A csongrádi képviselőtestület döntése szerint a jövő évtől megvonják a szociális bérlakást attól, aki tartozik a bérleti díjjal, nem fizeti a közüzemi számlákat, vagy nem tartja rendben az ingatlant. Az önkormányzat kint lévősége körülbelül 10 millió forint. A városatyák szerint sokaknak nem jut bérlakás, közben olyanok kapják a támogatást, akik azt nem becsülik meg – adta hírül a hirado.hu.
Az önkormányzati bérlakásokért felelős Szabó Franciska valamint az egyik társasház képvisleője elmondta, némely lakás borzalmas állapotban van: elhanyagolt, csótányokkal teli, a csempék leestek a falról, a fürdőszoba használhatatlan. Az egyik ilyen ingatlanra másfél millió forintot kellett költenie az önkormányzatnak, hogy ismét kiadható legyen.
Csongrád városában összesen kétszáztíz bérlakás van, a legtöbbje felújításra szorul, mert a bérlők többsége nem foglalkozik a karbantartásával. Kőrösi Tibor polgármester elmondta, tavaly október óta évente ellenőrzik az ingatlanok állapotát, hogy lássák, hogyan becsülik meg azt lakóik. Emellett „meggondoltan” fogják kiosztani a lakásállományt, valamint azt is nézik, ki mennyire fizeti a tartozásait. Azok, akik nem tudnak időben fizetni, de fizetési hajlandóságot mutatnak, nem költözteti az önkormányzat. Azoknak azonban, akik nem tárgyalnak a várossal, azonnal menniük kell – mondta Kőrösi Tibor polgármester.






















