Az amerikai nagykövet Orbánnál: hallgatnak a tiltakozásról

Az amerikai nagykövetség igen diplomatikus közleményt hozott nyilvánosságra a nagykövet asszony és a magyar kormányfő másfél órás megbeszélése után. Az előzetes sajtóértesülések alapján várt éles bírálatról lényegében hallgattak, bár a színfalak mögött ez valószínűleg elhangzott.

Szerző: | 2011. október 18. | 1 hozzászólás

MTI Fotó: Beliczay László

A közlemény szerint Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet “igen meleg hangulatú és hasznos találkozón” vett részt Orbán Viktorral. A külképviselet közleménye szerint a kormányfő és az amerikai diplomata a kétoldalú kapcsolatok ügyeinek széles skáláját tárgyalták meg, beleértve a két ország együttműködését az afganisztáni és a balkáni, NATO-vezette missziókban. Kounalakis nagykövet köszönetet mondott a miniszterelnöknek azért a “rendkívüli szolgálatért, amelyet Magyarország tett nekünk Líbiában, amikor ellátta az Egyesült Államok diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét.”

A nagykövet elismeri és értékeli, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a magyar kormány a gazdasági átalakítás során, és beszélt arról, hogy a nagykövetség és az amerikai cégek miként tudnának segíteni, beleértve a vállalkozás, illetve és a kis- és középvállalkozások fejlesztésének támogatását – olvasható a külképviseletnek a találkozóról kiadott kommünikéjében.

Mint írják, a miniszterelnök és az amerikai nagykövet megbeszéléseket folytattak továbbá a magyarországi fejleményekről, köztük a Hillary Clinton külügyminiszter által a budapesti látogatásán felvetett aggályokról. “Ezekről az ügyekről barátokként ejtettek szót, egyetértve abban, hogy Magyarország demokrácia, melynek megválasztott kormánya ritka, kétharmados mandátumot kapott Magyarország népétől. E rendkívüli lehetőség, valamint a gyors ütemű változások az Egyesült Államokat erősen érdekeltté teszik abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul” – zárul a közlemény.

A tárgyalásról távozóban Eleni Tsakopoulos Kounalakis nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott az MTI tudósítójának: “remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig”.

A közlemény csak szőrmentén utal a magyar kormánynak címzett bírálatokra, amikor felidézi: Hillary Clinton amerikai külügyminisztert júniusi budapesti látogatásán kifejtette aggodalmait, hogy a kétharmados többség adta lehetőségekkel élő kormány által végrehajtott változások következtében Magyarország képes lesz-e hű maradni saját demokratikus hagyományaihoz. Valódi elkötelezettséget kért az igazságszolgáltatás függetlensége, a szabad sajtó és a kormányzati átláthatóság mellett. Ezeket az aggodalmakat maga Kounalakis nagykövet írta meg a Magyar Nemzet véleményrovatában augusztusban.

Pár napja a Washington Post arról írt, hogy az amerikai nagykövet formális tiltakozást akar közölni a magyar kormányfővel, mert a lap megfogalmazása szerint megelégelték “antidemokratikus bohóckodását”. A lap a magyar kormányfőt Alexander Lukasenko fehérorosz diktátorhoz hasonlította. Az amerikai cikk szerzője a Washington Post korábbi külügyminisztériumi tudósítója volt, aki a magyar helyzetet így írta le: “A szokásos cucc – a sajtó megzabolázása, az igazságszolgáltatás függetlenségének megnyirbálása, a kisebbségek elleni támadások és az egypártrendszer felé való sodródás.”

Szerző:

1 hozzászólás. : “Az amerikai nagykövet Orbánnál: hallgatnak a tiltakozásról”

  1. Kapitány Úr #

    2 pont.

    Demagóg vagy.
    A találkozó után kijött egy (Orbánra nézve pozitív) közlemény az amerikai nagykövetségről,valamint az MTI-től is.

    Erre te a cikkedet a találkozó előtt megjelent,szélsőségesen liberális Washington Post irománnyal (Orbánra nézve negatív ) zárod .

    2011. október 18. at 20:40

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a Gépnarancs szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén fordulj a szerkesztőkhöz. Részleteket a Felhasználási feltételekben találsz.

Trackback: link < hivatkozás címének másolása