Gyurcsányék halva születtek

Akkor lesz csak igazán bajban Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, ha az MSZP visszakéri a mandátumokat, hiszen akkor se frakció, se mandátum: a DK halva született. Akkor aztán marad az utca és a készülődés 2014-re.

Szerző: | 2011. november 7. | 6 komment

Eldőlt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció nem alakíthat frakciót az Országgyűlésben. Kövér László a frakcióalakítási szándék bejelentése után kérte fel a parlament alkotmányügyi és ügyrendi bizottságát, hogy vizsgálja meg a frakcióalapítás lehetőségét. A döntést a fideszes és jobbikos képviselők hozták meg, az MSZP nem szavazott, az LMP-t képviselő Schiffer András nem jelent meg a szavazáson.

Szombati posztomban már említettem a frakcióalapítási szándékot, és azt, hogy Kövér László szerint jó lenne rendet tenni ebben a kérdésben. Most rendet tettek, és elutasították a DK frakcióalapítási szándékát. A DK-sok az MDF frakcióból kiváló és aztán önálló frakciót létrehozó MDNP-re hivatkoztak, azonban a bizottság szerint a két eset nem azonos, hiszen akkor senki nem vitatta a szétválást, azonban a DK esetében az MSZP elnöke, Mesterházy Attila úgy fogalmazott, hogy a távozók kiléptek a frakcióból. Molnár Csaba szerint azonban ez nem így van, mert se nem léptek ki, se nem zárták ki őket, hanem a frakciótagságuk a DK létrejöttével szűnt meg, így aztán nem kell fél évig függetleneknek lenniük. Most aztán kiderült, hogy de, igen. Hiszen az alkotmányügyi bizottság 2009. évi állásfoglalása szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik.

Apropó Molnár Csaba. Az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöksége arra kérte őt, hogy legyen szíves visszaadni a mandátumát, hiszen azt a szocialista párt területi listájáról kapta, és azzal nem ő rendelkezik, hanem a párt. Mivel Molnár most már a DK tagja, így nem jár neki az a mandátum. Valami ilyesmire gondoltam én is a szombati írásom kapcsán, mégpedig azért, mert a mandátumot nem ő nyerte meg a választókon, hanem kapta, mégpedig az akkori pártjától, az MSZP-től. Azonban annak a frakciónak ő már nem tagja, tehát nem is képviselheti a pártot.

Ha túl is lépünk az 1996-os MDF-MDNP szétváláson és az alkotmányügyi bizottság 2009. évi állásfoglalásán, a gond lényegében azzal van, hogy a DK-ba átigazolt képviselők közül senki nem szerzett egyéni mandátumot, hanem minden képviselő a szocialista párttól kapta azt (az MSZP-nek amúgy két egyéni mandátuma van: Szanyi Tiboré és Tóth Józsefé). Márpedig ilyen esetben, én úgy gondolom, hogy az MSZP-nek joga van arra, hogy a mandátumokat visszakérje, és olyan embereknek adja, aki a szocialista pártot képviseli a parlamentben. Ez eddig még nem történt meg (leszámítva Molnár Csabát), de lehet, hogy ami késik, az nem múlik. Akkor lesz csak igazán bajban Gyurcsány Ferenc és a DK, hiszen akkor se frakció, se mandátum: a DK halva született. Akkor aztán marad az utca és a készülődés 2014-re.

Szerző:

6 hozzászólás : “Gyurcsányék halva születtek”

  1. csutak #

    No nem véletlenül hagytam ott Fletó facebook oldalát!
    Az a politikus aki hazugsággal és lopással indít az mit vár el tőlem a választótól?
    Mert ők bizony PÁRT mandátummal tették be a seggüket a parlamentbe.
    Tehát ha kiléptek az MSZP-ből akkor le kellett volna mondani a mandátumról.
    Ez lett volna a korrekt.
    Nem ezt tette, attól a naptól kezdve nálam tiltó listán van annyira, hogy inkább a jobbik mint ők!

    2011. december 15. at 17:44
  2. yanchi #

    Lehet ugyan, hogy az MSZP-nek “joga van” visszakérni a mandátumot, de miután minden képviselő rendelkezik a saját mandátumával (függetlenül attól, hogy listán, egyéniben, vagy ruletten nyerte), ha nem adja vissza, akkor nem adja vissza.
    Egyébként Kövér most asszisztál Gyurcsányék szentté avatásához, csak maga sem jött rá.

    2011. november 7. at 18:06
    • takács lászló #

      Szentté avatni nem lehet akárkit.

      2012. április 26. at 09:13

Trackbacks/Pingbacks

  1. Ne a Fidesz döntse el, éljen-e egy másik párt | Gépnarancs - 2011. november 9.

    [...] az ellenzék is inkább csak a kárörvendésnek engedett teret, sőt köztünk is van, aki már temetné Gyurcsányékat. Pedig én úgy látom, ezzel a történettel újabb mérföldkőhöz érkezett a [...]

  2. Mandiner - 2011. november 7.

    Eldőlt: egyelőre nem lesz frakciója Gyurcsányéknak…

    Az alkotmányügyi bizottság úgy döntött, egyelőre nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció. Az MSZP-ből kilépett képviselők így leghamarabb hat hónap múlva hozhatják létre saját képviselőcsoportjukat. Molnár Csaba az ülés után leszögezte, a döntés…

  3. Mandiner - 2011. november 7.

    Eldőlt: egyelőre nem lesz frakciója Gyurcsányéknak…

    Az alkotmányügyi bizottság úgy döntött, egyelőre nem alakíthat frakciót a Demokratikus Koalíció. Az MSZP-ből kilépett képviselők így leghamarabb hat hónap múlva hozhatják létre saját képviselőcsoportjukat. Molnár Csaba az ülés után leszögezte, a döntés…

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása