Az 1930-as évek elejére a technika már eljutott arra a szintre, hogy a gyártók kisméretű, hordozható fényképezőgépeket tudjanak előállítani. Olyanokat, amikkel megfelelő minőségű fényképek készíthetőek akár abból a célból is, hogy azt egy-egy magazin leközölje. Isteni szerencse, hogy az azidőtájt Berlinben élő Capa pont ekkor döntött úgy, hogy az újságírói pályafutást hátrahagyva fotográfusnak áll. Hogyha az 1913-ban Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született Capa másként cselekedett volna, akkor most a világ szegényebb lenne több ezernyi műremek fotóval.
A fotósszakma elismertségét az 1932-ben a nagy baloldali teoretikusról, Trockijról készített képsorozata hozta meg Capa számára. A régóta hőn áhított világhír viszont csak 1936-ban jött el, amit Capa a spanyol polgárháború idején készült, A milicista halála címet viselő képének köszönhetett.
A milicista halála eredetiségét sokan vitatták. (Főként persze Capa irigyei.) Többen úgy vélekedtek, hogy a fotó előre megrendezett jelenetet ábrázol, és a milicista valójában csak megjátszotta halálát. Az igazság az, hogy a kép valóban egy beállított jelenet. Csakhogy nem megjátszott. Capa ugyanis megkért néhány köztársaságpárti milicistát, hogy miközben ők egy dombon szaladnak lefelé, ő had fényképezze le őket szemből. Alighogy Capa fényképezni kezdett, lövés dördült valahonnan, és a golyó pont az éppen fényképezett milicisták egyikét találta el…
Spanyolországi munkája során egyébként Capa nemcsak a katonák, hanem a civilek mindennapjait is fotózta. Jellemző, hogy ezen képein ugyan nyomát sem látni fegyvereknek, mégis mindennél nyomasztóbban érződik rajtuk a háború rémsége. (Az alábbi kép Madridban készült, a polgárháború alatt.)
(A következő fotó ugyancsak a polgárháború idején készült. Más valószínűleg elsétált volna a szétlőtt ház tövében játszadozó gyerekek mellett. Capa azonban megragadta a pillanatot.)
Capa a II. Világháború kitörése előtt az Egyesült Államokba ment. Itt sikertelenül próbálkozott a filmes pályával, majd később a Life magazin megbízásából 1943-ban az észak-afrikai hadszíntérre utazott. Az itt átélt élményekről sokat olvashatunk Capa önéletrajzi ihletésű, a Kissé elmosódva – Emlékeim a háborúból címet viselő könyvében:
„…Kinéztem magamnak egy hívogató kaktuszcsoportot az úttól néhány méternyire, és odaszaladtam mögéje. A kaktuszokkal nem is támadt semmi bajom, leszámítva azt a kis jelzőtáblát, amely az árnyékukban nőtt ki egy póznán. Egyre nagyobbnak láttam, ahogy a szemem elkerekedett. Német nyelvű volt, de könnyen érthető. Napszemüveggel is el tudtam olvasni. Ez állt rajta: VIGYÁZAT! AKNÁK!“
„… Letolt gatyával estem csapdába. Ott szobroztam az elhagyatott, üres, néma sivatagban, egy hülye kaktusz mögött és a homokhoz szögezve, félpucéran dacolva a halállal. Még a gyászjelentésem sem fogja elbírni a nyomdafestéket… Hosszú órákkal később visszaérkezett a sofőröm egy aknaszedő alakulattal meg a Life fotóriporterével. A pasi vadul végigfotózta az aknamentesítésemet. Aztán közölte, hogy ezek lesznek a nap legizgalmasabb képei, nem vitás, mivel a támadást leállították.“
Capa-nak hihetetlen tehetsége volt arra, hogy mindig a legmegfelelőbb pillanatot ragadja meg, s híres volt arról is, hogy olyan helyekre merészkedett fotósmasinájával, ahova kollégáinak esze ágában sem volt. Így történhetett meg az is, hogy Capa volt az egyetlen hadifotós, aki a D-napon a szövetséges katonák első hullámával ért partot Omaha Beach-en.
Capa a II. Világháború befejeződése után az első arab-izraeli háborúban fotózott. (Az lenti kép egy Haifa melletti menekülttáborban készült.)
Pár évvel később Indokínába utazott, s ott egy francia alakulat fényképezése közben aknára lépett. Állítólag még súlyos sebesülten is a fényképezőgépéért nyúlt, s megpróbálta élete utolsó felvételét elkészíteni, de az exponáló gomb lenyomására már nem maradt ereje…
Azt mondják róla, hogy különös ember volt. Hogyha éppen nem valamelyik háborús övezetben dolgozott, akkor reggelente az üres fürdőkádban órák hosszat olvasott detektívregényeket. Bohém életet élt, s ami pénzt a munkával keresett, szinte mindig azonnal elköltötte. S akárcsak jóbarátja Hemingway, Capa sem vetette meg az italt. Gyakran mondták neki, hogy két végén égeti a gyertyát, de igazából nem is illett volna a mértékletesség a világ valaha élt legnagyobb háborús fotósához…
