés. Akikről te beszélsz, és akik szerint a gonosz nemzetközi krampuszok, satöbbi, azok a marxista baloldaliak, valamint a fasiszta szélsőjobboldaliak, akik más okból, de egyaránt nem szeretik a zsidókat. Választhatsz.

          Ez egyébként nem egy baloldali oldal. Ez csak egy oldal, ahova írunk ezt- azt. Többek közt te is.

          De ha ragaszkodsz hozzá, beszélhetek a bajerzsoltival. Neki konkrét elképzelései is vannak zsidóügyben, biztos megosztaná veled a részleteket.

          2011. december 7. at 19:57
        • Kapitány Úr #

          Neked zsidófóbiád van? Vagy pontosabban: antiszemitafóbiád van?
          Ki beszélt itt zsidókról? Rajtad kívül?
          Milyen zsidóügyről akarsz te beszélgetni?

          2011. december 7. at 22:47
        • Kapitány Úr #

          Egyébként meg elmész te a picsába.

          2011. december 7. at 22:55
        • oldalazó #

          Nekem antiszemita-fóbiám van.

          2011. december 7. at 23:33
        • Humperdick #

          A “zsidók”, az egy hasonlat. Kérdezd meg, mondom, a bajerzsoltit, szerinte mit hasonlít ő vele.

          Komolyan, szerintem te vagy az ember, akinek abszolúte semmi érzéke a szimbolizmushoz.

          2011. december 9. at 08:00
        • Kapitány Úr #

          Ezt azért ne nagyon hangoztasd. Legalábbis nyilvánosan.
          Mármint hogy a zsidók az egy hasonlat.

          2011. december 9. at 12:27

Trackbacks/Pingbacks

  1. Receptek - 2011. december 19.

    Ünnepi muffin receptek…

    Adventi Muffin…

  2. Bántják szegény Viktor bácsit | Gépnarancs - 2011. december 14.

    [...] a szappanért Tökölön, és hirtelen belehasított a felismerés: ezek átverték, becsapták, nincs is Mikulás. Nem csoda, hogy össze van törve teljesen. A Mikulás, gondolom, az azért fájhatott neki. A [...]

  3. Mesemobil - 2011. december 8.

    Fontos a mese?…

    Csak a felolvasás vagy hangos mese is jótékony hatású? A gyermekek épp úgy tele vannak problémákkal, gondokkal, mint a felnőttek. Számos kérdés foglalkoztatja őket, k…

  4. Az amerikai fiú, paranormális mindennapok - 2011. december 6.

    A Mikulás is felelős a kommunista diktatúra bűneiért a törvényjavaslat alapján…

    Az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat, melyben kimondanák, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként felelős a korábbi állampárt minden bűnéért, záradékban kitér a Télapó és a Mikulás közti jogfolytonosság kérd…

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása