Első ízben arról lesz szó, hogyan indult korunk egyik legnagyobb, tévedhetetlen zenei géniuszának a karrierje, mi hozta meg a nagy a sikert, és hogyan kötődik a befutásához Damon Albarn, egy másik nagy egyénisége korunk popzenéjének.
A kezdetek (1998-2004)
Brian Burton fiatal New York-i srác volt, aki PelicanCity néven kezdett el kezdetben trip hopot játszani, remixelgetni, szolidabb sikerrel. De aztán DJ lett egy Georgia állambeli egyetemi rádiónál, ahol műsorában saját remixeit is játszotta, ami igen népszerű volt a rádió hallgatói közt. Ekkortájt nevezte el magát egy brit rajzfilmsorozat után Danger Mousenak, fellépésein pedig – mivel szégyenlős volt – egy egér jelmezt viselt. 1998-ban megnyert egy helyi tehetségkutatót, aminek hála az OutKast és a Goodie Mob előzenekaraként léphetett fel, egyébként ekkor ismerkedett meg a Goodie Mob rapcsapat egyik tagjával, egy bizonyos Cee Lo Greennel.
Ezután Nagy-Britanniába költözött, ahol egy demot küldött egy kissebb kiadónak, a Lex Recordsnak, amely rögtön le is szerződtette és itt jelent meg első lemeze, a 68 perces Ghetto Pop Life, amin egy haverjával, a Jemini művésznevű rapperrel kollaborált. Nem aratott igazán nagy sikert, de klassz kis lemez volt, kiváló alapokkal. Ezen dolgozott először együtt Cee Lo Greennel, aki egy dalban működött közre.
The Grey Album (2004)
Ezután jött a nagy áttörés. 2003-ban jött ki Jay-Z egyik legsikeresebb albuma, a The Black Album. Amerika legnépszerübb hip-hop előadója a lemezének acapella verzióját is megjelentette, bátorítva a tehetségeket, hogy nyugodtan remixeljék, csináljanak mashupokat, vagy használják fel ingyen bármire, amire csak akarják az éneksávokat. Danger Mouse pedig egy érdekes koncepcióval állt elő. A The Beatles legendás The White Albumáról vett hangmintákból rakott össze alapokat, ezekre mixelte rá Jay-Z szövegelését, a mashup neve pedig stílusosan The Grey Album lett.
Az interneten hatalmas népszerűségre tett szert, a zenei szaksajtó is felkapta Danger Mouse nevét, a The Village Voice az év tizedik, míg az Entertainment Weekly az év legjobb lemezének nevezte, ám volt némi gond a szerzői jogokkal. A The Beatles albumok jogi tulajdonosa, az EMI ugyanis nem adott engedélyt a dalok felhasználására, így hivatalosan nem jelenhetett meg, és a kiadó próbálta is letiltani mindenhol, persze hála az album népszerűségének, mindez lehetetlennek bizonyult.
Rohamosan terjedt az interneten, és bár nem került hivatalosan forgalomba, a letöltések számát tekintve többszörös platinalemez lehetett volna. A hatalmas hype, ami körülvette, maximálisan megérdemelt volt. A The Grey Album ugyanis, bár két album elemeit felhasználva készült, önálló zenei kiadványként is maximálisan megállta a helyét, és valami egyedi, új, és izgalmas dolog kerekedett ki belőle.
Közös munka Damon Albarn-nal
A The Grey Album óriási sikere miatt a fiatal tehetségre felfigyelt a Blur egykori, és a Gorillaz jelenlegi frontembere, a sokszínű géniusz, Damon Albarn is. Felkérte hát Burtont, hogy legyen a Gorillaz projekt második albumának producere. Ez volt a Demon Days (2005), ami kereskedelmileg és kritikailag is hatalmas sikert aratott, és rengeteg sajtóorgánumban választották be az év legjobb albumai közé, a Feel Good Inc., a DARE, és a Dirty Harry pedig hatalmas slágerek lettek. A Demon Days-t a legjobb Gorillaz- albumként tartják számon ma is.
Később ismét együttműködtek, amikor Albarn oldalprojektjének, a The Good, The Bad & The Queen-nek debütáló lemezéhez kérte Burton produceri segítségét. A Simon Tong (The Verve), Tony Allen, Paul Simonon (The Clash) és természetesen Albarn alkotta szupergroup albuma pedig közel hibátlan lett, akárcsak korábbi közös munkájuk. Bár ez a projekt lepihent az első album után, régóta tervben van a folytatás, aminek szintén Burton lenne a producere, ám még nincs semmi konkrétum egyelőre.
A következő részben a Gnarls Barkley-ról és a Dark Night of the Soul-ról esik majd szó…
na és?!
vannak olyan zenészek és énekesek, akik soha nem is jutnak nagy közönség elé, mert nincs akkora protekciójuk, amivel reflektorfénybe kerülhetnének.
ellenben ellopott zenék és dalszövegek annál inkább.
a milliárdos vagyonnal rendelkező cégek a csapatnyi ügyvéddel a hátuk mögött röhögve szokták kijelenteni:
HA NEM TETSZIK VALAMI, PERELJ BE!
nem igazán értem mivel van bajod, de azért megpróbálok rá reagálni, alaposan:
“vannak olyan zenészek és énekesek, akik soha nem is jutnak nagy közönség elé, mert nincs akkora protekciójuk, amivel reflektorfénybe kerülhetnének.” aha, ez így szép, de ez hogy Danger Mousehoz? miféle protekció? kb “szájhagyumány útján terjedve” lett ismert, mindenféle promóció, vagy támogatás, tudatos “nyomatás” nélkül, szimplán azért, mert annyira jó volt, rengetegen csinálnak mashupokat, de azt hiszem csak Danger Mouse csinált vele karriert, mert a lelkesedés páratlan nagy tehetséggel társult, így neki ezzel IS sikerült
“ellenben ellopott zenék és dalszövegek annál inkább.”
egyrészt: Jay-Z maga tette ingyenesen elérhetõvé, és felhasználhatóvá az anyagot, bátorítva kreatív, és lelkes amatõröket, hogy remixeljenek/mashupoljanak
másrészt: a The Beatles is használt fel hangmintákat, tudtad? szóval igen, õk is “loptak”, a hangmintázás egy nagyon elterjedt dolog
harmadrészt: félre érted, DM nem azért lett ismert, mert a nagy kiadóval gondja volt, fordítva, azért volt gondja a nagy kiadóval, mert az anyag annyira népszerü volt, hogy a nagykiadó figyelmét is felkeltette, millió mashup készül napjainkban, amelyik tiltott anyagokat használ fel, de egyikkel sincsenek nagy jogi viták, pusztán azért, mert nem annyira népszerüek, hogy a kiadók egy vállrándításon kívül bármit is reagáljanak rá, mint írtam, letöltések alapján az album kétszeres platinalemeznek számítana, abból már komoly anyagi haszon jött volna