A Magyarhangyáknak köszönhetően itthon kétszer is „bemutatott” Gaspar Noé alkotás egy olyan film, amit könnyedén beskatulyázhatunk annak a szubkultúrának kultfilmjei közé, amely nem örvend túl nagy népszerűségnek a társadalom nagy többségének véleménye alapján. (Félre a virágnyelvvel, természetesen a különféle tudattágító szerek használóira gondolok.) Főleg a film vizualitásából adódik ezen fölvetésem, fraktálszerű, pulzáló, pszichedelikus motívumok hosszú ideig történő lebegtetése a néző szeme előtt egy olyan világba kísérel meg elröpíteni, ahol nem a megszokott érzékeinkkel és nem mindennapi élményekben lehet részünk. Ezek az expresszív „vetítések” különösen fontos szerepet kapnak a filmben, hasonlatossá téve azt egy földöntúli utazássá.

’Trippin                            

A cikk első mondata egy idézet a filmből, amely körbeöleli az egész alkotást. A Tibeti halottaskönyvet szánta a vászonra Gaspar Noé. Izgalmas elgondolása azonban a megvalósításkor – érzésem szerint – kissé eltér az alapkoncepciótól. (Bár nem tisztem megítélni a rendező tervének megvalósultságát. Azt nyilván ő tudja a legjobban, mennyiben sikerült formába önteni kezdeti ötleteit.)

A Halottaskönyv lényegében a lélekkel foglalkozik, a reinkarnáció tana is a test fölé emeli azt, és ha belegondolunk, minden vallás ezt a gondolatmenetet követi. Lévén szabadulni a profántól, elérni a szentet. A pszichedelikus utazás célja – természetesen eltekintve az azt gyomként körbenövő bulikultúrától – lehet ilyen szentélmény megélése. (Most abba nem mennék bele, hogy mennyire kell ehhez hívőnek lenni, vagy mennyire nem.)

A halál gondolata a film központi mozgatóereje. Oscar lelke bolyong a földi létben addig, amíg el nem jön az újjászületés. A véglényekként is definiálható barátok (köztük Victor, aki föladta a rendőröknek Oscart, vagy Linda a sztriptíztáncos húg, esetleg Alex, akinek a félelméből adódó meneküléskényszer miatt bújkálnia kell) léte sem nevezhető életnek. Ebben az értelemben a kiüresedett létből való kiugrásra az egyetlen megoldás a halál. Ott egyedül lehet a lélek, megszabadulhat mindentől, ami evilági és – a filmben bemutatottak alapján – ami romlott. Ezen a ponton érdemes elgondolkozni azon, hogy mi az, ami örömet okoz az életben, s mindez mennyire érvényes, értékes egy fölsőbb nézőpontból?

A fölülnézetből való ábrázolás egyébként hangsúlyozhatja az evilágtól való eltávolodást, de a szabadulni képtelenséget is egyszerre. Jelezheti a szereplők „dobozlétét”, ahol féregjáratokban bolyongva lesznek részesei egymás életének.

A körforgásból való kilépés (ez már kicsit más téma, a nirvána) kulcsa pont az a folyamat, ahogyan függetlenné válunk az addig életünket, érzékszerveinket, lelkesedésünket stb. irányító anyagi dolgok alól.

Szent és profán

E kettősség megmutatását aránytalannak éreztem a filmben. A lélek helyett sokszor a testre helyeződött a hangsúly. Ami persze annyiból érthető, hogy az evilág létfelejtését élve nyilvánvalóan ez utóbbi a domináns. Bár a lényeget kicsit kevesebb szexjelenettel is sikerült volna elmagyarázni, úgy hiszem. Ezeknek nem mindig éreztem szükségességét. A néhol zavaróan naturalista ábrázolás főleg az intellektus álcájába bújtatott nyitás után (ekkor kerül fölvezetésre a Halottaskönyv) hatott furcsán.

Néhol úgy tapasztaltam, hogy a film inkább a testiség és az emberi gyarlóság szemszögéből fókuszált, viszont épp ez vett vissza az elgondolás fényéből, miszerint a Halottaskönyv földolgozására tett kísérlet maga a film.

Üresség

Az Ürességnek fordított Void több síkon is értelmezhető. Utalhat a többször említett életmódra (céltalanság, létfelejtés, önpusztítás, értékrendvesztés, bizonytalanság), a pszichedelikus kiüresedettségre (ami a szentségélménnyel lehet hasonlatos bizonyos esetekben). Lehet azonban egy olyan tér, ahol a lét, a valódi élet nem kap érvényt. Itt gondolok például az abortuszjelenetre. Az anyaméhből kikapart magzat ürességet hagy maga után, s ez az üresség meghatározó a korban (milyen kevesen vállalnak gyereket, stb.). És ebben a században már a megszületettek sem olyan nézőpont birtokában nőnek föl, ami nagy valószínűséggel egészséges szemléletet biztosít majd nekik. Ennek az átformálódásnak végeredményeként nyugodtan hívhatjuk magát az életet az ürességnek.

Erre játszik rá egyébként kiválóan az utolsó néhány képkocka. Az éppen újjá/ megszülető Oscar meglátja a fényt, az orvos elvágja a köldökzsinórt, a utolsó kapcsot egy belső világgal, s amikor az újszülött először sebezhetővé válik, először fölsír, kikerül a külvilágra, fölvillan a fölirat: THE VOID.

Az utolsó pillanatig érdemes figyelni erre a mozira. Mert a Halottaskönyv is ekképp utal a körforgásra: „Születésből támad a kór meg a vénség és a halál.”