A legutolsó verzió szerint Mario Monti kormányfő-pénzügyminiszter két ezrelékes adó kivetését tervezi a másfél millió euró feletti magánvagyonokra. A hivatalos közlés december 5-én várható, a római kormány újabb megszorító intézkedéseinek bejelentésekor. Addig is szünet nélküli találgatás és számolgatás kíséri a hónapok óta napirenden lévő és az olasz sajtó által “rettegettnek” nevezett vagyonadót. A szakszervezetek és a Confindustria gyáriparos szövetség által is sürgetett adót elsőként Luca Cordero di Montezemolo, a Ferrari elnöke szorgalmazta. Nemet a volt kormányfő, Silvio Berlusconi, Olaszország harmadik leggazdagabb embere mond. “A vagyonadó szegényedéshez vezet: az olaszok első számú vagyona saját ingatlanjuk, a vagyonadóval az ingatlanok értéke 12-15 százalékkal esne vissza” – hangoztatta Berlusconi. A Banca d’Italia felmérése szerint Itáliában van a világ nettó vagyonának 5,7 százaléka, annak ellenére, hogy az olaszok nem haladják meg a világ össznépességének egy százalékát és az olasz GDP a világ bruttó össztermékének 3 százalékát teszi ki. A magyarázatot az adja, hogy az olaszok nettó 8.283 milliárd eurós összvagyonának több mint felét az ingatlantulajdon képzi. Ha Monti az 1,5 millió euró feletti vagyont adóztatja meg, az olasz gazdagok nagy része kimarad, mivel a többletadó fizetése csak 240 ezer családot érintene, az összes család egy százalékát. Ezek azonban az olasz nemzeti vagyon 13 százalékát birtokolják és évi több mint öt milliárd eurót adóznának. Vagyonukat családonként átlagban 4,5 millióra becsülik, vagyis évi 22. 500 euró vagyonadót kellene fizetniük.
Berlusconi nem akar vagyonadót
Itáliában kevés a milliomos, az új olasz kormány által tervezett vagyonadóval az államkassza mégis jelentős bevételre tenne szert.
Címkék: Mario Monti Silvio Berlusconi vagyonadó
Trackback: link < hivatkozás címének másolása
Elment a The Doors bölcse
Különös fintorai vannak az életnek. Két nappal ezelőtt láttuk a When You’re Strange című dokumentumfilmet, amely a The Doors pályafutásáról…
Mit nézzünk a nyári “uborkaszezonban”?
Egy sorozatjunkienak is szüksége van egy kis pihenőre, ha nem más, a nyári uborkaszezonban általában utol tudja érni magát azokkal a sorozatokkal,…
Karinthy után. Lassan, tűnődve.
-
Orbániai erkölcstan-start
2013. május 21. -
Ahol sorsok dőlnek
2013. május 21. -
Szellemidézés: beszélgetés Alexander Dumas-val
2013. május 21. -
Elment a The Doors bölcse
2013. május 21. -
Mit nézzünk a nyári “uborkaszezonban”?
2013. május 20. -
Diktátorok
2013. május 20. -
Miféle schifferizmus és miféle bukás? 2011. december 24. -
Krokodil: a drog, ami drogosokat eszik 2011. június 28. -
BLICC Biblia – Hogyan utazzunk ingyen? – 1. rész 2012. január 6. -
Volt egyszer egy fórum az Index-en 2012. december 2. -
Legalizáld! 2012. január 23. -
A magyarok 63%-a fajgyűlölő 2011. december 10. -
Tóth Éva: A cikk a pitiáner témától és pitiáner válas...
-
Szórakoztató Erkölcstan Facebook-on: Megosztottuk és ajánlom a blogunkat is a témáb... -
Komlói Török Gábor: A hóhéraink meg jogainkat fosztogatják, dőzsö...
-
GeoCracker: Kapitányom,Nézz már körül a világban akk...
-
Németh Lászlóné Facebook-on: A tények nem annyira zavarják őket, csak a \"he... -
István Forgács Facebook-on: Nem, nem, tényleg nem mutyi az egész.......








